Banner

Zvolenből igazolt ponterős kanadai hátvédet a DVTK Jegesmedvék

Szerző: amigeleken.hu | 2019-06-05 09:42:00

A Tipsport Liga előző kiírásának egyik meghatározó hátvédje a DVTK Jegesmedvéknél folytatja pályafutását.

Davis Vandane az elődöntőig jutó HKM Zvolen csapatában 66 mérkőzést játszott, ezeken 41 pontot gyűjtött +13-as mutató mellett. A 27 esztendős kanadai hátvéd a negyedik légiós játékos, aki Marcel Rodman együttesénél kezdi meg a felkészülést a 2019/2020-as szezonra.



Davis Vandane szülővárosának csapatában, a Yorkton Harvestben kezde pályafutását, majd a világ egyik legerősebb junior ligájának tartott WHL-ben 223 mérkőzésen lépett jégre. Ezt követően két idényen át a legrangosabb kanadai egyetemi bajnokságban szerepelt, a University of Calgary együttesénél. 2015 és 2018 között 175 ECHL mérkőzésen 70 pontig jutott, majd úgy döntött, hogy Európában folytatja karrierjét és a szlovák bajnokságban szereplő HKM Zvolenhez csatlakozott. A zólyomi csapatban a liga meghatározó játékosává nőtte ki magát, a védők között az ötödik legtöbb időt töltötte a jégen, az ötödik legtöbb pontot szerezte, a negyedik legtöbb gólt jegyezte és a legtöbbször találta el a lövése az ellenfél kapuját.


Üdvözlöm a miskolci hokiőrülteket! – kezdte nyilatkozatát Davis Vandane - Egy kicsi saskatchewani városkából származom, ahol már a levegővel is a jégkorong szeretetét szívtuk magunkba. Egy kétirányú hátvédnek mondanám magam, aki imád emberelőnyt játszani, de ha kell, a kapu előtt is határozattan védekezem. Mindent megteszek azért, hogy a korongot távol tartsam a mi kapunktól. Kiegyensúlyozott teljesítményre számíthatnak tőlem, minden este a maximumra törekszem, óriási bennem a győzni akarás. Azon leszek, hogy ez a győzelmekhez szokott klub, a szlovák bajnokságban is minél többször sikeres legyen. Egyelőre Magyarországról és Miskolcról csak annyit tudok, amit az előző szezonban tapasztaltam. Igazán jó volt itt vendég játékosként is pályára lépni, mindig lelkesen és hangosan bíztatták a szurkolók a csapatot. Alig várom, hogy induljon a bajnokság és mint hazai játékos is megtapasztaljam ezt!


A kanadai hátvédről kikértük vezetőedzőnk, Marcel Rodman véleményét is:

- Davisnak az előző szezonja volt az első európai idénye és rögtön bebizonyította, hogy kiváló játékos. Agresszívan, erőszakosan játszik, ezért nagy hasznát fogjuk venni a méretének a kapunk előtt. Ő az a fajta hátvéd, aki szeret becsatlakozni a támadásokba, ezen felül az emberelőnyöknél is nagy fegyverünk lesz az ő játéka.


Névjegy

Név: Davis Jake Joseph Vandane
Születési hely: Yorkton, Saskatchewan (Kanada)
Születési idő: 1992. április 24.
Magasság: 193 cm
Súly: 91 kg
Poszt: hátvéd

Pályafutása

2019/2020 DVTK Jegesmedvék (Tipsport Liga)
2018/2019 HKM Zvolen (Tipsport Liga)
2017/2018 Toledo Walleye (ECHL)
2017/2018 Atlanta Gladiators (ECHL)
2016/2017 Elmira Jackals (ECHL)
2015/2016 Norfolk Admirals (ECHL)
2015/2016 Alaska Aces (ECHL)
2015/2016 Greenville Swamp Rabbits (ECHL)
2013-2015 University of Calgary (USports)
2012/2013 Prince Albert Raiders (WHL)
2011/2012 Spokane Chiefs (WHL)
2010/2011 Spokane Chiefs (WHL)
2010/2011 Yorkton Terriers (SJHL)
2010/2011 Saskatoon Blades (WHL)
2007-2010 Yorkton Harvest (SMHL)


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
6. Geotic
2019-06-05 22:02:41 Piros öves, Őstag
De ez minket nem befolyásol semmiben, hiszen mi a magyar szövetség felé vállaltuk, hogy a magyar játékosok fejlődése érdekében max 7 légióst alkalmazunk.
Igaz, gondolom ez csak önszabályozás volt, valószínűleg nem is lett volna következménye, ha nem tartjuk be, legfeljebb csúnyán néztek volna ránk.
De a szezon túlnyomó részében 6 légiósunk volt.
5. korxi
2019-06-05 22:00:52 Piros öves, Veterán
Haha, nyilván csak hipotetikusan kérdezem, de mi lenne ha mi hét kanadai mellett vennénk öt szlovák játékost (mint tavaly volt Slovák:)) akik a mi szempontunkból ugye légiósok lennének, tehát lenne 12 légiósunk, de ebből következne-e az, hogy a ráadásszlovákok mint 'légiósok' nem játszhatnának a szlovák extraliga meccsein, mert a hét légióson felül csak nemlégiósok játszhatnak?:)))
4. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 2. norbi
2019-06-05 21:05:57 Fekete öves, Veterán
Miutan a szlovak szovetseg ala kerult a liga kicsit reformaljak a bajnoksagot.
Es ez kiterhet a legiosokra is.

http://www.jegkorongblog.hu/2019/05/26/a-szlovak-szovetseg-atveszi-a-tipsport-liga-mukodteteset/

Olyan max 7 legios/meccs kepzelheto el. Es akkor 15 jatekos meg honi. Vagy legalabb az adott orszag allampolgara.
Mint nalunk a csiktol jott Reszegh Tamas, aki sztem magyarnak fog szamitani, mert van magyar allampolgarsaga a roman mellett.
3. szolnoki
2019-06-05 18:16:22 Citromsárga öves, Tag
Bízzunk benne ,hamar össze csíszolodnak a soraink. Pont az augusztusi torna jól fog jönni Ott már meg látjuk mennyirre vagyunk jok indulásra .
2. norbi |Válasz erre: 1. perecesi-diosgyor-szurkolo
2019-06-05 17:52:01 Kék öves, Tag
Az a korlátozás nem csak a szlovák csapatokra lesz érvényes? Eddig ott nem volt meghatározva, hogy mennyi légiósuk lehet és összességében szerintem nekik az a problémájuk, hogy a szlovák hoki nem fejlődik, így gyakorlatilag nem fognak azzal törődni, hogy a magyaroknál mennyi lehet. Viszont akkor el tudnám képzelni, hogy nálunk is csökkentik, ha ott kevesebb, mint 6 légiós lesz a megengedett. (Bár az is lehet, hogy totál hülyeség, amit írtam. Javítsatok ki, ha rosszul feltételeztem!)
2019-06-05 17:38:10 Fekete öves, Veterán
Egyre jobb.
A legios kontingens jonak igerkezik. Mar csak azt kene tudnunk, hogy hany fore lesz korlatozva a legiosok szama.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...