Jesse Dudas a válogatott szünet után visszatérhet

Szerző: Jáborcsik András | 2019-11-06 22:11:00

A kiváló miskolci védő hetek óta nem játszik, de jól halad a rehabilitációja, már könnyített edzéseket végez - olvasható a jegkorongblog.hu mai hírében. A portál Nagy Ádámot, a klub általános igazgatóját kérdezte a sérültek állapotáról.


A DVTK Jegesmedvék Extraliga-csapatában október 13-án lépett utoljára jégre mérkőzésen a korábban a magyar válogatottban is számításba vett Jesse Dudas. Addig 12 találkozón 9 assziszttal segítette övéit a városba nyáron visszatért bekk, ám azóta minden meccsről hiányzott. Jó hír a Jegesmedvék szurkolói számára, hogy úgy tűnik, hamarosan visszatérhet.

„Jesse Dudas már a rehabilitációs munka vége felé jár. A hátával voltak problémái, de gyógyulása jól halad, a múlt héten megkezdhette a könnyített edzéseket. Reményeink szerint a nemzetközi szünet után – ha az orvosok is úgy látják – visszatérhet a csapatba.”

Hosszabb kihagyás vár viszont a csatár Mathieu Tousignantra.

„Ahogy korábban arról már tájékoztattuk a szurkolókat, Tousignantnál súlyos gerincsérülés tünetei jelentkeztek, és október elején meg is műtötték. A klub számít rá, ezért nem bontottunk vele szerződést, jelenleg is Miskolcon lábadozik. Az egyelőre megjósolhatatlan, hogy pontosan mikor térhet vissza. Az orvosok 2-3 hónapot prognosztizáltak. Nem lehet tudni ugyanis, hogy a szervezete hogyan reagál a kezelésekre, a gyógyulási folyamat mennyire lesz gyors.”


Tovább a jegkorongblog.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>


forrás: jegkorongblog.hu




Támogatom az amigeleken.hu oldal munkáját 500 forinttal:
És ezt olvastad már?
Hozzászólások
2. korxi |Válasz erre: 1. Geotic
2019-11-09 19:09:39
Nekem is ez jutott egyből az eszembe.

Amúgy miért nem lehet idei Jegesmedvék mezt venni, hanem csak tavalyit?
1. Geotic
2019-11-06 22:28:32
Egész jók vagyunk, mióta nem játszik :-)
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...