Banner

Szabó Fanni: Úgy éreztem, váltanom kell

Szerző: Jáborcsik András | 2019-05-07 17:30:00

Két szezon után távozik az Aluinvent DVTK-tól Szabó Fanni. A korábban a válogatottban is megforduló hátvédet a dvtk.eu kérdezte döntése okairól.


Négy amerikai esztendő után két évvel ezelőtt érkeztél a DVTK-hoz. Milyen tervekkel jöttél és mennyire sikerült ezeket megvalósítanod?
Már korábban is nagyon szimpatikus volt számomra ez a klub. Hallottam a nagyszerű szurkolótáboráról, amely mindig a csapata mögött áll, ezért izgatottan érkeztem. A terveim azonosak voltak a klubéval, vagyis vigyük vissza a Diósgyőrt az őt megillető helyre, Magyarország legjobb négy csapata közé. Amint azt az eredmények jelzik is, ez most megvalósult, és emiatt boldog vagyok.

Az elmúlt két bajnokságban egészen más arcát mutatta a csapat. Mi volt ennek az oka?
Szerintem a csapatkohézióban keresendő a válasz. A második évi csapatban a lányok közül mindenki nagyon szerette a másikat, nem voltak klikkesedések. Talán kívülről is látszódott, hogy jól küzdöttünk, és jó értelemben meghaltunk a pályán a másikért, illetve a csapatért. Az előző szezonban nem mindenki koncentrált megfelelően, ezzel most nem volt gond. Talán Cziczás László is jobban hitt bennünk, és ezáltal az egész csapatnak könnyebben ment a munka.



Bár a kosárlabda is csapajáték, az egyéni teljesítmények is fontosak. Te elégedett vagy a sajátodéval?
Nekem mindig az lebegett a szemem előtt, hogy nyerjen a csapatom és minél jobb legyen a teljesítménye. Azt a feladatot akartam megcsinálni, amit a csapat érdeke megkívánt, és amire az edzőm kért. Nem volt még időm különösebben böngészni a különböző statisztikákat, de érezhetően kevesebbet játszottam az elmúlt idényben, és igazából ez az egyetlen oka annak, hogy úgy éreztem, váltanom kell. A pihenés után nyáron az lesz a legfontosabb, hogy testileg-lelkileg felkészüljek a következő szezonra.


Szabó Fanni további pályafutásához sok sikert kívánunk!


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

13. achilleus68 |Válasz erre: 12. Karpfen
2019-05-09 18:29:41 Piros öves, Őstag
Nem feltétlenül Dupree-re vagy Turnerre gondolnék, mert őket úgysem tudjuk elhozni Sopronból,hanem hasonló kaliberre. De ha ők jönnének,az is rendben lenne persze:) De szerintem Tinát vissza tudnánk hozni és Török is mozdítható lenne onnan. Szekszárdról is van esélyünk elhozni valakit és a két győri,akit említettem,nagy erősítés lenne. Persze ezek csak azok,akiket itthon látunk, biztosan akad a nemzetközi porondon is,aki szívesen idejönne és erősítés lenne.
12. Karpfen
2019-05-09 18:07:08 Barna öves, Veterán
achilleus: a soproniak tényleg jók, kérdés, áldozunk e értük sokat. Kíváncsian várom a soproni kerethirdetést. Már az magában jelent valamit, hogy nem közvetlenül a bajnokság után hirdetnek, hanem még kell néhány hét. Kostowiczot nem hoznám, mert tengerentúli helyet foglal. A Csata fiataljai mind hosszabbítottak.
burritos: Tori valóban jó, de azért a Sopron megmutatta a határait. Ha őt megtartjuk, akkor a 4-es posztra csak európaiban gondolkodhatunk.
11. Népkert |Válasz erre: 8. Karpfen
2019-05-09 17:31:20 Fehér öves, Tag
Dórinak élő szerződése van, ő biztos marad, én is Torira tippelnék..
Achilleus68: Nagy Bujdosó visszavonul, vele ne számoljunk, pedig ő tényleg elférne!
https://bball1.hu/noi-bajnoksag/nagy-bujdoso-nora-visszavonul/
A lényeg, hogy előre tudjunk lépni állományban, mert az előzetes hírek alapján a Sopron gyengülni fog, csökkenhetne a mostani komoly különbség.
10. burritos |Válasz erre: 8. Karpfen
2019-05-09 12:36:37 Zöld öves, Fanatikus tag
Goree sztem is jó lenne, mint ötödik elem: játszott már az nb1-ben, magyar és európai állampolgár, aki idén vállalta is ezt a szerepet. De én Shatorival is hosszabbítanék.
9. achilleus68 |Válasz erre: 8. Karpfen
2019-05-09 08:57:43 Piros öves, Őstag
én is pont ezt gondolom. Ha a csapat gerince együtt marad,az arra lehet jó,hogy újra jó eséllyel a négy között végzünk. Viszont ha előre akarunk lépni,akkor minőségi játékosokat kell igazolni a távozók helyére. Az Euroliga nagy lehetőség, több játékos számára akár vonzó is lehet, remélem, a támogatók is megnyitják a kasszát. Egy Dupree vagy Turner féle játékosnak nagyon örülnék. Mindenképpen főként a vetélytársaktól igazolnék, ezáltal akár gyengítve is őket. Örülnék Spanou-nak és Gray-nek Győrből, szegény Mokango egyedül küzdötte végig az évet a palánk alatt, kell mellé még valaki esetleg Kostowicz és Nagy-Bujdosó is alternatíva lehet. Dóri mellé is kellene egy jó irányító és ha magyarokban gondolkodunk, akad tehetség bőven ,akár a Csatában vagy a Vasasban is. Dehát nyilván ezért van az edző,jobban látja ,kit szeretne.
8. Karpfen |Válasz erre: 7. burritos
2019-05-09 08:45:56 Barna öves, Veterán
Engem kicsit zavar az a megfogalmazás, hogy "a csapat gerince majdnem egyben marad". Én ezt úgy értem, hogy egy fontos játékos távozik. Remélem, ez nem Dóri, Maja és Mokango közül kerül ki. Lehet, hogy Shatorit nem tartjuk meg, nem tudjuk megtartani, neki jó idénye volt, valószínű jövőre többet kér. Sulciute tetszett nekem, jobban mint Putnina. Nagyon jól beilleszkedett a csapatjátékba, jó volt a védekezése. Ha viszont EL-re készülünk, lehet, hogy ő nem az a szint. Én Goreet próbálnám idehozni. Ha sikerül eljutni az EL főtáblára, mindenképp kellene az öt légiós.
7. burritos |Válasz erre: 6. Karpfen
2019-05-09 08:20:53 Zöld öves, Fanatikus tag
Sztem ennek alapján a légiósok közül egyedül Putnina távozik, de ő szinte biztosan. Ő nagyon nem volt az igazi, de igaz, hogy kényszermegoldás volt a leigazolása. Kíváncsi vagyok ki lett volna, akire várni kellett volna még két hetet.
Ha tényleg Gáspár megy Sopronba, de nem viszi Pusztait, akkor nekünk kell rávetni magunkat.
Sulciute fog még tudni játszani? Ő lehetne az ún. 5. légiós, ha igen. Egy ilyen sérülés után nem biztos, hogy más csapat leigazolja, mi bízhatnánk benne, cserébe kevesebb pénzért, esetleg vállalhatná azt a szerepet is, hogy legtöbbször ő lenne a kimaradó légiós a bajnokságban. Mit szóltok?
6. Karpfen
2019-05-08 21:29:16 Barna öves, Veterán
http://www.wbasket.hu/2019/05/08/visszatekintes-a-dvtk-szezonjara-8211-cziczas-laszloval-beszelgettunk.html
5. lnorbi |Válasz erre: 4. achilleus68
2019-05-08 11:35:26 Kék öves, Fanatikus tag
Ráadásul pesti egyetemen tanul szóval ez se mellettünk szólt. Dombai Réka pedig Pesten jár középiskolába, szerintem ő se jön ide. Ha a klubvezetők terve szerint alakul a keret akkor nem lesz sok változás.
4. achilleus68 |Válasz erre: 3. benji
2019-05-08 10:38:49 Piros öves, Őstag
Lelik Réka amúgy sem jött volna, nincs jóban Cziczással,de azért még van kiben válogatni

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...