Banner

Letették az új multifunkciós sportcsarnok alapkövét

Szerző: Jáborcsik András | 2019-10-08 18:47:00

Az új, közel 3500 fő befogadására alkalmas multifunkciós sportcsarnokot a DVTK Kosárlabda Kft. az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) támogatásában és a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) által határozattal biztosított TAO-forrásból a DVTK Edzőközpont mellett, a 2018-ban a nemzetközi zsűri által az Év stadionjának választott DVTK Stadiontól dél-nyugatra építi fel. A sportcsarnok kivitelezési költsége - az eredményes közbeszerzési eljárást követően - közel 5 milliárd forint.

Az alapkőletételt követően a kivitelezés azonnal megkezdődik, és a tervek szerint 2020 végén vehetik birtokba a DVTK felnőtt és utánpótlás korú sportolói.

A csarnok Miskolcon biztosítja nemcsak a kosárlabda, hanem több, teremben űzhető sportág (röplabda, kézilabda, futsal) létesítményszükségleteit is. Ezen kívül a DVTK egyéb egyéni és csapatsportágai (asztalitenisz, judo, muaythai, birkózás) is használhatják, és akár nagyobb versenyeknek (kontinensbajnokságok és világversenyek) is otthont adhat.



A multifunkciós sportcsarnok főbejáraton belépve egy előcsarnokba érkezünk, innen vezet az épület főlépcsője az emeletekre. Az előcsarnokhoz recepció, büfé és vizesblokk kapcsolódik. Az előcsarnokból közvetlenül bejuthatunk az 51x64 méteres csarnoktérbe.

A háromszintes (földszint, plusz két emelet) épületben helyet kap két külön bemelegítő-terem, amelyek együttesen 500 négyzetméteresek. A csapatok, sportolók számára tizenhat öltöző áll majd rendelkezésre, amelyek közül kettő akadálymentesített lesz a mozgásukban korlátozott sportolók számára.



A játékteret behúzható lelátok határolják mind a négy oldalról. Behúzott állapotban 5 szabvány méretű pálya és 2 félpálya fér el a csarnokban, amelyeket leereszthető függönyök választanak el egymástól. Mérkőzésnapon a lelátók kihúzásával a középső főpálya kerül a tér középpontjába.

A második emelet teljes egészében a szurkolókat szolgálja ki. A lépcsőkön felérkezve innen lehet megközelíteni a lelátókat, ezen a szinten két büfé és megfelelő számú vizesblokk szolgálja a szurkolók komfortérzetét. A felső szinten a VIP rész a keleti oldalon, sajtó számára kialakítandó közvetítő állások a nyugati lelátó tetején kapnak helyet.


forrás, fotó: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 5 > 

42. toki* |Válasz erre: 38. sylaf
2019-10-12 16:03:13 Fekete öves, Veterán
Itt a választáson volt/van a hangsúly, mert a 3-ból mi vagyunk az, ahol lehet(ne) is csinálni valamit, már ha akar valaki. Ott a Vidi, meg a fagyika, akik valóban sok a love, de senki nem tart fegyvert a fejéhez, hogy ez a DVTK ne legyen 3-4-5., esetlegesen hébe-hóba megnyerjen 1 MK-t. Ehhez viszont be kell vásárolni. Nekem 1 bajom van vele, hogy nem kommunikál a szurkolókkal, hogy mik a tervei - és én itt nem CSAK a labdarúgással kapcsolatban mondom -, mik a koncepciók, mert az egyik "alvezető" rosszabb mint a másik - gondolok itt a Szabó Tomika x Szivics, és Sántha x Bódog ellentétekre -. Nem jön le nekünk semmi, aztán fél, fals infókból próbáljuk kitalálni - na és ilyenkor jönnek az összeesküvés elméletek -, hogy mik történtek (ezek tények), mi zajlódhatott le, mi, miért történt. De egyébként szerintem se lenne rossz, csak ......!
41. zorba* |Válasz erre: 38. sylaf
2019-10-11 20:05:19 Fekete öves, Veterán
Neked meg Benczés fóbiád van.

Nekem jó lenne Leisztinger is ha szeretné a DVTK-t és nem csak a pénzt.

Sajnálom ha nem áll össze a kép, hogy a DVTK felhasználásával, az észak-magyarországi emberekre hivatkozva/takarózva/kihasználva miképpen csinál a közvagyonból magánvagyont.
40. zsolt |Válasz erre: 39. johny
2019-10-11 16:36:39 Lila öves, Tag
Alkalmas lenne ő, ha nem lenne olyan az egész magyar futballkörnyezet, mint amilyen.. Ha érdekelt lenne benne, hogy jó foci legyen nézőkkel, eredménnyel, normális up háttérrel, szerintem nem kellene nála jobb tulaj. Mindent lehet mondani rá, de azt nem, hogy hülye. De amíg csak egy pénzszivattyúként tekint az egészre, és eredmények nélkül, így is megtalálja benne a számitását, addig nem fog változni semmi.
39. johny* |Válasz erre: 38. sylaf
2019-10-11 16:12:41 Fekete öves, Veterán
Nem fóbia ez, hiszen az félelmet, indokolatlan viszolygást jelent. Én például nem viszolygok tőle, simán csak egy alkalmatlan tulajdonosnak gondolom. Plusz nem is szimpatikus. Használt autót nem vennék tőle, az tuti.
Alig várom, hogy végre egy olyan tulajdonosa legyen a klubnak, akinek szívügye a DVTK.
38. sylaf |Válasz erre: 21. zorba
2019-10-11 15:50:45 Kék öves, Fanatikus tag
- Látom, nagyon be vagy oltva Leisztinger-fóbiával. Régen nagyon odavoltunk, hogy bárcsak jönne egy amerikai milliárdos, aki megengedheti magának, hogy egy NB1-es csapatot belebukás nélkül finanszírozni tudna. Aztán végre belépett Leisztinger, aki az MTK és Szombathely helyett a miskolci szurkolókat választotta. Aztán amikor már az Európai kupába is kijutottunk, a fejére csaptak, hogy hogy merjük mi az állami pénzből működő garacsi-kubatov-féle csapatokat lekörözni. Azóta, hogy egyáltalán megtűrjék az újgazdagok, a foci helyett inkább más sportágakban kapott nagyobb befektetési lehetőséget. Úgyhogy nem lehet minden elkúrt igazolásért őt hibáztatni, hiszen ott van mellette díszletként az örökös kapcsolattartó zseni Benczés, hogy fényezze magát a máshonnan kikukázott rehabilitációs játékosok ideinvitálásával.
- Az alapkő letételről pedig annyit, hogy gondoljatok bele, hány évet kellett várni az új stadion alapkő-avatásától (az is választás előtt volt) a tényleges állami beruházás befejezéséig. Bár ez most már nem a foci támogatásáról szól.
37. Szabó József* |Válasz erre: 36. árpádvezér
2019-10-10 09:56:41 Fekete öves, Veterán
Ej, de jó volt olvasni a nosztalgiázásodat!
Köszönöm érdekélődésed!
Igen, apró lépésekkel javulgatok.
36. árpádvezér |Válasz erre: 32. Szabó József
2019-10-09 17:45:32 Barna öves, Fanatikus tag
Egy kis nosztalgiázás, de először, hogy vagy Józsikám? Bízom abban, hogy az aktivitásod egyenes arányban áll a jobbulásoddal!
Anno 1970-et írtunk és talán Miskolc "felszabadulása "ünnepén, december 4-én adták át a népkerti sportcsarnokot.
Ez akkor óriási tett volt és nagyon örültünk neki. Én közel évtizednyi időt éltem meg benne, sok-sok élménnyel és emlékkel. Pl. Jónyerék asztalitenisz meccsei Klampárral és Gergellyel, tenisz meccsek, ökölvívó meccsek, teremfoci tornák, kézi- és kosármeccsek sokasága. Mid-mind teltházzal, sok tv-s közvetítéssel. ekkor ismerte meg az ország, hogy Miskolc milyen sportszerető város!
De személyes emlékeimet is hadd osszam meg veletek. 1971-és 75 között jártam a Földes Ferenc Gimnáziumba. Kezdettől fogva kosárlabdáztam a jó emlékű Osgyáni Zoltán testnevelő tanár úrnál. Abban az időben nagyon sokszor volt edzés, majd a mérkőzés is a Sportcsarnokban. Fantasztikus hangulat és szurkolás mindenkor! Abban az időben nyertük meg először a gimnáziumok közötti országos bajnokságot, óriási volt! Olyan játékosok játszottak akkor ebben a csapatban mint a Kinter -fivérek, Feri és Gyuri, Poduszló Laci, aki Amerikába ment később, Barna Zoli, akit mindenki csak Indiánnak becézett , Magyar Attila és sokan mások. Ezek a játékosok lettek a későbbi NB1-es MEAFC keretének tagjai. Micsoda év volt 1975, amikor először játszottak az első osztályban. Sok-sok emlék a szívemben!
Ez volt nekem a "népkerti sportcsarnok", amely ötven évig szolgálta a Miskolc- Diósgyőr nívós sportját.
Örülök az új kosárcsarnoknak, de ez már a jövőé lesz. Én 1979 óta Pécsett, majd Zalában élek, de ha visszagondolok a népkerti csarnokra, mindig megdobban a szívem!
Talán az új generációk szempontjából a jégcsarnok lenne a legjobb megoldás, ha marad legalább ezen a színvonalon a miskolci hoki!
35. Szabó József* |Válasz erre: 34. CLIPNOH
2019-10-09 17:17:21 Fekete öves, Veterán
A hivatkozási alapom a ksh:
Miskolc és Győr 2011 -> 2019:
Miskolc: 168000 -> 154000
Győr: 1290000 -> 132000

Egyébként 2017 óta újra süllyed a lakosságszám évenkénti -0,6%-al.
34. CLIPNOH |Válasz erre: 32. Szabó József
2019-10-09 16:07:11 Piros öves, Fanatikus tag
Miskolcon már megállt a nagy fogyás, évi 700+- ember megy el, de 2015 és 2017 között pl. nőtt a lakosság száma. Győr pedig szűk két évtizede stagnál 128-130 ezer környékén, úgyhogy az első pontodban azért kételkednék. :-)
33. grosser |Válasz erre: 31. grosser
2019-10-09 15:31:51 Piros öves, Veterán
Nem fogok küldeni linket, mert az m4 élőben közvetíti, hallgathatjuk majd Jenőkét :)

1 2 3 4 5 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...