Banner

Miriuta László távozott a Kisvárdától

Szerző: objektív | 2019-10-09 10:14:00

Ritkán írunk más csapatnál történt eseményekről, de egy edzőváltás mindig hír, ami a mennyeiben történik. Nyolc forduló is elég volt a Kisvárda vezetőségének ahhoz, hogy menessze vezetőedzői pozíciójából a nyáron csapathoz került Miriuta Lászlót. A klub hivatalos közleményében a kisvardafc.hu oldalán olvashattuk a következőket:

„A mai nappal közös megegyezéssel szerződést bontottunk vezetőedzőnkkel, Miriuta Lászlóval. Klubunk és a vezetőedző futballról alkotott elképzelései különböztek, és elébe szeretnénk annak menni, hogy a felek között kialakult korrekt viszonyt a későbbiekben valami megfertőzze. A keddi megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy megköszönve Miriuta László nálunk végzett munkáját, elválnak az útjaink egymástól. Egyúttal ezzel is lehetőséget biztosítunk Miriuta Lászlónak, hogy a csapatunkkal elért jó eredményeket meglovagolva, a későbbiekben, akár már a közeljövőben új csapatot találjon magának. Ehhez és a további karrierjéhez is nagyon sok sikert kívánunk.”

Miriuta László ehhez annyit tett hozzá: „Sajnálom, hogy így alakult, de szeretném megköszönni a lehetőséget, amit Kisvárdán kaptam. Sok sikert kívánok a továbbiakban a csapatnak és a klubnak is, kívánom a szurkolóknak, hogy a folytatásban is sok örömüket leljék a csapat szereplésében.”

A hét első, kedd délutáni edzését Kocsis János és Bodnár László assisztensedzők valamint Szabó Attila kapusedző irányította.

Nem tudom, csak számomra furcsák-e ezek a dolgok, de biztosan vannak olyan kémiai ellentétek néha a személyi vonatkozásokban, melyeket nem lehet áthidalni. Valami hasonló történhetett itt is, ugyanis a Kisvárda jelenleg a 6. helyet foglalja el a bajnoki tabellán, tehát feltehetőleg nem ezzel volt problémája a klubvezetésnek, még akkor sem, ha a legutóbbi 4 bajnokin a csapat mindössze 1 pontot gyűjtött be, azt is a múlt héten hazai pályán a Zalaegerszeg ellen.

Sokkal inkább lehetett probléma Miriuta őszinteségével, amit többek között a legutóbbi meccs kapcsán is megejtett:

Ha nem tudjuk a télen bővíteni a keretet, végünk lesz, ezt őszintén megmondom. - nyilatkozta a ZTE elleni mérkőzés után.


fotó: kisvardafc.hu

Diósgyőrben legalább egy edző van, aki biztosan tudja már, nem mindig jó, ha a keret erősségéről vagy az igazolások szükségességéről kendőzetlenül beszél valaki a nyilvánosság előtt. Nagy valószínűséggel Kisvárdán sem aratott osztatlan örömöt a nyilatkozat a klubházban.

"A klub és a vezetőedző futballról alkotott elképzelései különböztek" - fogalmazza meg a közlemény. Nos, két dolog lehet. Amikor Miriuta Lászlóval szerződést kötött a Kisvárda, valaki nem volt őszinte. Vagy a klub a lehetőségeket, vagy a tréner az elvárásait, igényeit illetően, ugyanis gondolom, aláíráskor a felek megismerték és elfogadták egymás feltételrendszerét. Pár hét alatt milyen elképzelés tud változni? Menet közben adódhatott tehát valami probléma, de ezeket a dolgokat legtöbbször csak találgatni lehet, ahogyan most is.

A közleményben a következő mondat volt különleges számomra, ilyet ritkán olvasok:

"Egyúttal ezzel is lehetőséget biztosítunk Miriuta Lászlónak, hogy a csapatunkkal elért jó eredményeket meglovagolva, a későbbiekben, akár már a közeljövőben új csapatot találjon magának."

Tehát a klub van oly nagylelkű, hogy miután meneszti a trénert lehetőséget kínál, hogy a csapat eredményeit - amit az Miriuta közbenjárásával, vezetésével ért el - mintegy útravaló ajándékként és kiváltságként aposztrofálja.

Itt Diósgyőrben sokféle edzőmenesztést láttunk, éltünk meg már, sokféle szűkszavú indoklás keretében, tehát nagyon nem lepődünk meg semmin, de azért ezt a búcsút lehet "ízlelgetni", mert minimum szürreális még akkor is, ha az elmaradhatatlan végszóként sok sikert kívánnak is neki a további pályafutásához.

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

43. zorba* |Válasz erre: 42. Szabó József
2019-10-18 08:56:56 Fekete öves, Veterán
Ez nálunk elképzelhetetlen lenne, hogy a mérkőzés szünetében Leisztinger tulajdonos úr ordibáljon a játékosokkal a nem megfelelő hozzáállás és teljesítmény miatt.

Ebben is mennyivel profibb klub a DVTK! :-)
2019-10-18 06:09:27 Fekete öves, Veterán
Megszólalt Miriuta, itt: https://rangado.24.hu/magyar_foci/2019/10/17/miriuta-kisvarda-tavozas-ok/

A lényeg:
"Olyan dolog miatt kellett távoznom, ami Romániában sosem fordult elő velem. Az Újpest elleni bajnoki szünetében éppen instrukciókat adtam Grozavnak, amikor észrevettem, hogy valaki ordibál az öltözőben. A tulajdonos úr volt az, az egyik játékossal mérgelődött. Megkérdeztem tőle, hogy pénzt hozott a játékosoknak, vagy miért van itt? Megkértem, hogy hagyja el az öltözőt, mert rajtam, a stábon és a játékosokon kívül senkinek nincs ott keresnivalója. Azt felelte, hogy “rendben”, majd onnantól kezdve csak emailekben kommunikáltunk. Az utolsó meccsemen biztonsági őrt állíttattam az öltöző elé, és mondtam, hogy senki nem jöhet be. Másnap felhívott a tulajdonos, hogy nem folytatjuk a közös munkát."

Essenek ki...
41. Donadoni |Válasz erre: 39. vebgy
2019-10-10 19:06:29 Kék öves, Tag
az elején jó volt szerintem a végére valóban elfáradt , de naem csak Ő
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...