Banner

Sajtótájékoztató vágatlanul

Szerző: objektív | 2019-03-01 14:42:00

Demkó: Nagyon nagy tisztelettel köszöntök mindenkit! A Ferencváros vendége lesz a DVTK labdarúgó csapata az OTP Bank Liga 23. fordulójában. A Videoton meccs előtt elmondtad, hogyan lehet legyőzni a Videotont és a Ferencvárost – mi az a 3 összetevő, ami ehhez szükséges – a Videoton ellen sikerült, feltételezem, hogy most is tartod magad ehhez.

Fernando: Tartom azt a véleményem, amit a Videoton mérkőzés előtt elmondtam, ha egy ilyen csapat ellen játszol, ezekre az összetevőkre van szükség. Ha a Ferencváros utolsó meccsét elemzem, akkor azt tudom elmondani, hogy sokkal agresszívebb csapat benyomását keltik, mint amilyenek voltak előtte. A számok alapján pedig természetesen a bajnokság legjobb csapata, ha a statisztikákat nézzük, hiszen vezetik a bajnokságot. Ilyen ellenfélre kell felkészülnünk.

Hogyan fordulhat az elő, hogy beszélsz valamit az öltözőben a játékosokkal, és a pályán abból semmi nem valósul meg?

Fernando: Ők is emberek. Ugyanolyanok, mint amilyenek mi vagyunk. Én vagyok az első, aki magamra vállalom az Újpest elleni mérkőzést. Én vagyok a felelős érte. Valószínűleg nem mentek át azok az információk megfelelően, amit a csapatnak mondtam. Nincs ezzel problémám, ez egy labdarúgó életében ugyanúgy benne van, mint más ember életében.

A Ferencváros ellen is benne lehet ugyanez a veszély?

Fernando: A Ferencváros két arcát tudja mutatni, más játékot játszanak, amikor Böde és Lanzafame játszik elől, és más fajtát, amikor Sihnevich és Petrjak. Egy olyan csapatra készülünk, aki rengeteget fut, sokat próbál üres területekbe beindulni. Keresi a védelmi vonal mögötti üres területeket, próbálják a második labdákat összeszedni, tehát nagyon koncentrált teljesítményre lesz ellenük szükségünk.

Hogyan lehet ezt a nagyon szervezett, nagyon stabil Fradit otthon feltörni?

Fernando: Egy olyan erős keret, egy olyan erős csapat, ha megnézzük, megvan az a luxus nekik, hogy egy Böde, egy Lanzafame, egy Varga Roland a padon tud lenni, tehát megvannak a megfelelő játékosaik a padon is. Vezetik a bajnokságot, természetesen nekik otthon nyomás alatt kell játszani, hiszen a bajnokság megnyerése a céljuk. Ezért a célért dolgoznak. Viszont mi is és ők is az első osztályban játszunk, de más célokért. Ők a bajnoki címért, mi pedig azért, hogy megőrizzük az első osztályú tagságunkat.

Olyan türelemre lesz szüksége a csapatnak, ami legutóbb a Honvéd ellen is sikert hozott?

Fernando: Minden hét más és minden mérkőzés más. Eleve a Honvéd ellen hazai pályán játszottunk, teljesen más stílusú csapat, mint a Fradi. Ha a két csapatot összehasonlítjuk, a Fradiban három extra gyors játékos van elől, akik szeretnek indulni üres területbe, akik szeretik keresni az ellenfél mögötti területet, míg a Honvédnál ha megnézzük, egy kifejezett céljátékos, a Danilo játszik elől, aki inkább lábra kéri a labdát és abból próbálnak építkezni. Minden meccs más, minden hét más, nem lehet a két mérkőzést összehasonlítani.


fotó: Szabó Krisztián, dvtk.eu

amigeleken.hu: Nagyon szimpatikus, hogy magadra vállaltad a felelősséget a vereségért. Ettől függetlenül én tisztán emlékszem, hogy mindent elmondtál az Újpest ellen, amire oda kell figyelni. Például a gyors széleket, az agresszív letámadást… Ennek ellenére nem tudtunk mit kezdeni ezekkel. A legutóbbi sajtón a kérdésre azt mondtad, hogy azt szereted, ha kevés gólt kapunk, hát most sokat kaptunk. Szerinted egyéni hibákból vagy csapathibákból születtek ezek a gólok, amiket kaptunk?

Fernando: Csapathiba. Mindig úgy kezelem a kapott gólokat, hogy ez egy kollektív hiba. Mindig magammal kezdem. A mérkőzést megelőzően volt rá lehetőségem, hogy ezeket a dolgokat menedzseljem, próbáljam a csapatnak átadni. Lehetséges, hogy nem megfelelően próbáltam ezeket átadni, ezért nem mentek át ezek az információk. Mindig Azt mondom, hogy ebből a szempontból én vagyok az első számú felelős. Amiket említettem, a héten gyakoroltuk, készült rá a csapat. két lehetőség van, hogy a játékosoknak rossz napja volt, nem tudták megvalósítani azokat, amikre készültünk, vagy az én információim nem mentek át. Ez mindig egy kérdés, de ebbe az edző felelőssége ugyanúgy benne van. Természetesen az öt góllal nem vagyok elégedett, nem szeretek sok gólt kapni, de ha megnézzük, négy gól balról érkezett, megvoltak azok a hibák, amik miatt ezeket a gólokat rúgta az ellenfél. Akkor volt olyan, amikor a kipattanóra, a második labdára nem reagáltunk jól, nem jó pozícióban voltunk, ebből is gólt kaptunk. Ez egy összetett dolog, de sajnos ez így alakult.

amigeleken.hu: Kíváncsiak a szurkolók a fiatal játékos betételére, hogy miért ezen a meccsen kellett ezt meghúzni, jó lépés volt-e bedobni rögtön a mélyvízbe?

Fernando: Nagyszerű ötletnek tarom, hogy beállítottam Donit, ő az első csapattal készült, Sergi megsérült, így adta magát a helyzet, hogy megpróbálom és beállítom. Eper Mezőkövesdre igazolt, így a Doni volt ezen a poszton. Szerintem ez neki nagyon fontos volt, hiszen minőségi perceket töltött a pályán. Nagyon fontos megérteni, hogy a fiatal játékosokhoz türelem kell. Első mérkőzése volt az első osztályban. Ezt meg kell szokni, át kell érezni. Szerintem a fejlődését ez a 45 perc biztosan nagyon jól szolgálta.

amigeleken.hu: A hosszú veretlenségi széria után mennyire volt demoralizáló ez a vereség? Hogy telt a hét a csapattal, milyen volt a hangulat, illetve sikerült-e rendbe tenni a fejeket?

Fernando: Ugyanolyan hét volt, mint az előző hetek. Elégedett vagyok a játékosokkal abból a szempontból, amire a kérdésed irányul. Olyan a média és a futball-közeg – és ezt el kell fogadni – hogy ha jól szerepelsz, akkor úgymond Isten vagy, ha rosszul szerepelsz, akkor egy szerencsétlen vagy idézőjelben. A játékosoknak nagyon fontos a profi futballban, hogy ezt az egyensúlyt meg tudják tartani. Akkor is, amikor jól megy, akkor is, amikor kevésbé megy jól. Szerintem ezt most a játékosok nagyon jól reagálták le, jól kezelték a helyzetet. Amikor 5-0-ra kikapsz, akkor annak egy nagyon fontos üzenete van, hogy még keményebben kell dolgozni, hiszen valamit nem csináltál jól az előző mérkőzésen. Szerintem ezt a játékosok megtették, úgy kell készülni, hogy a Ferencváros ellen jó eredményt tudjunk elérni.

Gyakorlatilag ez az a meccs – nem mondom, hogy így legyen - amikor jobban elfogadható az 5-0, mintha egy Kisvárda lenne. Ilyen szempontból játszhatnak felszabadultan a játékosok. Tehát bónusz-pont lenne egy Ferencváros elleni pontszerzés vagy győzelem.

Fernando: Nem szeretek veszíteni. Nem gondolkodom Kisvárdán, nem próbálom a két mérkőzést összehasonlítani. Az utolsó kör kezdődik el a bajnokságban, magyarul mindenki játszik mindenkivel. A saját sorsunk a saját kezünkben van, minden csak rajtunk múlik. Azért dolgozom, hogy a csapat úgy készüljön fel, hogy minden hétvégén reális esély legyen a győzelemre. Azért utazunk most is a Fradihoz, hogy nyerjünk. Tudom, sokan úgy gondolják, hogy a Fradit nehezebb megverni, mint a Kisvárdát, mert az egy erősebb csapat, de jó példa erre a Budaörs elleni kupameccs, amikor komoly vereséget szenvedtünk és arra sem számított senki. A Ferencváros ellen is ugyanúgy lehet győzelmet aratni, mint más csapat ellen. Természetesen az a cél, hogy a Ferencváros ellen is győzelemre játsszunk.

Nagyon fontos minden mérkőzésen, hogy a párharcok hogyan sikerülnek. Fernando pontosan tudja, hogy ezen a mérkőzésen milyen párharcok várhatóak. Nekem kettő jut eszembe, amiből vesztesként jöttünk ki a Ferencvárossal szemben, az egyik egy Böde-Tamás Márk találkozó, a másik, amikor Bárdos játszott balhátvédet a Varga Rolanddal szemben. Biztos van még 8 ilyen párharc a pályán. Te is úgy érzed, hogy ezek meghatározók lesznek az eredmény szempontjából?

Fernando: Mindig nagyon fontosak a párharcok a pályán, de a Ferencváros ellen nem csak a védelemben lesznek fontosak ezek a párharcok, hanem a pálya minden területén. Ha az Újpest mérkőzést megnézzük, akkor abszolút kijön az, hogy rengeteg olyan területen és olyan pozícióban veszítettünk el párharcokat, ami nagyon fontos ahhoz, hogy mérkőzést tudjál nyerni. Ha a Fradi ellen játszol és győzelemre akarsz játszani, akkor abban mindig benne van az, hogy extra rizikót kell a pályán felvállalnod, amihez nagyon fontosak ezek a párharcok és teljesen egyetértek abban, hogy kulcstényezője lesz ez a mérkőzésnek, hogy ezekből jól jöjjünk ki majd a pályán.

Ki nem játszik?

Fernando: Tóth Barna, Makrai sérüléséből lábadozik, illetve Ivánka Patrik ugyanúgy műtét után lábadozik, tehát ők nem állnak rendelkezésre.

amigeleken.hu: Várhatók-e új bemutatkozások a csapatban?

Fernando: Mindig. Minden héten várhatók.

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
7. birgicz
2019-03-01 21:21:22 Narancs öves, Tag
1-2
6. zorba*
2019-03-01 20:05:03 Fekete öves, Veterán
Tisztes helytállás, menjenek és hajtsanak becsülettel, védekezzenek fegyelmezetten. Én továbbra is hiszem, hogy a csapatunk bárkit képes legyőzni, akár a fradit is. Tegyenek meg mindent érte, fussák ki a tüdőjüket holnap!
5. mr-d |Válasz erre: 2. KáGábor
2019-03-01 19:38:39 Fekete öves, Őstag
Erre én is:)
2019-03-01 19:29:11 Piros öves, Őstag
Nem tudom, a ratyinak biztos hogy nagy lessz az arcvonása, örömmel rugnának belénk egy jó nagyot. Nagyon jó lenne,ha kemény és kreatív játékkal megnehezitenénk az életűket, és végűl pontokat szereznénk, de legalább 1 pontot.
2019-03-01 18:23:07 Barna öves, Fanatikus tag
Én Fernando helyében egy-két meglepetést okoznék a Fradikának.Pl. Antal mehet vissza a kapuba, egy kis pihenés Bukránra ráfér. Középhátvédba beállítanám az új szerzeményt, Janikát. Középen jó lenne a megszokott ötösfogatot látni, Sesztakov-Szabó- Tajthi- Márkvárt- Juhár. Elöl nem tudom, de Mihajlovics és Prosser kezdhet?!
2. KáGábor*
2019-03-01 17:19:17 Fekete öves, Veterán
Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog muzsikálni holnap a csapat.
1. El Bandi
2019-03-01 15:41:51 Piros öves, Őstag
Szerintem visszanézve igaza van Fernandonak. Ez egy csapat játék, nem azon múlik valami, hogy ki hány éves, és ki mennyit játszott. Nem akarok rámenni senkire, de az első gólnál ha megakadályozzuk a beadást, nincs gól. Utána lehet kihúzzuk kapott gól nélkül az egész meccset. De a fociban nincs ha. Magánvéleményem, a média sajnos zavaró Diósgyőrben. Nem bírjuk el ezt a plusz terhet. Hogy fel lett fújva anno a villanyfény és most a stadion avató. Mindkét eseményen vereség....bár ez lehet, hogy csak statisztika.... amikor csak csendben fociztunk, mindig eredményesek voltunk.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...