Mr-d válaszol

Szerző: objektív | 2019-08-20 10:56:00

Néha szükség van arra, hogy olyan emberek is elmondják a véleményüket a csapat játékáról, akik értenek is a focihoz és nem köthetők a klubhoz a munkaviszonyukat illetően. Éppen ezért időnként majd megkérjük - talán illethetjük a jelzővel - fórumunk legkedveltebb szakértőjét, mr-d-t, hogy válaszoljon azokra a kérdésekre, melyek egy-egy mérkőzés előtt, közben, után, annak kapcsán merülnek fel a szurkolókban. Mi ezeket igyekszünk csokorba szedni és pár mondatban összefoglalni. A válaszokat mint mindig, most is köszönjük!


Kérhetek egy rövid összegzést a Videoton elleni mérkőzésről?

Meglepően jól kezdtünk, de nem sikerült még egy gól formájában kihasználni a Fehérvár zavarát. Miután rendezték a sorokat, több felesleges szabadrúgást adtunk az ellenfélnek, például az első góljuk előtt Hasani két kézzel lökte ellenfelét a tizenhatosunk közelében, de Shesztakov is szabálytalankodott hasonló helyzetben. Pedig tudtuk, hogy Adukor kiválásával a fejjátékunk meggyengült, ezeket el kellene kerülni. De már ezek a szabálytalanságok jelezték, hogy a Fehérvár felpörgette a játékát és ezzel nehezen tartjuk a lépést ekkor még csak fejben, később fizikailag is. Ezután egyre nőtt a sebességkülönbség a két csapat között, ami kiállításban és a második félidőben gólokban is megmutatkozott. A kiállítás persze nagy hátrány volt nekünk, de alapvetően az volt a baj, hogy a mi csapatunk teljesítménye folyamatosan esett vissza, míg a Fehérvár a mérkőzés végéig tartani tudta a saját maga diktálta tempót. Földön csak nyomozni tudtuk a labdát és a fejpárbajokat is rendre megnyerték a fizikálisan erősebb felépítésű játékosaik révén.

Hogyan látod 3 forduló után az erőviszonyokat a bajnokságot és a többi csapatot illetően, már ha lehet pár meccsből következtetéseket levonni? Legutóbb azt írtad, van 3 gyengébb csapat nálunk. Tartod ezt, vagy térjünk rá vissza később, mondjuk félúton?

Idegenbeli meccs után nem akarom temetni a csapatot, nyilván a szombaton mutatott játék nem sok optimizmusra ad okot, mert nem tudtunk semmit tenni a fehérvári henger ellen. A kilencedik hely elérhető, ha nem lesz sérüléshullám vagy sok eltiltás. Pont a szombati meccs mutatott rá, Brkovic és Adukor kiválása már komoly problémát okoz. A többi csapat egymás elleni eredményét elnézve -a két kiemelt csapat kivételével- a többiek nagyon közel vannak egymáshoz, nem születtek eddig nagy arányú különbségek az egymás elleni játékukban.

Hogyan értékeled eddig a fiatalok játékát, mennyire tartod őket esélyesnek megragadni a DVTK-ban, vagy bármelyik, másik csapatnál az első osztályban? Lehet-e a fiatalok szerepeltetése negatív értelemben a mérleg nyelve egy esetleges veszélyes szituációba kerülve?

Fiataloknál mindig a fejlődési potenciál a fontos. Én nem látom Őket nap mint nap, így csak azt tudjuk megítélni, amit a pályára lépéskor látunk. Múltkor is írtam, hogy nagy lehetőség nekik, ha a felnőttekkel edzenek. De hogy kiből lesz első osztályú játékos, azt a karakterük határozza meg, ha nem ijednek meg, például amikor pályára lépnek. Nevek nélkül, ezt a szurkolók is látják, ki az, aki megilletődik és ki az, aki nem. A jelenleg az első kerettel edző fiatalok közül hármat is esélyesnek látok. Ha egy befut közölük, akkor már jól jártunk. Neveket azért nem írok, mert semmilyen módon nem akarom befolyásolni a közvéleményt. De jelenleg Ők sem kész játékosok, 15-20 perceket majd biztos kapnak a jövőben. Egyelőre nem hajtottunk rá az MLSZ „fiatalpénzére”, tehát bízhatunk abban, hogy a teljesítményük miatt kerülnek majd pályára, ez a fiataloknak is jobb.

Kényszerű vagy tudatos olyankor a felállás, amikor más posztokon játszat Fernando játékosokat úgy, ahogy addig abban a szerkezetben nem játszottak? Kísérletezés még ez? Mert nem látszik tisztán, hogy fejben készen lenne a csapat, a posztok, a szerkezetek.

Nagyon megosztó ez a posztok cserélgetése, én is azok közé tartozom, aki furcsállja ezt másfél év Fernando korszak után. Pont azt az előnyünket veszítettük el, amiben reménykedtünk. Nevezetesen, hogy egyre jobban összeérik a csapat játéka. Nehéz így összeszokott játékról beszélni. Igen, látszik benne kísérletezgetés is, olyan, mintha egy új edző egy új kerettel kezdte volna a munkát és még nem látja, mi lenne az ideális felállás. De ez másfél után furcsa, főleg úgy, hogy állítólag hiány posztokra erősítettünk nyáron (ami azt sejtetné ugye, hogy máshol nincs nagy probléma). Egy példa jut eszembe 1995-ből. A Vasas akkori edzője fel akarta találni a spanyolviaszt és össze-vissza cserélgette a játékosokat, posztokat. A kiesés szélén leváltották, jött Illovszky Rudi bácsi 73 évesen. Szinte csak annyit tett, hogy elkezdte saját posztján játszatni a játékosait és elkezdtek jönni az eredmények. Továbbra is csak remélni lehet, hogy Fernando megtalálja a stabil kezdőt. Komoly igazolásban nem reménykedek, esetleg valami mérkőzéshiányos, máshol nem kellő játékos még befuthat. Cáfoljon rám a menedzsment!

Fernando kifejtette, hogy hányadik legerősebb keret a miénk. Te hova taksálnád őket, már ha lehet ezt így mérni?

Inkább a mezőny második fele, akik hátrafelé tekingetnek. A dobogó közeli hely nem reális jelen állapotban. Ha előre kell nézegetnünk, az azt jelentené, hogy kieső helyen vagyunk. Nem is értettem a vezetőség részéről az optimista kijelentéseket a középmezőny elejéről. Kit akarunk megtéveszteni? Ez az „egyik legerősebb keret a Fradi, Vidi után” a játékosoknak szólt, elég lett volna az öltözőn belül hangoztatni.

Ez a jelenlegi játék, amit látunk, már egy végleges egyéni és csapatbéli képességeket kiaknázó produkció, ez a maximum, vagy van benne még rejtett potenciál, akár egyénileg, akár csapatszinten más felállásban, szerkezetben játszva?

Muszáj előre lépni, elsősorban a posztok megtalálásával. Vannak értékek a csapatban, de amíg ez a keverés lesz, nem sokat fogunk belőle látni, inkább csak a küzdést, esetleg egyéni villanást. Tajti, Hasani együtt játszatása megoldatlan, szombaton sok kísérletezgetés után Hasani megint jobb oldalon játszott próbaképpen. Bal oldalunk teljesen összeszokatlan, Zsolnai, Polgár korábban egy percet sem játszott itt együtt (persze jobb oldalt igen, mondja erre az edző), de a Szabó, Mákvárt, Tajti középpálya is teljesen más felállásban játszik idén (ez érinti Hasani pozícióját is), mint tavaly, az lenne a csoda, ha gördülékeny lenne a csapatjáték. Ugyanakkor az sem látszik, hogy erőnlétileg bármely csapat fölé nőnénk.

Mire számítasz a Mezőkövesd ellen itthon?

Sem szervezettségben, sem erőnlétben, sem csapatjátékban nem vagyunk a Kövesd előtt, talán még a szintjükön sem. Miben bízom? A hazai pálya előnyében, minimum egy pontot várok. A közönség most a csapat mellett van, mert a küzdésre nem lehet panaszunk, állítólag a játékosok Fernando mellett állnak, készek végrehajtani a taktikai utasításait. Várom, hogy határozott hozzáállást mutassunk a párharcokban, hazai pályán ne mi alkalmazkodjunk a Kövesd játékához, ne adjuk meg azt az előnyt nekik, hogy Ők játszhatják a saját passzolgatós játékukat, amiben jobbak, mint mi. Adukor felépülésében bízok, a fejjátékára szükség van, ne pontrúgás után veszítsük el a mérkőzést. Apró kis részcélok ezek, de csak így léphetünk előre.



Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

Első  < 15 16 17 1819

4. gbacsi
2019-08-20 15:40:23
A fiatalokkal kapcsolatban annyit, hogy a két Géringer és Bárdos is játszott hétvégén. Az viszont továbbra is furcsa - azaz nonszensz - hogy a legtöbb csapatnak meg van a partner együttese, ahol a fiatalok tudnak játszani a másodosztályban kettős igazolással, nekünk - természetesen - még nincs. Minek is.. biztos kevés volt az idő ehhez is.. Külön is nagy gratula a vezetőségnek. Taps.
3. mr-d
2019-08-20 14:36:01
objektív kérdései nélkül a sajttálak nem az igaziak nekem (talán más is így érez). Mindig tudja közvetíteni a szurkolókat érdeklő kérdéseket, hiszen nem a "vetítésekre" vagyunk kíváncsiak. Ennek a rovatnak egy haszna van, a kérdések elhangzanak, bárki válaszolhat rá, az is, akinek valójában szólhatnának -ezzel elkerülve a mende-mondákat-, mert az enyémek is nyilvánvalóan szubjektívek.
2. Borsodi Bányász
2019-08-20 13:32:11
Lesújtó az egész úgy ahogy van.

Az tetszett, hogy neki mentek a nevesincs csapatnak és még a vezetést is megtudták szerezni. Kérdés, hogy ez a játék elég lesz-e a többi csapat ellen. Valahogy nem érzem három esélyesnek a meccseket. Most is azt gondolom a Kövesd nyerni fog mert jobbak. Röhej.

Időnként azért lesznek győzelmek is, remélhetően elég a bennmaradáshoz. Jó lenne, ha fejlődésnek annyit, hogy élvezetes játékot láthassuk minden alkalommal. Az biztos, hogy a zete ellen tervezem, hogy hazamegyek kiviszem egy barátomat is. Remélem még akkor is összejön legalább egy félház és egy győzelem ellenük.
1. Bandi65
2019-08-20 13:23:38
Több alkalommal is olvastam MR-D elemzéseit meccsek után is! A mostani "kérdezz-felelek" is teljesen jó szemmel látja a csapat gyenge szereplés okait! Én nem vagyok foci szakember ,csak egy a sok ezer Diósgyőri szurkoló közül!
Talán több nyíltság kellene!Mondjuk ki,hogy semmi előre lépés nincs,másfél év alatt Fernandóval! Most már kapkodás is van a felállásban! Adukor megsérül! Miért Szabó? Ott van Ndzoumou,edző meccsen próbálta a "mester"! Láttam,láttuk akik ott voltunk akkor,nem is volt olyan rossz! Vagy pld. a Vidi meccsen: Kiállították Brko-t! Kavarás helyett beviszem középre Polgárt,( behozom bal bekknek Vágit! (Nem Tamást,aki mint láttuk már sokszor,életveszélyes a saját kapunkra!)A csapat fizikálisan ha 50-60 percet bír,és kész az erejével!Talán a taktika miatt fáradnak el idő előtt? Nem azért vannak az edzések egész héten,hogy fizikálisan,és fejben rendben legyenek? Nem vagyok szakember......nem érthetem!!!
Nagyon szeretnék egy jobb,és eredményesebb csapatot látni rövid időn belül,csak félő,hogy ezt Fernandó-val nem kivitelezhető! SAJNOS! De bízom benne,hogy csak eljön ez az idő!

Első  < 15 16 17 1819

Mégsem


Üzenet küldése...