Úgy tűnik, reklámblokkolót használsz :(
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
A weboldal üzemeltetését hirdetésekből tudjuk finanszírozni. Kérünk támogass minket azzal, hogy engedélyezed a reklámokat.
Takács Péter veszi át a vezetőedzői posztot
A Debrecentől elszenvedett 5-0-s hazai vereség után matematikailag is biztossá vált a DVTK kiesése a labdarúgó Fizz Ligából. A klub ezért a találkozó után menesztette Nebojša Vignjević vezetőedzőt és két segítőjét.
- Klubunk a szombati mérkőzést követően azonnali hatállyal menesztette Nebojša Vignjević vezetőedzőt - közölte Vincze Richárd, a DVTK sportigazgatója. - Ez az első olyan döntés, ami már a jövőbeni újraépítést szolgálja. Ebben a helyzetben nem vesztegethetünk el egyetlen percet sem, nekünk már nem a bajnokság hajrára, hanem a következő idényre és évekre kell készülnünk. A fő indok a kiesés ténye, de egyébként az ember egy hazai 0-5 után is elgondolkodott volna ezen a lépésen. Köszönjük Nebojša Vignjević munkáját, további edzői karrierjéhez sok sikert kívánunk!
- A szakmai irányítást házon belül fogjuk megoldani - folytatta Vincze Richárd. - Az eddigi asszisztens edzőnk, Takács Péter veszi át a vezetőedzői posztot a hátralévő három mérkőzésre. A pályán pedig azok a labdarúgók juthatnak majd nagyobb szerephez, akik beleillenek a DVTK jövőbeni szakmai elképzelésébe, az újjáépítés folyamatába. Emellett észszerű keretek között további saját nevelésű fiatalok is lehetőséghez fognak jutni.
A DVTK három év élvonalbeli tagság után intett búcsút az NB I.-nek. A kiesés ténye három fordulóval a szezon vége előtt vált biztossá, miután a piros-fehérek hazai pályán maradtak alul a DVSC-vel szemben. A bajnokságot Vladimir Radenković irányításával kezdte meg a csapat, aki már kieső pozícióban adta át az irányítást Nebojša Vignjević-nek. A szerb szakember hat bajnoki mérkőzésen irányította a DVTK-t, ezeken egy döntetlent ért el, ötször pedig alulmaradt a csapatával. A DVTK számára még három mérkőzés van hátra ebből a bajnokságból. Jövő héten a csapat Kisvárdára utazik, majd Győrben vizitál, végül hazai környezetben a Paksi FC-t látja vendégül.
Nebojša Vignjević mellett két segítője Miloš Bogićević és Filip Jorgić is távozik a klubtól.
forrás, fotó: dvtk.eu
Nem tudok mit mögé látni, mert fogalmam sincs, hogy most bárkinek hogy jut eszébe ez, hogy most ez egy cselekvési pont az aktuális helyzetünkben, hogy lefessenek egy capo állást.
Most Csenger itt van? Vagy lesz?
Szerencsétlen Vignjevic!Ez a húzás megint a mi cumiztatásunk ,hogy ilyen szarokon rágódjunk.
Terelik a figyelmet erről a retek Sátháról és a valódi felelősökről és a kialakult helyzetről.
Rohadtúl nem bánnám ha itt is kiálna valóban pár olyan ember aki diósgyőri érzelmű és fontos neki a DVTK és elmondaná őszintén mi ment itt 16 éven keresztül.Más is megmerte tenni ezt az országban!
Bár arra nagyon kínosan figyeltek ezek a retkek hogy valóban ilyen kötődésű emberek NE dolgozzon a klubbnál!
Kiváncsian várom a fejleményeket.
Biztos, hogy a Hell sansztalan?
Vajon Vignjevic volt annyira rutinos, hogy a szerződésének aláírásakor azért a böröndböl kipakolásra nem fecsérelt időt...
Ide se kellett volna hozni.
A vörösre festett capo állást örülök ha valaki kiszúrta. Mit láttok mögé? Mert van tartalma.
"A fő indok a kiesés ténye, de egyébként az ember egy hazai 0-5 után is elgondolkodott volna ezen a lépésen. Köszönjük Nebojša Vignjević munkáját, további edzői karrierjéhez sok sikert kívánunk!"
.... Igen az ember elgondolkodik azon is ha 4 - 5 győzelme van 22 forduló után....pláne ha a vonal alatt van... te is mehetsz...
Szerintem jót tettek ezzel neki, másrészt a játékosok nagy része is benne van ám ebben a teljesítményben. A testbeszédével azért elmondta azt amit mi is tudunk...
Furcsának hangzik, de ő jobban akarta a bent maradást mint a csapat...
Na mind1 várom a megtisztulást...?
Amit az elmúlt pár napban mondtam hamar valósággá vált. Vitelki helyett Takács az egyelőre új. Fiatalok ülnek. Pénz nincs semmire mindenki mehet amerre lát.
Kilátástalan a jövő ezzel a brigáddal.
A cseh cég ner biznisz így ők nem valószínűek.
A hell sansztalan.
Külföldi befektetőre lehet esély ha Csengerék találnak. Csak az NB2-be nem szívesen jönnek ilyenek.
Az NB3 törni fogja a hátunk.
Teljesen leszerepelt mindenki!Az összes szakember azaz nem szak ...csak ember..de azt sem lehet mondani,mert ember ilyen trágya munkát vagy nem csinál,vagy ha nincs kapacitása rá elhúz! A játékosokbol párat hagynék,de nyilván aki kéne az megy innen. De mehet innen mindenki! És nagyon kiváncsi lennék milyen szerződéssel hozták ide a most elzavart edzőbát.. es a külföldi sztárjaink is milyen szerződéssel rendelkeznek. Mennyi lovét kell még kicsengetni?nb2nek is csupasz picsaval megyünk?Szörnyű belegondolni csak a közelmúltban ami legyen kb 3szezon...mennyi pénzt vertek el a semmire!ez katasztrófa...