Banner

Hídépítő csapatépítés

Szerző: objektív | 2020-05-21 10:00:00

Nem csak a pályán, a pályán kívül is folyamatosan épül a DVTK labdarúgó csapata. A DVTK játékosai ezúttal különleges csapatépítő foglalkozáson vettek részt, a régi kisiskolás évek emlékére kartonpapírt, ollót és ragasztót fogtak a labdarúgók, hiszen feladatuk egy híd megálmodása és kivitelezése volt.



A DVTK Stadion VIP termében elvégzett feladat során a keretet 2x3 részre osztották, az így létrejött hármas csoportoknak egymástól elszeparálva kellett egy-egy külön csapatot alkotniuk. A feladat során egymás kivitelezési technikáját nem látva kellett egy hidat alkotnia az egyes egységeknek, úgy hogy megadott időben a csapatok egy-egy tagja kommunikálhatott a másikkal egy semleges területen.


- Mint minden csapatépítő programnak, ennek is az volt a legfontosabb célja, hogy a megszokottól eltérően, ne csak a pályán legyen együtt a csapat, hanem a pályán kívül is, ahol nem kell futniuk a játékosoknak, nincs labda, hanem valami mást csinálnak. - nyilatkozta Poós Miklós, a DVTK mentáltrénere. - Ebben a hídépítő feladatban több lehetőség is volt részünkről, amit vizsgálhattunk. Egyrészt volt benne egy verseny, hiszen kis csoportok építettek több hidat, ráadásul ezt is ugye külön építették a különböző alcsoportok, ezért nagyon nem volt mindegy, hogy a megengedett kommunikáció a feladat során hogyan sikerült a felek között, hiszen a két külön épülő résznek a végén passzolnia kellett. Ez ugye egy kommunikációs megtervezési feladat volt a játékosok részéről.


Olvasd el a teljes cikket >>>


forrás, fotó: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

2020-05-22 13:47:58 Piros öves, Őstag
Aki csak ikszeket tud ide írni, az minek van itt? Nem értem....
10. repohár |Válasz erre: 8. El Bandi
2020-05-21 15:50:16 Piros öves, Őstag
Xxxxxxx xxxxxxx

Moderálva: 2020-05-21 15:54:23

9. El Bandi
2020-05-21 15:40:14 Piros öves, Őstag
Hogy értsd, most is hozzászóltam, de ezt senkinek sem írtam...nincs benne válasz erre...
8. El Bandi |Válasz erre: 7. repohár
2020-05-21 15:36:17 Piros öves, Őstag
Nem vettem magamra, de ha egy hozzászólásra válaszolsz, akkor azt kinek írod??
7. repohár |Válasz erre: 6. El Bandi
2020-05-21 15:34:52 Piros öves, Őstag
Nem rólad beszéltem konkrétan, sajnálom ha magadra vetted!
6. El Bandi |Válasz erre: 5. repohár
2020-05-21 15:29:15 Piros öves, Őstag
Miért is? De nem is lehetek, mert nem fogom senkinek a kezét. És te?
5. repohár |Válasz erre: 4. El Bandi
2020-05-21 15:27:00 Piros öves, Őstag
Xxxxx xxxxx

Moderálva: 2020-05-21 15:36:45

4. El Bandi |Válasz erre: 3. 2017.
2020-05-21 15:19:44 Piros öves, Őstag
A gyülekezés és az élő lánc az nem ugyan az. Pl. egy 15 méteres szakasz élő lánc az elvileg 10 ember. (De nem fogja meg egymás kezét) És nincs más nézelődő ember, stb... Azt nem lehet feloszlatni. Ebből kell kiindulni. Továbbá nem kell az egész stadiont "mértanilag körül keríteni", mert az biztos több mint 750 m. Azaz több mint 500 ember. Szerintem. Lehetne mondjuk 5 méterenként vagy 10 méterenként is állni...láncban.
3. 2017. |Válasz erre: 2. El Bandi
2020-05-21 14:25:55 Piros öves, Fanatikus tag
Ja és oszlatnának a rendőrök, mert elvileg nem lehet gyülekezni a stadionok körül :D a másik cikknél is írtam hogy nem értem, hogy ha bármelyik kocsma előtt összegyűlhetnénk simán ezren legálisan, akkor miért ne lehetne a stadionban is...egy szektorba ülhetünk, egy szektor kimarad, egy szektorba ülhetünk, egy kimarad, így kb a stadion fele tele lehetne ami 7 ezer ember.

Vagy tényleg akkor csak a bérleteseket beengedhetnék...mi úgyis már kifizettük az árát, és vagyunk max ezren. szétosztva a stadionba simán lehetne .
2. El Bandi
2020-05-21 14:15:21 Piros öves, Őstag
Azért látszik a képen, hogy egyben van a csapat :) Remélem hamarosan együtt örülhetünk... valaminek... A kövesd meccsen "betartva a kellő távolságot" körbe lehetne fogni a stadiont és az élő szurkolói hang is behallatszana, hisz telefonon mindenki látja a meccset...

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...