Betyárok meghívója Délvidékre

_{Szerző: | 2015-06-05 18:40:23}

Betyárok szurkolótársunk a Szegedtől mindössze 20 km távolságra levő tanyáján nagy szeretettel várja a DVTK szurkolókat

Görgényi Gábor szurkolótársunk - a képen középen és akit a fórumról „Betyárok” néven ismerhetünk - idén is nagy szeretettel várja tanyáján a Diósgyőr szurkolókat. A vendéggel szemben egyetlen elvárása van, mégpedig az, hogy szeresse a Diósgyőrt.

Betyárok egy Szegedtől mindössze 20 km távolságra levő tanyán él és a szállásáért semmilyen ellenszolgáltatásra nem tart igényt.

A tanya Szatymaz községtől 7km-re található. A tanyához vezető út nagyon jól járható. A szomszéd tanyák 5-600 méterre vannak. Gábor egyedül lakik a tanyán, ha vendégei vannak, akkor kiköltözik az udvaron levő echos szekérbe.

A ház egy légterű. A felső rész galéria, ott elférnek öten, lenn van egy dupla ágy - azt el lehet különíteni egy függönnyel- , meg egy egyszemélyes fekvőhely a cserépkályha kuckójában. A fürdőszoba és a wc le van választva és van meleg víz is.

A tanyán nincs állat, de aki az állatokat kedveli, a szomszédos tanyán szürkemarhát, kecskét, lovat, disznót, fürjet, pávát és bivalyt is talál.

Néhány kép a tanyáról és a szomszéd állatairól:

Szatymazról egy kicsit bővebben:

Szatymaz 12 km-re északnyugatra fekszik Szegedtől, a Szegedi Fehér-tó szomszédságában helyezkedik el. A település megközelíthető az 5-ös úton, mellette halad el az M5-ös autópálya. Vasúton a Cegléd–Szeged-vasútvonalon érhető el, állomásán megállnak a gyorsvonatok és a gyors-Intercity vonatok is.

A község a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzethez tartozik. A nem messze fekvő Fehér-tó Magyarország legnagyobb szikes tava. Gazdag madárvilága (mintegy 280 faj) és ősi növényzete miatt fokozottan védett, de vezetővel látogatható terület. A terület az európai madárvonulás fontos állomása, pihenő- és táplálkozóhelye a vonuló madaraknak. Vonulási időszakban darvak, vadludak és récefélék tömegei láthatók a Fehér-tavon. A tó melletti nagy kilátóról tavasztól július közepéig figyelhető meg a közeli "Korom szigeten" élő dankasirály költése. A sziget Közép-Európa egyik legnépesebb madárszigete, ahol megtalálhatók a szerecsensirály, a csérfélék, tavi cankók, sárszalonkák, bíbicek, vadkacsák, kárókatonák, réti héják és rétisasok, gémfélék és szárcsák.

A falu középpontjától ÉNY-ra Balástyát Forráskúttal összekötő úton mintegy másfél km-re, az Enyingi Szélmalom található, szinte eredeti állapotban. Tovább haladva a nyárfás akácos porták közötti mélyfekvésű réteken a Dél-alföld egyik legsűrűbb szalakóta népességét és a fokozottan védett kuvikot, kis őrgébicset találhatjuk.

Az 1902-ben épült római katolikus templom Szatymaz keleti részén öreg fákkal keretezett ligetben áll. Itt találhatjuk az első és második világháborús emlékműveket, és a "Fájdalmas Anya"-t Gémes Katalin szobrászművész, a község szülöttének alkotását.

Szatymaz nevezetessége még a Báló kocsma, ahová nem tud bemenni egy Diósgyőr szurkoló úgy, hogy ne szólna rá valaki egy Hajrá Diósgyőr!-rel

Kapcsolatfelvétel a vendéglátóval a szatymaz3@gmail.com e-mail címen lehetséges.

A szurkolók nevében is köszönjük a felajánlásod és reméljük, minél többen élnek is a lehetőséggel.

Várjuk az élménybeszámolókat és a képeket!

Forrás: wikipédia

Betyárok a "Dél-Kiliántól a Délvidékig" című írásában mesélte el a Diósgyőrhöz fűződő viszonyát. Az írás 2 évvel ezelőtt jelent meg az amigeleken.hu-n.

Fogadjátok szeretettel ismét Gábor írását!

"Még a hetvenes évek végén voltam először egy DVTK-Haladás meccsen. A 0:0-ás végeredmény nem szegte kedvem, azóta is ugyanazt szeretetet érzem a klub iránt. Sosem felejtem azt a bizsergető érzést, ami minden meccs előtt elfogott miközben hátulról, a salakos pályák felől mentem a Stadion felé és már hallottam a dübörgő Diósgyőr! Diósgyőr!-t s láttam a piros-fehérben lobogó B közepet…

Eddigi életem során ketten próbálták megtiltani, hogy meccsre menjek: egyik Édesapám volt, ő egy határozott pofonnal jutalmazta ellenkezésem, a másik Tóth Józsefné osztályfőnök, aki egy of. intővel. Ez utóbbi nyoma ma is látszik megőrzött ellenőrző könyvemben: Az iskolából engedély nélkül DVTK-meccsre távozott, ezért osztályfőnöki intőben részesítem. Hát hogyan hagyhattam volna ki a Dundee United elleni meccset? Elővételben meg volt a jegy, épp a kezdésre értem oda, s valamelyik szektor legalsó lépcsőjére fértem már csak be.

Ahogy gimnáziumba kerültem, ott is megtaláltam a hasonszőröket. Radácsi Sanyira emlékszem, azt hiszem szikszói volt, az akkori kemény mag része, nem ijedt meg egy-két pofontól. Vele jártunk a B középbe, míg Miskolcon éltem.

Sok jó meccsre, szép gólokra emlékszem, Váradi Ottó egy nagy góljára, Salamon első és utolsó percbeni két találatára az mtk ellen, Borostyán Misi 0 fokos szögből, és Úristen, mikor a csereként beállt Szalai első labdaérintéséből kapufát lőtt a Hajduknak… Voltak más események is, kettő maradt igazán emlékezetes. Akkori szokás szerint elcsalták a Dózsa-meccset (1:2) és a tömeg nem akart tágítani még órák múlva sem. Ekkor megpróbálták megkerülni a stadiont, de az emberek eszméltek és mire fölbukkant a busz a másik oldalon, már megint előttük voltak. A lendületet kihasználva, a felvezető rendőrautóból kiugrott egy(!) gumibotos rendőr, és az így keletkezett résen megindult a busz, a gomba mellett valahol ki a főútra. Úgy összetörték a buszt, hogy a helyi Volán adott nekik buszt hazáig. Aztán egy május elsején, mikor elhoztuk az iskola dobját az ünnepségről, Divinyi sporttárs ejtett ki minket a kupából a Honvéd ellenében. Munkát, kenyeret, Divinyinek kötelet!

A katonaságnál Lakatos Béla volt a társam, valamelyik számozott utcában lakott, vasárnaponként kisrádión hallgattuk az összefoglalót, mert épp a másodosztályban voltunk.

Akárhová kerültem, mindig figyeltem az eredményeket. Ázsiai úton jártunk négyen, minden héten egyikünk telefonált haza a szülőknek, hogy megvagyunk. Rám pont a pakisztáni Quettában került sor. Rissz-rossz bódé, recsegő vonal, Édesapám veszi föl. A második kérdésem az volt, miket játszott a Diósgyőr?

Már több, mint húsz éve élek az Alföldön. A szurkolásban volt néhány év szünet, bár az eredményeket és a helyezést mindig tudtam. Aztán eljött a Luque időszak, a feljutás. A nyíregyházi győzelmet egy kiskocsmában néztem Vásárhelyen. Sállal a nyakamban végigüvöltöttem az egészet. A meccs után rengeteg gratulációt kaptam, s jó néhány szimpatizáns mellett megismertem például Szűcs Gézát, aki már hét éve járt innen Diósgyőr-meccsekre. A siker, és az, hogy megint van egy jó csapatunk, megmozgatta az embereket. Az utolsó nb 2-es meccsre Orosházára mindenki eljött erről a vidékről, akár ide származott, akár idevaló. Innentől kezdtük el tartani a kapcsolatot. Egy óbecsei – Vajdaság – legényt úgy találtunk meg, hogy a fészbukon kiírta, hogy Hajrá Dijos djer! Egy piros-fehér sálas koma Túrkevéről a kérdésre, hogy hogyan lehet valaki ott Diósgyőr szurkoló, nemes egyszerűséggel azt válaszolta, hogy diósgyőrinek születni kell… Szabadkai barátunkkal pedig már tervezzük az utat Tomiszlav Szivics kedvenc kocsmájába…

Szóval úgy, ahogy a fórumfocisok Miskolcon, mi is megtaláltuk, megismertük egymást – és ezt a Diósgyőr iránti szeretetünknek köszönhetjük.

Sokat gondolkodom azon, miért van ez így? Miért szeretjük ennyire ezt a csapatot, s miért azok is, kik eddig csupán meccsen jártak Miskolcon? Mert ilyen nincs Szombathelyen, Egerszegen például, mondom anélkül, hogy meg akarnám bántani őket. A Diósgyőr elnevezés romantikája, a sok néző, a legendás szurkolás, a régi időkben a fővárosi uralom megtörése, vagy tán mind együtt?

Akárhogy is: Hajrá Diósgyőr!"

A szatymazi Báló kocsmát bemutató írásunk pedig tavaly nyáron jelent meg szintén Gábor tollából:

Annyi sok szépet és jót hallottunk már Betyárok szurkolótársunktól a szatymazi Báló kocsmáról, a Délvidéki Betyárok törzshelyéről, hogy megkértük Gábor barátunkat, mutassa be a Diósgyőr szurkolóknak a „Báló”-t.

Szerencsére Gábort nem kellett sokat ösztökélni, így ajánljuk jó szívvel valamennyi szurkolótársunk figyelmébe a következő írást, amelyből igazán különleges embereket lesz szerencsénk megismerni:

„Hát, azt bizony nem gondolta volna sem az öreg Báló, sem Dankó Pista, de maga Rózsa Sándor sem itt a homokon, hogy valaha közük lesz egy futballcsapathoz, ráadásul pont a Diósgyőrhöz… Pedig van, én magam tanúsíthatom. Tulajdonképpen itt már a fél falu Diósgyőr szurkoló. Nem tudok úgy végigmenni az utcákon, hogy rám ne kiáltanák, hogy „Hajrá Diósgyőr!” Na de főleg a Báló kocsmában: ott már mindenki az. Még a meglett ember, a vendéglős, kocsmáros Báló nemzedékek soron lévő tagja is ott volt velünk – tizenhatan! – Kecskeméten, pedig előtte még meccsen sem járt nagyon. Segítette munkásságomat, hogy a helyi jobbikosok Szeged ultrák és ők ugyebár ápolják a jóbaráti kapcsolatokat. Termékeny talajra hullt a mag, a diósgyőriség magja. Tudjátok, miről beszélek.

A legérdekesebb esetem egy ide nősült Nyíregyháza-szurkolóval volt. Egyszer csak hallom, hogy a nagydarab két méteres, mély hangú férfi meséli:

“Begyüvök a Bálóba, épp megiszom az első söröm, mikor hallom odakintről, hogy valakik kiabálnak, hajrádiósgyőröznek vadul. Hát még be is gyüttek! Sálban, pirosban, mentek a pulthoz, de akkor már a fél kocsma énekelt…! Meg se szólaltam, de gondoltam: még itt is?! Elgyüvök 300 kilométerre és még itt is a Hajrá Diósgyőrt kell hallgassam?!”

A postás, az meg fradista. Egyszer úgy néztük az FTC-Diósgyőr meccset TV-n a kocsmában, hogy egy kötéllel kettéválasztottuk a helységet… sajnos erről nincs fotó.

Bajnóczki Andrist Orosházán ismertük meg, a vasútállomáson. Egy Szolnok felől érkező vonatról szállt le s látva rajtunk a piros-fehér sálat, hozzánk csapódott. Beszélgettünk, mondta, hogy ő túrkevei és évek óta jár Diósgyőr meccsre. Olyan valószínűtlen volt ez a természetessége, hogy rákérdeztünk, hogyan lesz valaki Túrkevén DVTK szurkoló? Ránk nézett, széttárta a karját és mondta: „Hát Diósgyőrinek születni kell”

Egyedül is el szokott menni vagy öt átszállással, vissza ugyanúgy, aztán még néhány kilométer bringázás, s éjfélre már otthon is van. A barátainak mindig visz DVTK sört, amit a meccs idejére eldug egy megszokott helyre a bulgárföldi házaknál…

Szegeden végzett tavaly, mint gyógyszerész, meg is leptük a diplomaosztóján – kötelességünk volt.

A vásárhelyi Szűcs Gézu a fészbukon találkozott Orbán Józsival. Vele is Orosházán voltunk együtt először. Akkor már hét éve járt meccsekre, pedig neki sincs semmilyen miskolci kötődése, de tetoválása, meg a kisgyerek születésnapi tortája „dévétékás”… Nehezen tud elszabadulni a porcelángyári három műszakból, de néha egy tévés meccs kedvéért is átjön a Bálóba, ugyanúgy, mint Bandi. Ilyenkor a közvetítés után nagy nehezen kijutunk hozzám a tanyára…

(A szerkesztő kiegészítése: Gézut bemutató írásunkat erre a linkre kattintva olvashatjátok el)

http://amigeleken.hu/a-vasarhelyi-betyar

Farsong Bandi és Szabó Sanyi még elég frissen fertőződtek, de igen lelkesek, sőt szolgálati gépkocsival is bírnak, megkönnyítve az utazást a kései meccsekre, mint például Debrecen.

Meg kell említenem még Tóth Gábort Szarvasról, de Békés megye annyira kiesik, hogy még nem találkoztunk – jutna már föl a Csaba! Nagy Mihály nemrég keveredett Szegedre, megkeresett minket, úgy néz ki, Pécsre már együtt megyünk, a szokásos villányi kitérővel…

Kedves barátaim! Megértem, ha unalmas nektek ez a téma, vagy érdektelen akár, de higgyétek el, háromszáz kilométerre szülővárosomtól, lenn a homokhátságon egy faluban, nagyon jó érzés, mikor éjfél után az hallatszik ki a Báló kocsmából, hogy: “Aki diósgyőri!” Főleg, hogy ott sem vagyok!”

Görgényi Gábor - Betyárok

A "Nagy találkozás" a Magyar Kupa döntőn

Aki szeretne egy kicsit bővebben megismerkedni a Báló család történetével, annak ajánljuk figyelmébe Pálmai József helytörténész írását az öreg Bálóról:

„Id. Báló István Szatymazon született, 1862. november 25-én. Gyakran emlegette: „Ha lánynak születek, Katára keresztelnek.”. Apja, Báló István, az első szatymazi vendéglősök egyike volt, és nagyon szépen tudott hegedülni. Talán ennek köszönhető, hogy házába fogadta a gyermek Dankó Pistát, aki erről többször megemlékezett. Dankó még az első új ruhát és cipőt is tőle kapta. Felesége, Dékány Veronika, többször kérdezte is férjétől, „Meddig lesz még itt ez a cigánygyerek?” A válasz ez volt: „Hagyd, nagy tehetség! Kezdetben még én tanítgattam, és most csak ámulva hallgatom játékát.”.

(A képen maga Dankó Pista támaszkodik a fának)

A mi Báló Istvánunk, az Őszeszéki Iskolában, Jablonszky János rokon tanítónál kezdte tanulmányait, majd hamarosan átkerült Székaljra (Szatymazoldal) és ott fejezte be. Jó barátságba került a házukban élő, nála négy évvel idősebb Dankó Pistával.

Korán kezdte tanulni a gazdálkodás és a vendégfogadás fortélyait. Szükség is volt rá, mert apját hamar elveszítette, még a Felsőközpont (Balástya) kialakulása előtt.

Hogy az első fogadó hol üzemelt, csak sejtéseink vannak. A Vasút utcában felépített vendéglő egy korábban postaként működő ház alapjain létesült az 1900-as évben. A Petőfi utcában hosszan benyúló épület alakja azért ilyen, mert a vendéglő mellett lévő, és később vegyi üzletként is működő épületet, mely az utcában a legrégebbi, nem tudja időben megvenni. Húsz évvel később adta el a zombori tulajdonos a kis házat, és a hozzá tartozó hosszú, nagy telket. Az új vendéglőnek nagy forgalma volt. A település központját képezte.

Báló István virilista (városi adófizető), számos bizottság tagja-, szavazó polgára volt. A város vezetőségével kialakult jó viszonyát településünk érdekében kamatoztatta. A kegyuraságnak is tagja volt, szavazata a polgármester megválasztásához is kellett. A vendéglőben nem csak a város vezetőit próbálta megnyerni különböző ügyekben, hanem a gazdákat is biztatta például, hogy szakadjanak el Balástyától.

Felesége, az a Török Ilona volt, akinek családja a szatymazi temetődomb környékére költözött ki árvízkor, és annak elmúltával kint is maradt. Sógora Török Antal, a belvárosi iskola őszülő bajuszó tanítója, aki nagy hatással volt tanítványaira. Ortutay Gyula írta róla: „Egyenes tartású, sovány férfi volt, szigorú és mégis kedves tekintettel figyelt ránk. A nádpálcát az asztalán tartotta…”.

Amikor legidősebb gyermeke, Báló Antal a szegedi tanítóképzőt elvégezte és Domaszékre kinevezték, mindent megtett, hogy gyermeke haza kerüljön. Engedélyt kapott két hold beépítésére, amit 1908-ban be is fejezték, és fia lett benne 1925-ig az első tanító. Kezdetben Báló Iskolának hívták, majd Vilmaszállási Iskola lett belőle.

Báló István, nemcsak a Gazdakör jeles tagja, hanem kiváló szőlőtermelő is volt. Vendéglőjében jó minőségű rizling, kövidinka és magyarka borokat mért. A szatymazi összejöveteleken híre sokszor még a városon is túljutott. Nem volt ritka, hogy a város egyesületei, szervezetei, elöljárói, egy-egy gyűlésüket a fogadóban tartották.

A kápolna felépítésében és a plébánia létesítésében is jelentős szerepe volt. A városi elöljáróság és a szatymazi gazdák meggyőzésében is érdemeket szerzett. A megalakult plébánia első kinevezett vezetője, Virág Vince, élete végéig vásár- és ünnepnapokon Báló Istvánhoz volt ebédre hivatalos. Ha véletlenül, valami okból Virág Vince nem tudott megjelenni, akkor Báló István sem ebédelt.

Az első világháborút a 46. honvéd ezrednél szolgálta. Hosszú ideje a fronton voltak már, amikor egyik társa megkérte, hogy írjon nevében az ezred tulajdonosának, József főhercegnek, és kérje meg, hogy engedjék haza újszülött fia megtekintésére.

Báló István élete végéig mutatta a levelet, melyben a főherceg úgy szólítja, „Kedves Vitéz Fiam!”.

Azt, hogy az Endrényi villát mikor vette meg, nem tudjuk. Azt azonban sokan megerősítették, /utoljára Báló Luncika (2001. 06. 6.)/ hogy Móra Ferenc 1933-ban ott nyaralt. „Molnár Ferenc, családjával először és utoljára 1933-ban nyaralt az Endrényi tanyákban. Arra is emlékszem, hogy Molnárék hívták ki hozzánk nyaralni az írót, mivel ők már korábbi években is ott töltötték a nyarat. Móra Ferenc valamilyen olaszországi gyógykezelésből érkezett haza. Felesége és leánya már itt Szatymazon berendezkedve várta haza a családfőt. Móra nagyon udvarias ember volt, anyámtól mindjárt megkérdezte: „Meg tetszik engedni, hogy kimenjek a sömlyékbe sétálni?”.Anyám felhatalmazta, hogy a birtokon belül oda mehet, ahová óhajt. Naponta meglátogatta az írót dr. Bérczi Béla körzeti orvos is.

A háznál lakodalomnak is beillő vendégségek voltak. Móra Ferenc felesége kiválóan főzött, még szakácskönyvet is írt. Leányát egy hölgy francia nyelvre oktatta. Hatvany báróék is sűrűn megfordultak a tanyán. Az író a következő év tavaszán meghalt, de felesége és leánya még náluk nyaralt néhányszor.

Az úgynevezett Rákóczi utcában lévő Endrényi villa terasza, csodálatos faragott oszlopaival és főleg a nem kevésbé igényes mozaik lapjaival, mindig nagy tetszést aratott a látogatók körében. Egyszer, amikor a város itt adott fogadást József Ferencnek (József főherceg fiának) a városi kertészet virággal borított mindent. A hatás lélegzetelállító volt.

Báló István nehezen élte át a második világháborút, Balástyára menekült. A vendéglőt az oroszok feldúlták, a bor nagy részét elfolyatták. Szállóige volt az utcában: „Csak elfogyna már Bálóéknál a bor!” – Mert akkor kevesebb részeg orosz katona szédelegne az utcában.

Báló István 1945. május 3-án hunyt el, 83 éves korában. Szatymazon van eltemetve. Gyermekei: Antal, István és Ferenc.”