A DVTK a PRO licences edző szemével

Interjú Kiss Lászlóval.

Kiss László, vagy ahogy a magyar futball berkeiben ismerik, Mini Menotti sokak szerint meg nem értett zseni, évtizedekkel ezelőtt megbélyegezték azzal, hogy összeférhetetlen, de abban mindenki egyetért, hogy kiemelkedő tudású labdarúgó edző. Dolgozott itthon többek között Pécsen, a Honvédnál, az MTK-nál, a Ferencvárosnál és a Vasasnál is és egy nagyon sikeres időszakot töltött el a Maldív-szigeteken, ahol 26 Ázsiai Bajnokok Ligája meccsen vezényelte a csapatát.

Egész életében képezte magát, 62 (!) éves korában szerezte meg a Pro Licencet. Nyilatkozataira mindenki odafigyel, őszintén, kendőzetlenül mondja el véleményét a magyar és a nemzetközi labdarúgásról egyaránt.

2023 végén Páncsics Dusán javaslatára Dr. Magyar Mátyás felkérte arra, hogy szaktudásával, tapasztalatával segítse ő is a DVTK-t.

Horváth Csenger és Páncsics Dusán távozásával az ő diósgyőri küldetése is véget ért, de nagyon szívesen vállalkozott arra, hogy megossza velünk a Diósgyőrben szerzett tapasztalatait.

Laci Bácsi! Köszönjük, hogy időt szakítasz ránk! Hogy kerültél kapcsolatba a DVTK-val?

Dusán (Páncsics Dusán) keresett meg.

Honnan ismertétek egymást?

Körülbelül 5 évvel ezelőtt a covid időszakában megkeresett. Azelőtt nem ismertem őt, csak az édesapját, Dr. Páncsics Miklóst, akivel 2 évig dolgoztam együtt a Fradiban. Egy nagyon erős, egymás tiszteletén alapuló bizalmi viszony volt köztünk.

Dusán azt kérte, hogy találkozzunk, mert beszélgetni szeretne velem. Elmondta, hogy az Édesapja a fociról való beszélgetéseik során az általa ismert egyik legfelkészültebb, legkeményebben dolgozó edzők egyikének nevezett engem.

Majd 2023 végén ismét megkeresett, de azt mondta, hogy ezúttal hármasban szeretne találkozni velem, jönne vele Dr. Magyar Mátyás is. Őt egyáltalán nem ismertem. Azt kérték, hogyha van időm, menjek el velük a DVTK hazai és idegenbeli meccseire, legyek a segítségükre abban, hogy jobbá tegyék a Diósgyőrt. Amikor az első meccsre mentünk, a hátsó ülésen ülve hallgattam, ahogy ők ketten elkötelezetten beszélnek a DVTK-ról és úgy döntöttem, hogy a szakmai tapasztalatommal segítek nekik.

Csak a meccsekre mentél velük és figyelted a csapat játékát?

Már miután kb. háromnegyed éve mentem velük a meccsekre, egy alkalommal Mátyás felhívott és azt kérte, hogy költözzek egy hétre Diósgyőrbe, nézzem meg az edzéseket is. Azt mondta, hogy a mérkőzéseken, illetve az edzéseken mért adatok nincsenek összhangban egymással. Valami nem stimmel, azt kéri, nézzem meg, mi okozhatja ezt. Foglaltak nekem szállást a vár mellett, onnan jártam mindennap a pályára hétfőtől szombatig. Megnéztem az első csapat és az utánpótlás csapatok edzéseit is. Nagyjából 40 edzést láttam, majd írtam a tapasztalataimról egy beszámolót.

A stáb, a játékosok tudták, hogy te miért vagy ott?

Hát persze, mindenki tudta. Radenkovic ölni tudott volna a tekintetével.

Találkoztál vele? Beszéltetek egymással?

Endre (Dr. Bajúsz Endre) szervezett egy találkozót, de végül nem került sor rá, mert Radenkovic nem jött el rá. Nem tudom, hogy mi volt az oka, valószínűleg dolga akadt.

Mit tapasztaltál a felnőtt csapat edzésein?

A beszámolóm lényege az volt, hogy az első csapat edzésmunkája az én értékítéletem szerint minősíthetetlen. Leírtam, hogy az 5 edzés időtartama 240 perc volt összesen a héten. Egy elsőosztályú csapat nem edzhet csak 240 percet egy héten.

Szombaton 3 órakor játszott meccset a csapat és a következő edzés hétfőn este 7 órakor volt. Néztem az edzést, egyszer csak 7 óra 38 perckor bementek az öltözőbe. Üldögéltem, vártam, azt hittem, hogy visszajönnek, de jött egy úr és kérdezte, hogy „Uram, nem menne el?” mert, hogy be szeretné zárni a pályát. Ekkor már 8 óra volt. Mondom neki, ne hülyéskedjen már, nem folytatódik az edzés? Azt mondja nem, már el is mentek. Ez volt az első edzés, 38 percig tartott. A leghosszabb edzés pénteken volt a héten, a meccs előtti napon, az 55 percig tartott.

Azt is leírtam, hogy amit láttam, az edzés anyaga önmagában nem volt rossz, de a végrehajtás és az intenzitás az egyenlő volt a nullával. Ami különösen feltűnő volt, hogy az egész héten alig láttam sprintet az edzéseken.

Az pedig egyenesen megdöbbentő volt a számomra, hogy a fiatalok szintén hazamentek a 38 perces edzés után. Kérdezem én, hogyan várjuk el így, hogy legyen bármiféle fejlődés? Hogyan várjuk el fiatal, tizen-, huszonéves játékosoktól, hogy napi 38 perc edzéstől fejlődjenek?

Senki nem akart kint maradni, mindenki bement. Szóltam Endrének, hogy ugyan kérdezd már meg a fiatalokat, akik 38 perc után bementek az edzőpályáról, hogy érzik magukat ezután? Még azzal is többre mentek volna, ha nézik, hogy nő a fű a pályán. Sajnos, az a szomorú valóság, hogy a magyar játékosok közül kevésben van késztetés arra, hogy a több munka által váljon még jobb játékossá.

Nagyon kellene a csapatba 4-5 olyan saját nevelésű futballista, mint amilyenek Tatár Gyuriék voltak egykor. Szabó Géza csapatában szinte mindenki helyi játékos volt, vagy a megyéből származott. Ők érezték belül is, hogy igen, én ide tartozom, ez az én közösségem. Na ez ma egyáltalán nincs meg. Jönnek-mennek a külföldi edzők, meg játékosok, akiknek nem az az érdeke, hogy itt közösség legyen, előrelépés legyen. Ők semmi mást nem szeretnének, mint sok pénzt keresni. A menedzsereik úgy szintén.

Az ominózus 38 perces edzés után volt egy rövid beszélgetésem az egyik erőnléti edzővel. Megkérdeztem tőle, hogy lehet úgy egy edzést megcsinálni, hogy 38 perc alatt nincs egyetlen sprint sem. A munkáról alkotott fogalmamba nekem ez nem fér bele. Erre azt mondta, hogy folyamatosan mérik a játékosok mutatóit.

Mi volt a véleményed az utánpótlás csapatok edzésmunkájáról?

Az ificsapatoknál minőségi munka folyik, viszont nincs hibajavítás, ami nagy gátja a továbblépésnek.

A heti edzésmunka után mit tapasztaltál a bajnokin?

Amit láttam, összességében lehangoló volt. Igazából nem lepett meg, mert amit az edzéseken láttam, az köszönt vissza a pályán a bajnoki mérkőzésen. Olyan 15-20 perces üresjáratok voltak a csapat játékában, ami a heti edzésmunka láttán egyáltalán nem okozott nekem meglepetést.

A másik, ami teljességgel értelmezhetetlen volt számomra az, hogyan kaphattak szezon közben 3-4 nap pihenőt a játékosok. Ilyen nincs, szezon közben 3-4 nap pihenő – még ha válogatott szünet is van - olyan, mintha agyonvágnád az egész addigi befektetett munkát.

Amikor Miskolcon voltam, azon a héten kaptak meg egy kimutatást, amiben feketén-fehéren le volt írva, hogy a legkevesebbet futó és legrosszabb mutatójú csapat a Diósgyőr az egész NB1-ben. Matyi ezen rettenetesen felhúzta magát. Azt mondtam erre neki, lehetőleg ne csináljon balhét, mert van itt egy nagyon nagy ellentmondás. Az eredményesség szempontjából ugyanis a csapat elfogadhatóan szerepel ebben a magyar mezőnyben. Azt javasoltam neki, hogy mondja meg Endrének és az edzőknek is, hogy te, mint tulajdonos azt kéred, hogy az eredményességi szint megtartása és a még jobb szereplés érdekében csináljunk egy minőségibb edzésmunkát.

Ez ideig-óráig még működött is, mert a következő héten már jóval hosszabb és intenzívebb edzéseket tartott Radenkovic. Ez annak volt köszönhető, hogy Matyi kicsit keményebben odalépett Endrének. De ez csak ideig-óráig tartott, mert miután a harmadik helyre került a csapat, megint elkényelmesedtek.

Amit tavasszal láttunk - immár az új edzővel -, az egyenes következménye volt annak, hogy a játékosok elkezdték szabotálni a munkáját ennek az egyébként nagyon jó képességű litván edzőnek. Meglehet, túlzok, amikor azt mondom, hogy szabotálták a munkát, de ők érezték, hogy nem tudják megcsinálni, sok nekik, amit Dambrauskas kért tőlük.

A játékosok nem voltak képesek befogadni, amit Dambrauskas kért tőlük?

Nem, hogy nem voltak képesek, inkább nem akarták. Emögött az az élettani dolog is van, hogy amikor lazsálsz két évig és aztán egy kicsivel komolyabban elkezdesz edzeni, akkor az izmok egészen máshogy kezdenek el működni, mint előtte. Elkezdtek azzal takarózni, hogy azért nem tudnak jobban játszani, mert fáradtak. De ez annak volt az eredménye, hogy Valdas olyan intenzitású edzéseket tartott, amilyeneket Radenkovicsnak is kellett volna.

Egy hét alatt két meccset kell játszani. Szombaton vagy vasárnap, aztán megint szombaton vagy vasárnap. Aki ezt nem tudja kipihenni, az adja le a szerelését.

Dr. Magyar Mátyás hogy jutott el arra a döntésre, hogy változtatni kell, mert ez így nem mehet tovább?

Mátyás egy nagyon jószándékú, okos, pontos ember. Tisztán látta az összefüggéseket, hogy amit lát a pályán és amit hall a szakvezetéstől, az nem ugyanaz. Ehhez nem kell nagy szakmaiság, hogy neked azt mondják, hogy mennyit edzettünk, meg minden jó, erre lát a pályán tizenegy botorkáló játékost. Mátyás van olyan intelligens, hogy kristálytisztán látta, itt valami nagyon nem kerek.

A meccsek után, amikor mentük haza, sokszor láttam rajta, hogy szenved. Vagy amikor megtudta, hogy Rakonjac menedzserének a fia, a Gluscsevics is le van szerződtetve és kapja a több ezer eurót havonta. Ez sok millió forint kiadás egy évben a semmire, szó szerint a semmire. Rá kellett jönnie arra, hogy itt emberek rengeteg pénzt keresnek nulla munkával. El tudod képzelni, hogy egy tisztességes emberben - mert Mátyás az - ez micsoda traumát okoz?

Én azt nem értem, hogy az Endre miért ment bele ebbe egyáltalán? Annyira jó játékosnak tartották Rakonjacot, hogy még az is belefért, hogy jön vele kombóban a menedzser fia?

Hát ez egy nagyon jó kérdés, nem tudom rá a választ.

Te is úgy láttad, mint nagyon sok szurkoló, hogy az őszi harmadik helyezésünk nem a valós képet mutatja?

A magyar futballnak nagyon sok hibája van. Az egyik legnagyobb hibája az, hogy az eredményeket nem tudjuk a helyén kezelni. Amikor a Diósgyőr a harmadik helyen volt, akkor sokan azt hitték, hogy ez az eredmény a valós tudást tükrözi. Én mondtam Mátyásnak is, hogy nehogy azt higgyétek, hogy ez a valós képet mutatja. Egész egyszerűen szerencsésen alakultak a dolgok.

Harmadikok voltunk és hatodikok lettünk. Amikor vége lett a szezonnak, akkor én voltam szinte az egyedüli, aki gratulált ehhez az eredményhez. Mindenki sírt, hogy nem indulunk a nemzetközi kupában. Egyik kérdés az, hogy egyáltalán minek? A szurkolók nincsenek tisztában vele, hogy a nemzetközi kupában való indulásnak milyen anyagi vonzatai vannak, és hogy csak egy év múlva kapod meg az utána járó pénzt. Egy DVTK-nak közel sincsenek olyan kondíciói, hogy meg tudná finanszírozni azt, hogy továbbjut több fordulón, netán bejut a csoportkörbe.

A szurkoló álmodozik, ő már csak ilyen, sikereket szeretne. Salamon Józsiék óta egyszer jutott a Diósgyőr kupadöntőbe Sziviccsel. Azóta totális sikertelenség van….

Pontosan, ez teljességgel érthető is a részükről. De itt nem volt megalapozott a siker. Mert lehet úgy harmadiknak lenni, hogy nyersz hatszor 1-0-ra és megdöglesz a pályán. És lehet úgy is harmadiknak lenni - mint ahogy a Diósgyőr volt harmadik ősszel - hogy legtöbbször csak szerencséd van. És amikor nem volt szerencséjük, például Zalaegerszegen rögtön a tavaszi nyitómeccsen ki is kaptak. Rúgtak egy gólt a hatodik percben és utána nem tudták az 1-1-et sem megtartani. Annyi erejük nem volt, hogy összecsinálják magukat.

Ha úgy ér el egy csapat harmadik helyet, hogy abban van munka, amire lehet építeni, az rendben van. De Magyarországon teljesen félre van értelmezve a munka szerepe és ez a magyar futball általános problémája. Itt mindenki azt hiszi, hogy az a munka, hogy 9-kor kimegyek a pályára, fél 10-kor elkezdem az edzést, 11-kor vége, megebédelek és hazamegyek.

Horváth Csengerrel mikor találkoztál először?

Először Budapesten találkoztam vele. Volt egy megbeszélés, amire én is meghívást kaptam. Ott volt Mátyás, Dusán, Csenger és még valaki a Matyi cégéből. Ezen a megbeszélésen kapott tájékoztatást Csenger a diósgyőri helyzetről.

Akkor ennek köszönhetően Csenger már úgy lépett be a folyamatba, hogy tisztában volt a viszonyokkal?

Igen és ő ennek szellemében is kezdett el dolgozni. Amit én egyáltalán nem értek, hogy miért lett ennyire ellenszenves sokak számára, amit ő csinált. Vagyis tudom, hogy miért, de mégsem tudom megérteni. Én mindig mindent megértek, ha érthetően elmagyarázzák, de ezt akkor sem tudom felfogni. Nem tudom azt sem, hogy volt az a balhé azon a belvárosi szórakozóhelyen. Csak azt tudom, hogy ő egy fiatalember, és mint mindenki, ő is követhet el hibákat. De nem tudom megérteni, hogy sokan miért ez alapján ítélték meg. Ráadásul a szakmai munkáját is és ez óriási hiba volt a kritikusai részéről.

Csenger keményen megkövetelte a munkát mindenkitől. Számomra teljességgel felfoghatatlan, hogy idejött ez a gyerek, megszabadult egy csomó olyan játékostól, akiknek a költsége több száz millió forint volt és nem dicsérik meg érte, hanem agyonütik, kicsinálják. Erre nincs normális magyarázat, nekem ezt nem lehet megmagyarázni. Érdekes, Endrét nem bántották azért, mert csinált egy több százmilliós adósságot. Most a Honvéd akadémiájának a vezetője.

Ismét csak azt tudom felhozni, hogy itt volt a menedzser fia, aki semmire sem volt jó, Radenkovics mégis elvitte a csapattal a külföldi edzőtáborba. Egy alkalmatlan játékos, aki évi sok millió forint kiadást jelentett a klubnak. Mi más ez, mint hűtlen kezelés.

1994-ben készült velem egy interjú, aminek az volt a fő mondanivalója, hogy a magyar labdarúgásban elsősorban vezetői válság van, és csak másodsorban szakmai. Ebből a nyilatkozatomból óriási balhé keveredett, amiért engem ki is nyírtak. És ez 1994-ben történt, de ma is így van, semmi sem változott. Teljesen tisztában voltam vele, hogy én csak akkor lehetek valaki a futballban, ha innen elmegyek, mert ezek megesznek, ahogy meg is ettek.

Nekem úgy tűnik, meglehetősen hasonló az életutatok Csengerrel olyan értelemben, hogy mind a ketten dolgozni akartatok, de nem hagyták.

Így van. Engem tönkretettek azzal, hogy elterjesztették rólam, hogy nehezen kezelhető ember vagyok, Csengert meg tönkretették azzal az ominózus bulizós esettel. Megint elpazarol a magyar futball egy nagyon tehetséges szakembert, aki tenni akart, dolgozni akart a magyar futballért és nincs felelős.

1996-tól egészen 2021 márciusáig külföldön dolgoztam, ez 16 év. Soha sehol semmi bajom nem volt senkivel. De itthon rám sütötték a bélyeget, hogy nehezen kezelhető ember vagyok. Pécsről úgy küldtek el, hogy első helyen álltunk. Szombaton játszottunk 1-1-et otthon, vasárnap telefonált az elnök, hogy este találkozzunk egy étteremben. Bejött, leült, kértünk 1-1 kávét, mire visszajött a kávéval a pincér, én már el is mentem. Azt mondta, hogy nincs megelégedve a csapattal, holnaptól nem te vagy az edző. Én meg szó nélkül felálltam és elmentem.

Külföldön csak az elvégzett munka számított, ha azt mondtam, hogy éjfélkor edzés, akkor éjfélkor edzés volt. Itt ezt nem lehetne megcsinálni.

Milyen volt a viszonyod Sántha Gergellyel? Találkoztatok?

Persze, sokszor találkoztunk. Velem tisztelettudó volt, de egyben távolságtartó is, mert tudta, hogy csak vendég vagyok. Én a VIP-ben mindig külön ültem a többiektől, hogy engem ne befolyásoljon senki abban, amit látok, meg persze én se befolyásoljak senkit az én véleményemmel. Ha kérdeztek, akkor válaszoltam, de magamtól meg sem szólaltam.

Persze arra is volt sokszor példa, hogy kiemeltem a jó dolgokat, amiket láttam. Az, hogy Mátyás megtisztelt engem azzal, hogy felkért erre a feladatra, kíváncsi volt a véleményemre, az egy nagyon jóleső érzés volt nekem.

Amikor híre ment a szakmában, hogy Diósgyőrben tevékenykedsz, az egyik hazai meccs után Vajda György, a Nemzetisport újságírója úgy tette fel a kérdését a sajtótájékoztatón, hogy a „Kiss és Páncsics nevezetűek” mit csinálnak Diósgyőrben? Számomra megdöbbentő volt, hogy egy olyan újságíró, aki tökéletesen tisztában van vele, hogy Te ki vagy, így tegye fel a kérdést.

Négy bajnokságot nyertem a Maldív-szigeteken. 1999-ben és 2024-ben is megnyertem a kupát két különböző csapattal. Dolgoztam Jordániában 1 évet, igaz, ott csak a kupát tudtam megnyerni. Dubaiban egy másodosztályú csapatot feljuttattam az élvonalba. Játszottam 26 bajnokok ligája meccset Ázsiában. Mondd meg nekem, ki más játszott akárcsak 10-et is?

A Maldív-szigeteken voltak bolgár, szlovák és szerb szövetségi kapitányok is. Egyszer sem engedtek meg ilyet maguknak velem szemben, mint amit ezek itt megengedtek. Ott fenéken lettek volna rúgva azonnal, itt meg nem szól senki egy szót sem.

Laci Bácsi, köszönöm a beszélgetést!

Címlapkép: Szabó Réka / Index