A kosárlabda NB I-ben kötelező lesz két hazai nevelésű játékosnak végig a pályán lennie

Szerző: Jáborcsik András | 2021-06-09 17:08:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


A wbasket.hu-n bukkantunk az érdekes hírre, amely a női kosárlabda NB-I A-csoportjának mérkőzésein bír majd nagy jelentőséggel.


A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) a hivatalos honlapján a közelmúltban közzétette a Nõi NB I. A Csoport versenykiírását.

A legfontosabb változást már korábban kommunikálta az MKOSZ.

A bajnokság minden mérkőzésének minden szakaszában minimálisan két hazai nevelésű játékosnak a pályán kell tartózkodnia, kivéve, ha kipontozódás vagy kizáró hibák miatt ez nem végrehajtható.

Ez a szabályzás a 2022/2023-as szezonban is megmarad – olvasható a versenykiírásban. Szurkolói szemmel további fontos változások nem lesznek.


Az alapszakaszban a 12 résztvevő csapat oda-visszavágó alapon 22 mérkőzést játszik. A rájátszásba a tabella első nyolc helyezettje kerül. A Play-off során a negyeddöntők, az elődöntők és a döntő kivételével minden helyosztó párharc az egyik fél második győzelmével ér véget. A finálé továbbra is az egyik fél harmadik sikeréig tart.

A play-out során az alapszakasz 9-12. helyezett csapatai körmérkőzéses rendszerben játszanak, pályaválasztói joggal, oda-visszavágó alapon. Ez 6 mérkőzést jelent. A csapatok az Alapszakaszban elért összes eredményeiket viszik tovább a play-out-ba. Amennyiben a play-out után a csapatok között holtverseny alakulna ki, akkor annak számításakor a play-out-ban lejátszott mérkőzések eredményeit kell figyelembe venni. A bajnokság 1-11. helyezett csapata a 2022/2023-as bajnoki évben a Női NB I. A csoportos bajnokságban indulhat. A bajnokság utolsó helyezett csapata a Női NB I. A csoportos bajnokságból kiesik.


Tovább a wbasket.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>>


forrás: wbasket.hu




És ezt olvastad már?
Hozzászólások

1 2 > 

14. Elemér |Válasz erre: 8. burritos
2021-06-11 16:24:22
Én azt hallottam, hogy három légióssal kezdünk, mert Megyónak esküvője lesz és ha sikerül a baba, akkor helyette kell egy külföldit igazolni a posztra, így egy tengerentúli helyet fent tartunk. Keyona a kérdés az eltiltás miatt és két európai jön a zuhanyhíradó szerint, de akárkivel beszélek mindenki mást hallott... :)
Itt az új tulaj a focival foglalkozik, a kosárlabda maradt Szabó Tamás úrnál.... sajnos...:(
13. Karpfen
2021-06-11 10:15:31
Ma megjelent a hír a hivataloson az U23 második helyéről. Érdekes, hogy sehol nem láttam leírva, még ebben a cikkben sem, hogy a csapat felkerült a piros csoportba, holott én ezt olvastam ki a versenykiírásból.
12. Karpfen |Válasz erre: 11. grosser
2021-06-11 10:05:06
Mindenképp!
11. grosser
2021-06-10 20:58:48
De azért gyerekek szeptembervégén, október elején ott leszünk ugye a új csarnokban?
Részemről mind a két oltás letudva... :))))
10. benji |Válasz erre: 9. Karpfen
2021-06-10 19:50:03
Tényleg, köszi. Valóban, a Fenerbahce sem 4 külföldivel jutott a Final Four-ba (8 volt a keretben).
9. Karpfen |Válasz erre: 7. benji
2021-06-10 18:16:43
Az EL-ben csak annyi a korlát, hogy két tengerentúli lehet. Talán még a honosítottak számát sem korlátozták (ezt jól ki is használja a Jeka) , bár szó volt róla, de ebben nem vagyok biztos. Tehát az EL-ben akár mind az öten egyszerre pályán lehetnek.
8. burritos |Válasz erre: 2. Elemér
2021-06-10 10:36:47
Egyetértek, vicc ami itt folyik.
A piac rendkívül felgyorsult, egy egy hír kapcsán sajnálattal hallom, az adott játékos nem hozzánk igazol.
Sajnos a legiosokat tekintve van emiatt egy olyan érzésem, hogy nem négy lesz, max 3: Keyona valószínűleg marad, ami nem rossz, de a 2 hónapot nem játszhat. Van olyan érzésem hogy Alisia Jenkins lesz a másik tengerentúli, nem vállalunk nagy kockázatot, de nem is lehet vele konkuralni a rivalisokkal. 3. sztem lett vagy litván légiós, lehet Vitola vissza.
Összességében ez nekem nem lenne túl erős ahhoz, hogy tavaly azt mondták hátrább kell lepni, hogy utána előre tudjunk, lehessen euroliga meg minden.
Azért szólok hogy az olasz 3. és 4. és a francia 5. 6. is olyan játékosokat igazol, hogy fenyevekre van tőlünk.
Az új tulaj nyilatkozatából tartok tőle hogy a foci fog szamitani csak, semmi más.
7. benji |Válasz erre: 6. Karpfen
2021-06-10 10:27:39
Igen, a Sopron vállalta azt, hogy egy légiósa minden meccsen padozik, de csak decembertől, ha jól emlékszem, Collier csak akkor csatlakozik. Gondolom, legtöbbször Jovanovics fog kimaradni, legalábbis az EL meccseken.
6. Karpfen |Válasz erre: 3. benji
2021-06-10 09:30:03
Azért a Sopront keményen érinti, mert túl azon, hogy Brooks hazai nevelésű külföldi, 5 nem hazai nevelésű játékos van a keretükben, 3 európai (Gaye, Williams, Nevena Jovanovics), 2 nem európai (January, Collier). Az ötből egy a hazai bajnokikon civilben nézi a meccset. Persze ők nyilvánvalóan az EL-re rakták össze a keretet. A hazai bajnokságban pedig akármilyen összeállításban ki fognak emelkedni, hacsak a Szekszárd nem lép szintet és igazol magasabb polcról légiósokat. Károlyi Andrea nyilatkozatából annyit ki lehetett következtetni, hogy Goree marad Szekszárdon (a 3x3 további programjáról kérdezték és Szekszárd érintett lehet az EL selejtezőben, ami egybeesik a 3X3 EB-vel).
5. benji |Válasz erre: 4. jaborcsik-andras
2021-06-09 23:37:08
MKOSZ Versenyszabályok, 2/z pont:

"Hazai nevelésű sportoló – állampolgárságra való tekintet nélkül azon 1998. 12. 31-én vagy előtte született sportoló, aki 22. életévének betöltése napjáig, illetve azon 1999. 01. 01-én vagy utána született sportoló, aki 21. életévének betöltése napjáig legalább 30 hónapon keresztül – egyben vagy megszakításokkal – Magyarországon működő sportszervezet vagy sportszervezetek igazolt sportolójaként volt nyilvántartva a NYIL informatikai rendszerben. Hazai nevelésű sportoló továbbá – állampolgárságra és sportolói előéletére tekintet nélkül – a magyarországi születési hellyel rendelkező sportoló."

Az általam írt 2 Vasas játékos már a 2017/18-as szezon óta a Vasasban játszik, a 2 PEAC játékos pedig legalább a 2018/19-es szezon óta, ezért gondolom, hogy most már ők is hazai nevelésnek számítanak a magyar csapatoknál eltöltött több mint 30 hónap miatt.

1 2 > 

BannerBanner
Mégsem


Üzenet küldése...