Banner

Szlovákiában zárt kapusok lesznek az Extraliga meccsek?

Szerző: Jáborcsik András | 2020-09-28 19:19:00

A szlovák kormányfő és a tiszti főorvos ismertették a legújabb intézkedéseket, melyek október elsejétől érvényesek Szlovákiában. A meghozott döntések sajnos vonatkoznak a Tipos Extraliga mérkőzéseire is! Kizárólag olyan sporteseményeket lehet megtartani ugyanis, amelyeknél a szervezők az összes résztvevő esetében biztosítani tudják a negatív teszteket.

Az intézkedések nyomán minden bizonnyal zárt kapuk mögött kénytelenek játszani a csapatok, ezért senki ne tervezzen utazást a vasárnapi Nitra - DVTK Jegesmedvék mérkőzésre.


A pozsonyi ujszo.com adta hírül,

hogy a központi válságstáb néhány kivételtől eltekintve betiltotta a tömegrendezvények megtartását. Kivételnek számítanak az esküvők, a temetések, a közhivatalok ülései. A kivételek közé számítanak az olyan események is, ahol a szervezők az összes résztvevő esetében biztosítani tudják a negatív teszteket.

Betiltották tehát a kulturális, egyházi, sporteseményeket is. A családi összejöveteleket nem tudják betiltani, de nem javasolják a megtartásukat.

Szlovákia nem szigorít a magyar és az osztrák határon, mindkét ország a kevésbé rizikós országok között marad. Egyelőre nem terveznek ellenőrzéseket a határokon.

Az üzletekben és a bevásárlóközpontokban visszatér a látogatók számának korlátozása: 10 négyzetméterre egy bevásárló juthat.

Az éttermek 22:00-ig lehetnek nyitva, és csak azok a helyek, ahol ülni lehet. A étel ablakon való kiadása és az ételkihordás engedélyezett.

A kormány szerdán dönt arról, hogy bevezetik-e a szükségállapotot.

Igor Matovič kormányfő elismételte, hogy nagyon súlyos a helyzet, és hogy a következő két hét eseményei már nincsenek a kezünkben - a most elfogadott intézkedések hatása csak ezt köteően látszik majd.

Matovič felelősségre, szolidaritásra szólított fel mindenkit.



forrás: ujszo.com




És ezt olvastad már?
Hozzászólások

10. Geotic |Válasz erre: 9. perecesi-diosgyor-szurkolo
2020-09-30 16:05:12 Piros öves, Őstag
Biztos vagyok benne, hogy engednének visszajönni minket az Erstébe, minden szempontból jót tennénk a ligának ( nézőszám, színvonal, marketing).
A sorsolásba is simán bele tudnának minket illeszteni, alig volt még néhány meccs, van még vagy 5 csapat, ami még pályára sem lépett.
Úgyhogy szerintem kizárt, hogy vége a miskolci jégkorongnak, igaz, én még azt sem tudom elhinni, hogy ezt meglépi a szlovák kormány, mert ez gyakorlatilag tényleg az egész ország sportéletét halálra ítéli.
Elég lenne azt az 50-et 100-ra emelnie.
2020-09-30 12:55:57 Fekete öves, Veterán
Legfeljebb 50(!) fo vehet reszt egy esemenyen.

https://www.hokejportal.net/?q=clanok/premier-na-hromadnych-podujatiach-bude-moct-byt-najviac-50-ludi/102462

Ezzel gyakorlatilag jegkorong meccs rendezese kivitelezhetetlen.
23 23 jatekos, negy biro, csapatok stabjai, stb.

Nem akarom az ordogot a falra festeni, de RIP szlovak sportelet, rip miskolci jegkorongsport?
2020-09-29 17:44:49 Fekete öves, Veterán
Ebből a cikkből az jön le, hogy a kezdés el lesz halasztva.
https://www.hockeyslovakia.sk/sk/article/stanovisko-slovenskeho-zvazu-ladoveho-hokeja-k-rozhodnutiu-ustredneho-krizoveho-stabu

Hogy mennyi időre, ki tudja. De sztem sem pénteken, sem vasárnap, sem azután x ideig nem lesz meccs. Holnap lesz állítólag kormányülés a tótoknál, ahol gondolom ez is kiemelt téma lesz. Vajon fognak-e az álláspontok közeledni. Lesz-e egyáltalán közös nevező.

https://www.hokejportal.net/?q=clanok/sport-opatreniaj-aphk-start-extraligy-este-nevzdala-ide-rokovat/102447
2020-09-29 16:55:44 Fekete öves, Veterán
Márpedig ha Szlovákiában tényleg bevezetik azokat az intézkedéseket amikről szó van, akkor vita nélkül vége van a szezonnak, még mielőtt elkezdődne.
A jegybevétel-kiesés (akár zárt kapu, akár létszámkorlátozás) mellé ugyanis bejönne a minden meccs előtti teszteltetések költsége, amit mindenkin el kellene végezni. És a mindenki nem csak a játékosokat jelenti, hanem mindenkit aki a jég közelében van, tehát stábtagok, felszerelésmenedzserek, bírók, időmérők, jegyzőkönyvvezetők, rolbavezetők, stb. És mindez hetente háromszor, szóval tényleg lehetetlen.
6. korxi* |Válasz erre: 5. Geotic
2020-09-29 16:04:08 Fekete öves, Veterán
Egyre inkább úgy néz ki hogy az egyetlen bajnoki lehetőségünk az Erste Liga lenne, de nem tudom hogy most már haza tudnánk-e jönni, ha akarnánk is, éppen azért mert a hazai bajnokság már elindult nélkülünk.

Egyébként nem tudom hogy mikor mondtuk vissza hivatalosan. Valamikor nyáron beadtuk a nevezést ide is, nem tudjuk mit hoz a jövő alapon, de nem rémlik hogy lett volna hír a nevezés visszavonásáról. De kellett hogy legyen valami ilyesmi, legkésőbb a versenynaptár összeállításáig/véglegesítéséig, mert abban (annak a közzétett verziójában) már nem szerepeltünk.
5. Geotic |Válasz erre: 4. Stevenstreet
2020-09-29 13:02:42 Piros öves, Őstag
Én meg mostmár azt mondom, jöjjünk haza!
Látva a Kassa jelenlegi erejét, valamint az Erste Liga eddig látott meccseinek színvonalát, már egyáltalán nem olyan nagy a különbség a két bajnokság között.
És a brutál jól erősítő erdélyi csapatokat még nem is láttuk.
2020-09-29 12:44:21 Piros öves, Őstag
Remélem, hogy a helyzetre való tekintettel legalább a két szövetség dolgozik egy jó televíziós lefedettséggel idegenből pedig minimum egy központi HD stream...Ez lenne a minimum, ha már korlátozások vannak élöben
2020-09-29 08:33:24 Piros öves, Őstag
Egy kitalált országban egy kitalált járvánnyal szórakoznak. De írhattam volna mindkét helyre azt is, hogy "nem létező"...
2020-09-28 20:48:40 Fekete öves, Veterán
Az extraliga honlapjáról származó hír:

"Az volt a szándékunk, hogy új szezont kezdjünk 2020. október 2-án. Minden szükséges lépést megtettünk annak sikeres elindításához. Felkészültünk a nézők nélküli mérkőzések egy változatára is, ha az állam betartja azt az ígéretét, hogy kompenzálja a sportegyesületeket a belépődíjból származó bevételkiesés miatt.
A központi válságstáb döntése senkinek sem tetszett a jégkorong közösségből, jelenleg tisztelnünk kell őt. Mindannyiunk egészsége a legfontosabb. Az lesz a törekvésünk, hogy minél hamarabb elkezdhessük a szezont. Ez azonban állami hatóságok segítsége nélkül nem lesz lehetséges. A helyzetről a hivatásos jégkorongklubok szövetségének zólyomi keddi ülésén foglalkozunk, amely után részletesebben kommentáljuk a központi válságstáb döntését. "

(Google fordítóval fordítva)
2020-09-28 20:46:56 Fekete öves, Veterán
A hokejportal szerint holnap lesz Zólyomban meeting.
https://www.hokejportal.net/?q=clanok/obet-s-negativnym-testom/102421

Holnap sok minden eldőlhet.
Banner
Mégsem

Loading...
Üzenet küldése...