Banner

Fernando: Fontos, hogy megértsük a szurkolók lelkivilágát

Szerző: Jáborcsik András | 2019-01-10 14:20:00

A kiesés elleni harcról, az egyesület jövőképéről, a hit fontosságáról és a nyomásról is beszélt a DVTK spanyol vezetőedzője, Fernando Fernández a nemzetisport.hu által készített interjúban. Ebből idézünk:


Bent marad az élvonalban a Diósgyőr?
Természetesen, minden nap ezért dolgozunk, és most, amikor új stadionban léphetünk pályára, amikor saját akadémián nevelhetjük a tehetségeket, létfontosságú, hogy meghosszabbítsuk az első osztályú tagságunkat.

Mire alapozza a sikeresebb tavaszt?
Arra, amit a hétköznapokban látok. A csapat sokat lépett előre, a játékosok egyre jobban tudják, mit várunk tőlük, de még mindig van hová fejlődni. Mivel senki sem akar kiesni, kiélezett harcra számítok, és meglehet, az idény vége felé nemcsak a Haladás, a Kisvárda, és a Diósgyőr lesz veszélyben.



Számított arra, hogy ennyire nehéz idény vár a csapatra?
A bajnokság kezdete előtt kijelentettem, csak a bennmaradás lehet a célunk, nincs értelme merészebb álmokat szövögetni. Úgyhogy igen, erre számítottam. A folytatás sem lesz könnyebb, nem a mi költségvetésünk a legnagyobb az NB I-ben, de ez nem jelenti azt, hogy a keretünk gyenge. Mindig bíztam a rendelkezésre álló játékosokban, másként nincs értelme dolgozni. Ráadásul sok tehetség pallérozódik az akadémián, akikre építhetünk a jövőben.

Hogyan tudták megőrizni a hitüket, amikor egyik vereség követte a másikat?
A visszajelzéseknek köszönhetően. Nem szégyellem kikérni a játékosaim véleményét, akár meccsről, akár edzésről beszélünk. Tudnom kell, hisznek-e abban, amit csinálunk. Más a játékrendszerünk, mint az előző idényben volt, ehhez a fiúknak is alkalmazkodniuk kellett, és az erőnléti felkészítésben is változtattunk, ennek köszönhetően tovább bírják erővel, mint korábban. Szerencsére egyszer sem éreztem, hogy kétségeik lennének afelől, jó úton járunk-e. Emellett a klub vezetőségének is köszönettel tartozom, mert a sorozatban elszenvedett hat vereség után is folytathattam a munkát.

Miskolcon kellemes érzés labdarúgónak lenni, amikor fut a szekér, ám ha elmaradnak az eredmények, más a helyzet. Ön mit tapasztalt?
Diósgyőr előtt a Málagában és a Betisben is futballoztam, ott sokkal nagyobb a nyomás. Szeretek itt dolgozni, innen vonultam vissza, s olyan városban edzősködöm, ahol az emberek imádják a futballt. Fontos, hogy megértsük a szurkolók lelkivilágát. A játékosoknak is elmondtam: ha sorozatban kikapunk, mit vártok?! De azt is tudom, ha lendületbe jövünk, ismét tömött lelátók előtt futballozhatunk.


Elolvasom a teljes interjút a nemzetisport.hu-n >>>>>


forrás: nemzetisport.hu

fotó: Dömötör Csaba




SEGÍTS MINKET!

Az amigeleken.hu ingyenes, de sok munkával készül.
Támogass, hogy növekedni és fejlődni tudjunk!

www.amigeleken.hu/segits-minket

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 12 3 > 

13. toki |Válasz erre: 12. portugál
2019-01-11 07:57:50
Bolondnak áll a zászló ;))) Egyébként tudom, hogy ez echte portugál név.
12. portugál |Válasz erre: 4. toki
2019-01-10 21:10:37
Spanyol nevet portugálul becézel? Örülne neki ha tudná. Bár nagyon nincsenek rosszban, na de mégiscsak
11. diodio
2019-01-10 20:42:49
Holnap reggel irány Törökország igazolás nélkül !!!
Jó lesz ez így !!!!!!??????.
10. fekete-peter
2019-01-10 20:35:04
Engem picit meglepett az interjúban, hogy változtattak az edzésen és most már jobban bírják erőnlétben a meccseket.
Pedig Bódog alatt sem volt erre különösebben panasz.
Az viszont tanulságos, hogy két, teljesen más mentalitású és a fociról másként gondolkodó edzőről van szó... Bódog a katonásabb, gegenpressing-es stílust képvisel, még Fernando - bár szintén megköveteli a fegyelmet - azt amolyan spanyolosan, de őszintén finomkodva teszi.
MIndkettőnek sok sikert kívánok a pályafutásához, Fernandonak kicsit többet, lévén ő most az edzőnk! :)
9. achilleus68
2019-01-10 19:40:52
Milyen diplomatikus. Ezek szerint abból kell főzni, ami van. Nem lepődünk meg, ha kiesünk. Minden más ajándék. De a fiatalokból lehet építkezni és erre Fernando a legalkalmasabb. Én hiszek benne.
8. MertAkiDiósgyőőőri |Válasz erre: 4. toki
2019-01-10 19:12:11
Fernanditics? :D
7. kisbe
2019-01-10 18:06:07
..jàtèkos koràban is bírtam ezt a csàvòt nagyon...de edzőnek talàn mèg jobban..a bùcsù meccsükön ki volt ìrva hogy "köszönjük hogy elhoztàtok az igazi focit Miskolcra"...valahogy azt èrzem hogy fogunk mèg kapni sokat ettől a palitól az igazi futballbòl..
6. diodio
2019-01-10 17:48:24
MÁS !
Márk !!! Márk!!! hol a beharangozód a Poprád elleni hoki meccsről??
Jaj!! egy napot tévedtem,jó lesz holnap is !!!
5. korxi
2019-01-10 17:40:48
"Fontos hogy megértsük a szurkolók lelkivilágát"

Ferna ezt még Benczés visszavétele előtt mondta? (azzal együtt hogy nyilván nem ő az, aki tehet az egészről)
4. toki
2019-01-10 15:02:45
Azért - függetlenül attól, hogy anyagilag nem tudjuk megfizetni -, de én rákérdeztem volna mind a spanyol játékosokkal kapcsolatban bővebben (mentalitás, technika, taktika, up.), valamint a magyar játékosokkal kapcsolatban (milyen típusú játékosokat keres, milyen számára a magyar játékos, kiket képzelne el a csapatában, up. kapcsolatos kérdések, hány meccset nézett meg, melyik generációkét, milyen gyakran stb.). Mind ettől függetlenül én bízok Fernandinho-ba, még akkor is, ha sokszor nem rajta múlik a külső körülmények át/megugrása.

 < 12 3 > 

Mégsem


Üzenet küldése...