Banner

Meccscenter DVTK - Felcsút

Szerző: objektív | 2019-10-07 09:50:00

Legtöbbször felvezető nélkül tesszük ki a meccscenter adatait, de ez a mostani statisztika egyes pontokban elképesztő különbségeket mutatott a Felcsút javára, amit elég nehéz volt megemészteni, pláne hazai pályán.

Legszembetűnőbb különbség a labdabirtoklás aránya és a passzok száma. Természetesen e kettő között szoros összefüggés van. Mindössze 33%-ban birtokoltuk a labdát hazai pályán a Felcsút ellen. Legyen ez a csapat rendkívül jó formában, játsszunk mi célfutballt kontrákra építve, de az biztos, ilyen mérkőzésekkel nem veszik meg a szurkolókat, nem csalogatják vissza a maguktól vagy a bojkott miatt távol maradókat. Passzaink 324 - 683 arányban maradtak alul a vendégektől, ezt a kommentátor többször jelezte is a mérkőzés folyamán. Sokatmondó, hogy a sikeres passzok tekintetében egy játékosunk sem került az első 5-be. Rengeteg eladott labda és pontatlanság jellemezte a csapatot.

A pozitívum annyi volt ebben, hogy a terület-átadással nagyobb hangsúlyt tudtunk fektetni a védekezés biztonságossá tételére, ami a hoszabbításig ki is tartott. Ám akkor jött már egy többször is előforduló rövidzárlat, ami pontot ért a Felcsútnak. (Az eredmenyek.com statisztikája a labdabirtoklást illetően 46-54%, ami már egy lényegesen szebb képet mutat számunkra. Sajnos, nem tudom, hogy ez a markáns különbség mitől alakul ki a két információ között, illetve nem tudom, melyiket lehet inkább mérvadónak venni.)

A lövések számát tekintve is az ellenfél kerekedett felénk, több, mint 3-szor annyi kísérletük volt a kaput eltalálni, igaz, a sikeres kísérletekben már kiegyenlített - 5-5 - volt a statisztika. Összességében a döntetlen reális eredmény volt a meccs lefolyását, képét és a számadatokat figyelembe véve, viszont hazai pályán ettől több kell, és reméljük, hétről-hétre javul majd a játékunkkal együtt a statisztikánk is.








Az OTP Bank Liga állása 8 fordulót követően:


A 9. forduló párosításai:


Forrás: MLSZ adatbank




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

12. mr-d |Válasz erre: 10. sverige
2019-10-08 16:38:03 Fekete öves, Őstag
"tavasszal legalább nálunk volt a labda, most már az sincs"
Annyit tennék hozzá, szigorúan a személyes meglátásom szerint, hogy Fernando alatt is akkor volt nálunk a labda, amikor azt az ellenfél hagyta ill. az ellenfélnek az volt a kedvező. Én abban láttam az itteni tili-toli problémáját, hogy amikor nekünk lett volna fontos, mondjuk eredmény tartása, az ellenfél kizárása a játékból, akkor nem tudtuk megvalósítani, inkább csak letámadásra adtunk esélyt, amivel sokszor éltek is, mert a labdakihozatalunk sem működött letámadás esetén. Emlékeim szerint góljaink nagy részét tavaly is pár passz után értük el (amikor ment a szekér egészen biztosan), tili-toli után talán egyet sem. Valahogy több mint egy év alatt sem állt össze működőképessé a dolog, mostani szezonban pedig Adokur kiesése után végképp káoszba és kísérletezésbe fulladt a játékunk is, meg az csapat összeállítása is. Nem volt szerencséje a sérülésekkel sem Fernandonak, hiszen tavaly Mazalovics, idén Adukor esett ki, igazi B-terv egyik esetben sem volt. Mindkét nyári felkészülést nehezítette, hogy néhány játékos nem volt itt fejben, nem lehetett tudni ki megy, ki marad, ráadásul egy bőven túlméretezett kerettel csináltuk végig a felkészülést. Nem volt ez egyszerű helyzet. Ezek a volt sportigazgató hibái is jelentős részben.
11. chr1s |Válasz erre: 10. sverige
2019-10-08 10:56:42 Piros öves, Fanatikus tag
Na, ezt gyönyörűen összefoglaltad, pacsi érte!!!
Pontosan ezeket a dolgokat éreztem mecs alatt, hogy semmi változás, 1 hónap alatt. Lehet azt mondani hogy adjunk már türelmet Feczkónak, de az elmúlt 4 évben csak a türelem volt a" játékunk "felé. Egyszerűen 1 nézhetetlen szar, eredmények nélkűl.
10. sverige |Válasz erre: 7. Sprinter89
2019-10-07 21:59:22 Barna öves, Tag
Korábban is írtam, hogy Diósgyörben szeretnek a szurkolók érzelmi alapon dönteni, illetve véleményt formálni. Elörebocsátom én egyelöre nem szívesen mondok véleményt Feczkó munkájáról, hiszen alig több, mint egy hónapja vette át a csapatot, de azért reagálnék azokra, amiket írsz, illetve mások is írtak az elmúlt napokban.
“33%-os labdabirtoklás a felcsut ellen
Mi ezzel a baj?????
A felcsút értéke kb 5x annyi mint a DVTK"
Szerintem igenis gáz, ugyanis a Felcsút értéke kevesebb, mint a másfélszerese a miénknek (6,38 millió-9,48 millió). Hogy igazságosak legyünk, megnéztem a pályára lépök értékét, ott is hasonló az arány (4,5 millió-6,35 millió), tehát hazai pályán mindenképpen illett volna jobban szerepelni. A másfélszeres érték sem kevés, de azért mégsem ötszörös, s azért az eltüntethetö.
Az sem túl hízelgö, hogy ök 19-szer, mi mindössze 6-szor próbálkoztunk kapuralövéssel. Hazai pályán. 57 perc tiszta játékidö volt, tehát minden 3. percben hagytuk öket löni. S ami még elkeserítöbb adat, az az, hogy minden 3. passzunk pontatlan volt...
Nem állítom, hogy le kellett volna öket fociznunk, de szerintem ez kevés.
Ez annak fényében még érdekesebb, hogy tavaly tavasszal mindenki azért tiltakozott, mert nézhetetlen a játék, Diósgyörben támadni kell, meg látványos focira vevök a szurkolók, stb. Hamar változtak az igények, most már mindegy, hogy milyen a játék, pedig tavaly tavasszal még volt eredmény is.
Te is írtad:
"Az eredmény a fontos
Meg Az adott keretből a maximumot kihozni"
Tavaly a leggyengébb keretünk lett 10. (Tehát plusz 2 hely). Most a 7. legértékesebb keretünk van (elözzük pl. a Kövesdet), kíváncsi leszek, hogy hanyadik helyen végzünk. Hiszen a 7. alatt (nyilván a keretértékek tavaszig még változhatnak), egyértelmü kudarc.
Az is érdekes, hogy sokan számolgatnak, hogy 1/3 szezonban ennyi, meg annyi pontunk lesz. Tavaly az volt a reakció, hogy az egész szezonban egyformán kell teljesíteni, nem csak tavasszal. (Ezt arra írták sokan, hogy az utolsó 20 meccs 3. hely, meg hogy csak a tavaszi idényben 24 pont...)
Tehát azért legyünk már következetesek! Várjuk ki mi lesz a vége, de egyelöre nincs semmi elörelépés. Ha le akarnám egyszerüsíteni (s a számok nem hazudnak, meg amit szombaton láttunk az is ezt mutatta), akkor annyit változott a helyzet, hogy tavasszal legalább nálunk volt a labda, most már az sincs...
9. vebgy* |Válasz erre: 7. Sprinter89
2019-10-07 20:39:18 Fekete öves, Veterán
Ott a pont ! Hát ki nem foschná telibe, hogy milyen játékkal verünk meg MINDENKIT a mezőnyben, ha catenaccio-val szereznénk meg első bajnoki címünket, meg nyernénk pár MK-t... hát ki a bánatot érdekelne...
8. vebgy* |Válasz erre: 1. Szabó József
2019-10-07 20:34:27 Fekete öves, Veterán
Inkább a lélektani oldalát megvilágítva mondanám én is azt , hogy vérszégyen, hogy itthon egy -mégoly gazdag- falu ellen kénytelenek vagyunk ilyen taktikát választani...hánynom kell ettől. A semmiből óriássá pumpált porfészkek ellen azért is kényelmetlen játszani, mert HA nyersz ellenük, akkor csak egy sártanya ellen nyertél, a kutya sem fog rá emlékezni, HA meg vesztesz -akármilyen gazdag is a tanyasi csapat- az minden szurkoló szemében szégyen marad...
7. Sprinter89 |Válasz erre: 4. awas
2019-10-07 19:18:01 Lila öves, Tag
Az Internazionale játékát is gyötrelem volt nézni Mourinho alatt.

Mégis BL t nyertek a nézhetetlen játékkal.

Biztos akkor is voltak olyan Inter szurkolók akik elégedetlenkedtek.

Na de kit érdekel


Az eredmény a fontos
Meg Az adott keretből a maximumot kihozni

Vagy a másik opcio hogy legyen bojkott amig a tualjdonos jól meg nem ijed, és leigazolja Ronaldot, meg Harry Kane t.
6. Sprinter89 |Válasz erre: 2. objektiv
2019-10-07 18:43:18 Lila öves, Tag
“33%-os labdabirtoklás a felcsut ellen”

Mi ezzel a baj?????

A felcsút értéke kb 5x annyi mint a DVTK

Egy jobb csapat ellen SOHASEM azt játszod amit te akarsz, hanem olyan taktikát választasz ami eredményre vezet.

Értem én hogy a “szív meg a büszkeség” de osotba hülyék ne legyünk. Az érzelem nem vihet el ilyenkor senkit.
Racionálisan ezt az egyet tudtuk játszani egy jobb csapat ellen.
Védekezés— és ha lehetőség adódik ellentámadás


Feczko jol látta ezt
2019-10-07 14:09:53 Fekete öves, Veterán
Egyelőre engem nem érdekel milyen nézhetetlen focit játszunk ha eredményes. Egyelőre úgy tűnik talán eredményes, 9 pontból 4 megvan. Ami lehetne több is.
A Ferna fele sztori sokkal nézhetetlenebb volt és sokkal eredménytelenebb, brutál golveszelyes.
Ha pár meccs után nézhető elemek,tudatos golszerzeseink lesznek akkor megérte. Egyelőre megy a biztos védekezés, megpróbálva 0 kapott gólra játszani, ennek ez az ára. De előbb utóbb és inkább előbb el kell kezdeni a golgyartast mesterfokon. Persze fontos megjegyezni a játékosok önbizalma zéró az eddigiek miatt szóval ebben is talpra kell állítani őket meg ugye az eddigi beidegződéseket elhagyni.
4. awas
2019-10-07 13:19:02 Barna öves, Fanatikus tag
Ezt a mérkőzést márpedig gyötrelem volt nézni. És nem a statisztikák miatt. 2 db sikeres csellel már listán lehetett volna lenne...de annyi sem volt. Milyen támadásépítésről beszélünk...csoda, hogy gólt lőttünk.
2019-10-07 11:54:42 Fekete öves, Veterán
Nekem se tetszik, ám elfogadom, hogy egyelőre itt tartunk.

Feczkó hátulról indulva akarja összerakni a a Csapatot, mert a rengeteg bekapott gól már riasztó volt.
Ez egyre inkább alakul, egyre fegyelmezettek vagyunk hátul, egyre kevesebb a kihagyás, pláne, ha megjönnek majd a komolyabb belső védők (amiről megy már susmus).

A támadás-építés nehezebb ügy.
Abban is fejlődtünk, egyre gyorsabban eljutunk az ellenfél kapuja elé, ám formaproblámák (Hasani, Proser), sérülések (Tabakovic, Makrai) és a fizikális lemaradás, azaz meccshiány (Rui Perdo és Ivanovski) miatt láthatóan időbe telik ennek összerakása.

A globális probléma, az erőnléti lemaradásunk, nagyon le lettünk építve, ezt kemény meló lesz feltornászni.
Ebben komoly változás leghamarabb télen lehet, pláne, ha hoznánk végre komoly erőnléti edzőt.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...