Feczkó Tamás: Egy védekező középpályás és egy belső védő érkezése várható

Szerző: Jáborcsik András | 2020-08-06 22:45:00

Feczkó Tamás vezetőedző az M1-nek elmondta, egy védekező középpályás és egy belső védő érkezése várható, a tárgyalások jól haladnak, így szerinte legkésőbb a jövő hét elején bejelenthetik a két új játékost.

A Diósgyőr jelenleg Üllőn edzőtáborozik, a tréner a szokatlan helyszínválasztásról elmondta, a vírushelyzet miatt nem mertek külföldi helyszínt lefoglalni, a járvány mérséklődésekor pedig már megteltek a közkedvelt célpontok, így maradt a „rögtönzött háromnapos miniedzőtábor”.

Az OTP Bank Liga következő idénye jövő hétvégén kezdődik, a DVTK az első forduló vasárnapi játéknapján a Mezőkövesdet fogadja. A célkitűzésekkel kapcsolatban Feczkó elmondta, majd akkor fogalmazzák meg azt, ha véglegessé válik a keret, a legfontosabb azonban, hogy sokkal előrébb végezzen a csapat, mint az elmúlt években, valamint látszódjon a fejlődés és minél többen látogassanak ki a stadionba.

„Szinte két bajnokságot játszunk egy bajnokságon belül. A bajnoki címért a Fradi és a Vidi küzd, a 3. és a 12. hely között nüanszok döntenek. Annyira szoros a mezőny, hogy ha mi az utolsó öt meccsünkből egyet megnyerünk, akkor az ötödik helyen végzünk” – érzékeltette Feczkó, hogy a Ferencváros és a Fehérvár mögött mennyire kiegyenlített a mezőny.



Kattints ide és nézd meg a Feczkó Tamással készített interjút >>>>>>>


forrás: m4sport.hu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

39. tamaskpt |Válasz erre: 38. randi
2020-08-10 21:18:47
Hogy szűrted le ebből a hozzászólásomból hogy "szerelmes" lennék Rui Pedróba, miközben csak arról írtam, hogy hogyan került Szombathelyre?
Tajti tipikus kedvember volt, aki nem véletlenül került Barcelonába, de nem is véletlenül bukott meg ott (is). Vannak képességei amikkel kevés más focista bír otthon, viszont a fejébe szerintem még egyik edző sem volt képes soha beférkőzni. Ha negyedannyi alázat lenne benne mint Szoboszlaiban, belőle is lehetett volna valaki - így valószínűleg 25 éves korára az NB2 valamelyik feljutást minden évben nagy erőkkel elkerülő felsőházi csapatában lesz majd alapember.
38. randi |Válasz erre: 36. tamaskpt
2020-08-10 21:14:02
xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2020-08-10 21:25:29

37. Azigazi
2020-08-10 12:17:37
Szeretném titokban azt hinni, hogy ez a srác (az a bizonyos Mr X erre a szezonra) akit nagyon várunk, nem az 'Auguso Max'.
36. tamaskpt |Válasz erre: 35. Jamie
2020-08-10 11:05:21
Bárdos ne is legyen még csak a közelében se a csapatnak. Pontosan ott lennénk vele is, mint Vágival.
A Fradinál Heister nem kap túl sok lehetőséget a hondás gyerek mögött, rá egy olyan kölcsönszerződéssel, mint ahogy Rui Pedro anno Szombathelyre került, lehet érdemes lenne rárontani.
35. Jamie |Válasz erre: 34. tamaskpt
2020-08-10 08:04:29
Nézőpont kérdése. Márkvárt posztján talán bevethető Rui Pedro is, volt rá példa tavaly is hogy mélyen hátul irányított. Nem ideális, de szerencsére Márkvárt nem túl sérülékeny és terhelhető is. Memolla posztja érdekes. Sokat kihagyott és megosztó személy. Ha még Bárdost sem hívtuk vissza kölcsönből, az nekem azt mondatja, hogy Feczko bízik benne. Remélem nem lesz sokat sérült és végig tudja játszani a szezont. Szükség esetén pedig Vági lehet veszmegoldas.

A két tervezett igazolással ezt a keretet én maximálisan alkalmasnak tartom arra, hogy közvetlenül a dobogó mögött legyen esélye tartósan megmaradni.
34. tamaskpt |Válasz erre: 33. Jamie
2020-08-09 23:04:33
Ergo te is beismered, hogy a két újnak négynek kellene lenni ahhoz, hogy tényleg értékelhető kerettel tudjunk nekivágni a szezonnak.
33. Jamie |Válasz erre: 14. dvtk31
2020-08-09 22:29:27
Ezt azért nem gondoltam, hogy ennyire bonyolult megérteni. 18 mezőnyjátékossal és szükség esetén fiatalokkal le lehet hozni egy egész szezont. Az pedig egyáltalán nem ördögtől való, hogy egy univerzális játékosra 2-3 poszton is számít a vezetőedző. A te kedvedért akkor külön leírom, hogy az én legerősebbnek tartott kezdőm az alábbi:
Danilovic - Polgár Hegedűs Új1 Memolla - Márkvárt Új2 - Molnár Rui Grozav - Ivanovski

Jelenleg Memolla és Márkvárt kivételével minden posztot lehet egész jó játékossal pótolni, ha onnan kiesik valaki. Ha például Hegedűs esne ki, akkor jöhet helyette Karan, de adott esetben Polgár is és akkor Shestakov jobbra. A két új tényleg nincs itt, rájuk nagy szükség lenne még. Remélem holnap tényleg lesz bejelentés.
32. betyarok |Válasz erre: 28. Kezdökör
2020-08-08 13:26:12
Én a vásárhelyi Blue Fronttal barátkozom, akiknek örök ellensége a Pécs, de a mecsekieket csak a hagyomány miatt tisztelem, egy hangyányit sem hoztak lázba sosem semmivel.
31. betyarok |Válasz erre: 22. szaky
2020-08-08 13:16:58
Rozé azért van....és nem is olyan nőies... kár, hogy már nincs Pécs- Diósgyőr...
30. betyarok |Válasz erre: 19. Kezdökör
2020-08-08 13:15:19
Egy Szeged - Pécsen megteheted...!

1 2 3 4 > 

BannerBanner
Mégsem


Üzenet küldése...