Feczkó Tamás: A 9. hely nem a csapat valós tudását tükrözi

Szerző: amigeleken.hu | 2020-06-30 12:26:00

A bajnokság lezárását követően Feczkó Tamás vezetőedző értékelte a DVTK előző évi teljesítményét a dvtk.eu-n.


Eltelt néhány nap a bajnokság befejezés óta, a szurkolók többsége még mindig csalódott a befejezés miatt. Te tudod már reálisan értékelni az egész évet?

Teljes mértékben meg tudom érteni a szurkolók csalódottságát, mert az elmúlt években csak a bennmaradás öröme jutott nekik, idén pedig a hitet és a reményt adtunk, hogy olyan eredmény ér el a csapat, amire méltán büszke mindenki.

Nincs annál rosszabb, mint amikor valamit nagyon szeretne az ember, esély is mutatkozik rá, de mégsem jön össze. Imádom a gyerekeimet, akik mind nagyon okosak, de tavaly matektanárként nagy csalódást jelentett, hogy mind a két kislányom csupa ötös bizonyítványát egyaránt a matematika négyes rontotta el. Ennek ellenére pont ugyanúgy szerettem továbbra is őket, és idén ki is javították. Ugyanez igaz a csapatomra is, a szurkolók imádják őket, és legalább ennyire bízom a javításban.

Ahogy többször elmondtam, stabil középcsapatot akartam formálni a DVTK-ból, ami az én definícióm szerint egy olyan, 5-8 helyen záró csapat, amelyiknek nincsenek kiesési gondjai. Három fordulóval a vége előtt matematikailag is biztosítottuk a bennmaradást, ezzel a második feltétel megvalósult, az elsőtől viszont elmaradtunk. A mezőny kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy az 5. helytől - még egy ilyen rossz zárással is - mindössze egyetlen győzelemmel csúsztunk le. A számokkal nem lehet vitatkozni, mégis azt mondanom, a 9. hely nem a csapat valós tudását tükrözi.

Hogyan értékeled a teljes bajnokságot?

Három részre osztom az idényt. Miután átvettem a csapatot az utolsó helyről indultunk, és fel kellett építeni a játékoskerethez igazított játékfilozófiát, össze kellett rakni a védekezést. A vonal felett teleltünk, ezért jónak ítélem az őszi teljesítményünket. Ráadásul szakítva a “hagyományokkal” elkezdtük idegenben is gyűjteni a pontokat.

A téli felkészülés jól sikerült a ciprusi edzőtáborban, a kényszerszünetig a legtöbb pontot szereztük, a legtöbb gólt lőttük. Minden elfogultság nélkül csillagos ötöst érdemel a csapat ezért az időszakért. A visszatérést követően azonban kétségtelenül rosszul teljesítettünk, tanáremberként erre elégtelennél jobbat nem tudok adni. Azonban végül mégsem mi buktunk meg, hanem a DVSC és a Kaposvár, mert ahogy az iskolában, úgy a bajnokságban is az egész éves teljesítmény alapján értékelik az évet, még ha a szurkolókban és bennünk is az utolsó mérkőzések eredménytelensége a legélénkebb emlék jelenleg.

Mi történt a kényszerszünetet követően?

Sok mindent felsorolhatnék, ami magyarázkodásnak tűnne, ezért csak a három legfontosabb okot említem.

Taktikai oldalról megközelítve, a járvány előtti időszakban igyekeztünk már a támadó térfélen letámadni az ellenfelet, ami természetesen rengeteg energiát igényelt a labdarúgóktól. Az újraindulást követően viszont a sűrű program miatt spórolni kellett az erővel, és fel kellett adni ezt jól működő játékot, így sokkal közelebb, a kapunktól 30-40 méterre húztunk védővonalat.
A másik, hogy a téli felkészülés során sikerült olyan taktikai kommunikációt kialakítani a csapattagok között, ami sorra szállította az eredményt, hat mérkőzésen keresztül nem is kellett változtatni az összeállításon. Még a Mezőkövesd és az FTC ellen is csak egyet-egyet kellett cserélni - az sem véletlen, hogy éppen ez a két mérkőzés nevezhető vállalhatónak, amikor egy hetet tudtunk készülni -, ezt követően a vasárnap-szerda-vasárnap ritmusban viszont képtelenség lett volna változtatás nélkül játszani, akkor már nem az edzés- és a meccsteljesítmény helyett a fizikai teljesítmény határozta meg, ki kerül be a kezdőbe. Az odafigyelésünknek köszönhető, hogy talán az egyedüli csapat vagyunk, ahol nem is szenvedett egyetlen játékos sem izomsérülést.

Harmadszor, az a három csapat, a DVTK, a Mezőkövesd és a DVSC nyújtott önmagához képest gyengébb teljesítményt az újraindulást követően, amelyik játéka a legtöbb magas intenzitású futást, a legtöbb kontrajátékot, a legtöbb hosszú sprintet tartalmazza. E három csapat játékosai tudtak legkevésbé regenerálódni a mérkőzések közti rövid időben, ami megmutatkozott a teljesítményben. Magunkról nem beszélve, biztos vagyok benne, hogy ha megszakítás nélkül az eredeti menetrend szerint ér véget a bajnokság, akkor a Mezőkövesd nagy valószínűséggel megszerzi a bronzérmet, míg a DVSC nem búcsúzik az élvonaltól.

Egy vasárnapi ebéddel hivatalosan is lezárult az idény, hogyan telik az idő az augusztus 15-i rajtig?

A keret minden tagja kihajtotta magából a maximumot, és felhasználta az utolsó energiáit is, ezért két hét teljes pihenőt kaptak. Sok szempontból különleges idényen vagyunk túl, belegondolni is rossz, hogy például Hysen Memolla mindössze kétszer tartotta karjában féléves kislányát a határzár és a repülőjáratok leállítása miatt, de mások is sokáig csak Skype-on látták szeretteiket. Most viszont ismét együtt lehetnek. A játékosok egy feladatot kaptak a szünetre, töltsék fel az akkumulátorokat, és fizikailag frissen, győzni akarással telve térjenek vissza a felkészülés kezdetére, ami június 13-i héten felmérésekkel indul. Benczés Miklóssal pedig azon dolgozunk, hogy megtaláljuk a hiányposztokra azokat a labdarúgókat, aki ideális esetben már a felkészülés kezdetétől velünk dolgoznak.

Ezek szerint számodra nincs nyári szünet?

Amikor a szokásos módon zajlik a bajnokság, hetente egy mérkőzést játszunk, akkor mindig akad egy-két óra, amikor a kiszemelt játékosokat térképezzük föl. A sűrű program miatt most erre a részemről nem jutott idő. Benczés Miklós korábban elkezdte a munkát, vasárnaptól kezdve viszont én is csatlakoztam hozzá, hogy a lehető legjobb játékosok kerüljenek Diósgyőrbe.
A családom egész évben tolerálja a távollétem, hogy egy labdarúgó-edző nem heti 40 órát dolgozik, hanem sokkal többet, ráadásul hétvégén is. Ebben a két hét ismét megpróbálom a lehetetlen, bepótolni az év közben tőlük elvett időt. A munkát és a családot megint úgy fogom összeegyeztetni, hogy csak akkor ülök le a számítógép elé, amikor a gyerekek már lefeküdtek.

Mivel jó munka és vidám temetés nincs, kellemes pihenést kívánunk!

Még mielőtt befejeznénk a beszélgetést, ha osztályoztam a csapatom teljesítményét, akkor engedd meg, hogy a szurkolóknak is adjak egy kitűnőt. Amikor megérkeztem, éppen sztrájkoltak, de nem kérleltük őket, hanem keményen dolgoztunk, mert a csapat játékával akartuk kivívni az elismerésüket. Elnyertük a bizalmukat, visszatértek a lelátóra, és utána jóban rosszban velünk tartottak. Az utolsó fordulókban leromboltuk, amit eddig felépítettünk, de tudom, hogy a bajnoki rajton ismét mellettünk áll majd a szurkolótábor, mert csakis együtt lehetünk sikeresek! Kellemes nyarat kívánok minden szurkolónknak, találkozunk augusztus 15-én!


Kattints ide és olvasd el a teljes interjút a dvtk.eu-n >>>>>>


forrás: dvtk.eu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 > 

14. czinege
2020-06-30 17:45:17
06.13. az.
A bajnokság augusztus közepén indul, kizárt hogy másfél hónap pihenô után egy hónap lenne a felkészülés.
13. perecesi-diosgyor-szurkolo
2020-06-30 17:18:51
A cikkben a 06.13 bizonyara 07.13 akart lenni.
Nem Feczko mondhatta rosszul, hanem a dvtk kommunikalta le rosszul.
12. árpádvezér
2020-06-30 17:12:04
Először is gratulálnék két diósgyőri játékosnak, Az NB1. éves játékosrangsorán Márkvárt 13. és Kiss Tamás 17.lett!
Ez azért szép eredmény, a többit felejtsük el.
Kiss Tomit végleg meg kell szerezni!!!
11. CLIPNOH
2020-06-30 17:03:53
Reális értékelés. Meglátjuk, mi lesz nyáron.
10. sadab1
2020-06-30 16:46:00
Örvendetes, h megnyilatkozott, bár nem ilyen hamar kellett volna, egy hetet várhatott volna, míg leülepszik. Megint más dolog, h pár dologban terel továbbra is!
A kövesd számított a kupára és- vagy a 3. helyre! Egyik sem jött be, nyilván kuttor ezért akadt ki annyira!
Más: maradjon Feczkó ez nyilvánvaló! De én nem tudom elfogadni egyes véleményét az interjújában! Más csapatokhoz képest későn, nagyon későn kezdtük a felkészülést, pont ő mondta az egy hetes indulás előtt, h feleslegesnek érzi még az edzések indítását! Mások már hetekkel előtte elkezdték. Dobost le kell cserélni, máshol miért volt jobb az erőnlét??? Más csapatok, kisebb kerettel is szinte mindig ugyanazzal a kezdővel álltak fel és mégis jobban teljesítettek! Nem tért ki arra, h ténylegesen miért lett kirakva a 2 szerb!!!???
És egyébként saját hibáit nem igazán ismeri el!
Az up pedig? Szerinte továbbra is kiváló ott a munka! A bevetett srácok mutatott tudása és játéka továbbra sem ezt igazolja!
Nagy szakértők aszonták a kövesd játékot uraló focit játszik! Erre Feczkó szerint /mellesleg az én véleményem is az, h/ kontrafociznak! Most árulta el azt is, h Mi is kontrafocit játszottunk végig /vírus előtt is/... végig ezt láttam én is, míg egyes szagemberek focit uraló, labdatartásos játékról beszéltek, beszélnek! Kis hazai focinkban nem elég, h Minket megvezetnek, de a szakemberek is így szakemberek, h nem értenek hozzá illetve hülyítenek Minket! De ezért kellett visszavonni a csapatot 30-40méterre, h ne sérüljenek meg??? Éppen ezért még többet kellett volna futniuk egy kontra során, mivel messzebb az ellen kapuja, nem? Plusz megsérülhetnek? Ez benne van, nem? Más csapatoknál nincs??? Akkor ne is focizzanak!
Mondom, de legalább kijött a csapattal a várda meccs végén, meg leírta ezeket is itt az interjúban, bár tudom egyes embereknek puncsolnia kell, nem szarik a saját fészkébe.:)
9. spongyabob
2020-06-30 16:35:29
A vak is azt mondta... -majd meglátjuk!
Mókamikit , meg inkább hagyjuk!
8. Condros
2020-06-30 16:07:47
Ez az interjú korrekt (hogy most elhiszem-e vag elfogadom-e az más kérdés) . Nekem az lenne a kérdésem, hogy ezt miért nem lehetett igy kommunikálni a mondjuk a meccs felvezetőkben? Hogy "ez van, erre tessék készülni". Nem hinném hogy ebben bármiféle nagy taktikai vagy klubot érintő titok lenne. Akkor lehet nem lett volna ekkora a csalódás és lehet nem vert volna bennem gyökeret a kétség Feczkót illetően. Sőt...
7. samanhegy |Válasz erre: 4. makuka
2020-06-30 16:00:07
Vigyázz! Faterom szerint 8-10 csapatos mb1 is elég lenne! :D 72 éves az öreg, már nem tudja mit beszél! :DDD
6. El Bandi
2020-06-30 15:50:38
Kik szenvedtek izomsérülést az MB1 ben a koronavírus utáni újraindulást követően?...
5. Kezdökör |Válasz erre: 4. makuka
2020-06-30 15:46:37
A 12 csapatos bajnoksággal nincs gond, szerintem az jót tesz, tehet a színvonalnak ha „éles” mérkőzések vannak és nincs állóvíz, pl. a 16 csapat 30 forduló esetében bizony az 5-12 helyezettek csatája igen csak lagymatag meccseket hoztak és azok sem a fejlődés irányába mutattak. A 12 csapatos 33 fordulós bajnoki rendszerben inkább a sorsolás adta hátrányos helyzet okoz szerintem nagyobb gondot.
BannerBanner

 < 1 23 4 > 

Mégsem


Üzenet küldése...