A DVTK HUNTHERM leigazolta Boros Júliát

Szerző: amigeleken.hu | 2026-05-22 12:41:00

Boros az előző idényben az olasz élvonalban szereplő Dinamo Sassari csapatát erősítette.


Bejelentette első igazolását a DVTK HUNTHERM: a miskolci klubhoz szerződött Boros Júlia, aki az előző idényben az olasz élvonalban szereplő Dinamo Sassari csapatát erősítette.


A 2002-ben született, 179 centiméter magas dobóhátvéd a magyar női kosárlabda egyik legígéretesebb játékosa. A Csata DSE neveltje már 16 évesen, 2019-ben bemutatkozott az NB I-ben, majd 2020-tól az ELTE BEAC együttesében vált stabil élvonalbeli kosárlabdázóvá. Tehetségére hamar felfigyeltek a hazai élcsapatok, így 2022-ben a Atomerőmű KSC Szekszárd játékosa lett.



Szekszárdon gyorsan fejlődött: első idényében hét Euroliga-mérkőzésen lépett pályára, a 2024/2025-ös szezonban pedig már alapembernek számított. A bajnokságban 19 mérkőzésen átlagosan 11,6 pontot, 4,7 lepattanót és 1,5 gólpasszt jegyzett.

Tavaly nyáron aztán új kihívás mellett döntött, és elfogadta az olasz Dinamo Sassari ajánlatát. Az első légiósévad komoly tapasztalatokat hozott számára: az olasz bajnokságban a Sassari a kilencedik helyen végzett, Boros Júlia pedig több alkalommal is meghatározó teljesítményt nyújtott. Egy februári bajnokin például idénycsúcsot jelentő 15 pontot szerzett a Geas Sesto San Giovanni ellen.

A játékos olaszországi statisztikái alapján a rotáció stabil tagjaként számítottak rá: a Serie A1-ben 23 mérkőzésen átlagosan 18,2 percet töltött a pályán, ezeken 6,3 pontot, 2 lepattanót és 1,3 gólpasszt átlagolt.


Julcsi elmondta, több szempont miatt döntött a DVTK HUNTHERM mellett.


Nagyon szimpatikus volt, amit hallottam arról, hogy milyen professzionálisak a körülmények és támogató a légkör. Gondolok itt az egész szakmai stábra és a szurkolótáborra is. Valamint a vezetőedző által felvázolt koncepció meggyőző volt számomra.


A hátvéd kiemelte, elsődleges célja a gyors beilleszkedés és a közös sikerek segítése.


A legfontosabb célom, hogy minél hamarabb beilleszkedjek a csapatba és a lehető legtöbbet tudjam hozzátenni a közös sikerekhez. Szeretnék tovább fejlődni játékosként, és bízom benne, hogy egy sikeres szezont tudunk majd együtt teljesíteni.


Az olaszországi időszakról szintén pozitívan beszélt.


Ez volt az első évem légiósként, ami rengeteg új tapasztalatot és tanulási lehetőséget adott számomra. Úgy érzem, sokat fejlődtem, ezért sikeres időszakként tekintek vissza erre a szezonra.


Boros Júlia jelenleg a magyar 3x3-as válogatott edzőtáborában készül, ahol új szerepkörben is kipróbálhatja magát.


Szeretném itt is kipróbálni magam, fejlődni, és remélem, a Women’s Series tornákon meg tudom majd mutatni, mire vagyok képes.


Magyar Gergelyt a DVTK HUNTHERM vezetőedzőjét is megkerestük az új igazolással kapcsolatban.


Elsősorban olyan magyar mezőnyjátékost kerestünk, aki jól illeszkedik ahhoz a rendszerhez, amelyet a csapattal szeretnénk játszani. Úgy gondolom, hogy Julcsi tökéletesen megfelel ennek a szerepkörnek. Amennyire visszaemlékszem rá – akár az utánpótlásban, akár a Csatában nyújtott teljesítményére –, mindig képes volt betölteni azt a feladatkört, amelyet mi is szánunk neki. Megvan benne a szükséges sebesség, küzdőképesség és akarat.

Mindenképpen ilyen típusú játékost szerettünk volna igazolni. Az olaszországi mérkőzéseit figyelve is azt láttam, hogy hasonló struktúrában játszott a csapata. Úgy gondolom, hogy bizonyos keretek közé kell terelni azt a játékstílust, amelyben igazán erős, ugyanakkor minden adott ahhoz, hogy komoly erősítést jelentsen számunkra a következő szezonban.


A DVTK HUNTHERM szurkolói tehát egy fiatal, de már nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékost köszönthetnek Diósgyőrben, aki a következő idény egyik fontos láncszeme lehet.


forrás: dvtk.eu



És ezt olvastad már?
Hozzászólások

2026-05-22 15:23:10 Fehér öves, Újonc

Az első fecske!

Sok sikert kívánok neki itt Diósgyőrben! Reméljük már idén bajnok lesz! 

Ha Sinka-Pálinkás Szofi is jönne...... :-)

Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...