Feczkó Tamás: Hatékonyan kell kihasználni a helyzeteket

Szerző: Jáborcsik András | 2020-11-21 11:48:00

Nem elég helyzeteket, ziccereket kialakítani, azokat értékesíteni is kell - hívta fel a figyelmet Feczkó Tamás a Fehérvár - DVTK mérkőzés előtt.


A DVTK legutóbb Kisvárdán lépett pályára, mert az Újpest elleni találkozó elmaradt, mivel a vendégek nem tudtak elutazni Diósgyőrbe. Elsőként azt kérdezte a dvtk.eu Feczkó Tamás vezetőedzőtől, hogy mivel telt a legutóbbi három hét.

Valójában csak két hét volt, mert utolsó pillanatig bíztunk benne, hogy játszani fogunk az Újpest ellen, ennek megfelelően készültünk - reagált a sportszakember. - Csak csütörtök este tudtuk meg, hogy mégsem lesz mérkőzés, amit nagyon sajnálunk, a pályán szerettünk volna megszerezni a három pontot. Ennek megfelelően tulajdonképpen a válogatott mérkőzése miatt tartott bajnoki szünetben készültünk a Fehérvár ellen.
Többen kisebb sérülés és betegség miatt hiányoztak, néhány foglalkozáson csupán 10-12 mezőnyjátékos dolgozott. Mostanra majdnem mindenki utolérte magát, a válogatottjaink is visszatértek, az a legfontosabb, hogy a felkészülés hajrájára kiegyenesedtünk.



Az igazoltan hiányzó Hysen Memolla az albán, Florent Hasani a koszovói, Szűcs Kornél pedig a magyar U21-es csapattal készült.

Örömteli, hogy a sérülten hazautazó Hysen a sorsdöntő, Belarusz elleni találkozót már végigjátszotta, mi több, az első gól az ő beadása után született. Florent a három meccsből kettőn szerepelt, és már nyolcszoros válogatott. Nem győzöm hangsúlyozni, azért nagy szó mindkét játékos szereplése, mert komoly bajnokságokban szerepelnek a posztriválisaik. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban a DVTK saját nevelésű játékosának, Szűcs Kornélnak is gratulálok a bemutatkozáshoz az U21-es válogatottban. Végigjátszotta az első győztes mérkőzést, és a tehetségét mutatja, hogy nem a saját posztján, hanem jobbhátvédként nyújtott kiemelkedő teljesítményt.

A fehérvári játékosok egy része is a válogatottal készült, Nikolics Nemanja, Fiola Attila, Hangya Szilveszter, Loïc Nego a magyar, Visar Musliu és Boban Nikolov az észak-macedón csapattal.

Büszke lehet minden magyar futballrajongó a magyar válogatottra - fogalmazott Feczkó Tamás -, óriási eredmény kijutni az Eb-re, amit még megfejeltek a Nemzetek Ligájában az A ligába való feljutással. És ne felejtsük el, hogy az észak-macedón válogatott először játszik kontinenstornán, akik kiharcolták a részvételt, azok beírták a nevüket a sportág történelemkönyvébe. Minden válogatott olyan nagy érzelmi töltettel tér vissza ilyenkor a klubcsapatához, ami felülír minden fizikai fáradtságot.


Ide kattintva elolvashatod a teljes cikket a dvtk.eu-n >>>>>>>


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

 < 1 23

3. elzett |Válasz erre: 1. gabeszba
2020-11-21 13:44:14
pesszimista vagyok, sztem nem sikerül meglepetést okozni...
Általában azok a dolgok nem szoktak bejönni, amiket Feczkó mester a mérkőzés előtt ki szokott hangsúlyozni.
Ebből röhelyszámba megy a "minél többet birtokoljuk a középső, valamint a támadó zónában a labdát", ennek ebben az idényben nyomait sem lehetett látni.
Egyszerű a képlet, letámadás ellen lófaxt se tudunk tenni (már persze az ívelgetésen kívül :-)), nem tudjuk lereagálni, ezt kb mindenki tudja ellenünk az mb1-ben, tuti, hogy Márton is ezt fogja játszatni a vidivel. Mivel a védekezésünk - a középpályás is - sebezhető, szerintem az első félidőt meghajta a Vidi, vezetni fog 1-2-vel, aztán a másodikban visszaállnak kontrázni.
Ha mákunk van, akkor szerezhetünk egy gólt ekkor és akkor a vége nyílt lehet, de erre kevés esélyt látok...
2. betyarok |Válasz erre: 1. gabeszba
2020-11-21 12:40:18
Még a villamos oldalán a feliratot sem sikerült rendesen megoldani
De azért bizom benne - mint mindig - hogy győzni "foguk"
Sokszor mondtuk már, hogy a következő meccsen minden kiderül, most is ez van, valóban jó kérdés mire volt elég a hosszú kihagyás.
1. gabeszba
2020-11-21 12:30:00
Kíváncsian várom, hogy 3 hét alatt sikerült-e végre megoldani a problémákat vagy maradt a kilátástalanság?
Rossi 3-4 nap alatt leoktatja a taktikát a válogatottnak és , mint látjuk eredménnyel.
Nem lehetetlen az előre lépés csak hozzáértő stáb kell hozzá.
Az mtk megoldotta legutóbb a feladatot nekünk sikerül vajon meglepetést okozni a vidinél?
Mit gondoltok?

 < 1 23

BannerBanner
Mégsem


Üzenet küldése...