Banner

Nick Wolff kölcsönben a DVTK Jegesmedvéknél

Szerző: objektív | 2020-09-28 12:10:00

Az NHL szezon előtti táboráig a DVTK Jegesmedvéknél fog szerepelni kölcsönjátékosként a Boston Bruins által nyáron szerződtetett Nick Wolff. A 24 esztendős amerikai védő - aki korábban már dolgozott együtt Dave Allisonnal - a napokban megérkezik Miskolcra és a bajnoki rajton már be is mutatkozhat új csapatában.

A kitűnő fizikai adottságokkal rendelkező Nick Wolff szülővárosa csapatában kezdte meg pályafutását, majd a legrangosabb amerikai juniorligában, az USHL-ben folytatta karrierjét. A Des Moines Buccaneers csapatánál töltött két szezonjában együtt dolgozott Dave Allisonnal, aki az együttes vezetőedzője volt. Ezt követően a minnesotai egyetem csapatánál folytatta pályafutását, a legerősebb egyetemi liga topcsapatában. Első évében együtt játszott a DVTK Jegesmedvék jelenlegi csatárával, Kyle Osterberggel, majd fokozatosan a csapat vezérévé is vált. Négy év alatt kétszer is sikerült megnyernie a rangos bajnokságot. Teljesítményére felfigyeltek az NHL-ben is és a Boston Bruins az elmúlt nyáron szerződést kötött vele. A DVTK Jegesmedvékkel a kölcsönszerződése az NHL szezon előtti táboráig tart.

- A játékstílusomat a kemény, fizikális játék jellemzi. – kezdte nyilatkozatát Nick Wolff - Sokat dolgozok és blokkolok a saját kapunk előtt és az emberhátrányos játékban is hasznos tagja tudok lenni a csapatnak. A szurkolók néhány kemény ütközést és kemény védekezést várhatnak tőlem. Még keveset tudok a magyar jégkorongról, de nagyon várom már, hogy megtapasztaljam az itteni hokikultúrát. Korábban már dolgoztam együtt Dave Allisonnal, aki nagy szerepet játszott abban, hogy itt folytatom a pályafutásomat. Sokat tanultam tőle a jégen és a jégen kívül is. Bízom benne, hogy hamar be tudok illeszkedni a csapatába.

- Nick egy újabb nagy erősítés a csapatunk számára. Türelmesen vártunk arra, hogy lehetőségünk legyen őt leigazolni és végül Ádámnak sikerült is véghezvinni a dolgot. A védősorunk jobb, keményebb és bővebb lesz az ö érkezésével. Évről évre sokat fejlődött és kiérdemelte, hogy szerződést kapjon egy NHL-es csapattól, a Boston Bruinstól. A fizikális képességeinek és korongkezelésének nagy hasznát fogjuk venni abban az időszakban, amíg itt lesz velünk. Nagyon pozitív dolognak tartom, hogy ilyen magas szintű kluboktól tudtunk játékosokat idecsábítani. – mondta Dave Allison a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője.

Olvasd el a teljes cikket>>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

14. Geotic |Válasz erre: 13. jaborcsik-andras
2020-09-28 23:43:41 Piros öves, Őstag
Az ígéret megvan rá.
13. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 12. Geotic
2020-09-28 23:32:57 Fekete öves, Veterán
Kapnak?
12. Geotic
2020-09-28 21:37:46 Piros öves, Őstag
Én úgy értelmezem, hogy zártkapus meccsek lesznek, és a szlovák csapatok kompenzációt kapnak a szlovák államtól.
11. korxi
2020-09-28 21:18:04 Piros öves, Veterán
Szerintem az nem valós dilemma hogy vajon betiltják magukat a jégkorongmeccseket, vagy csak zárt kapusak lesznek, mert a végeredmény ugyanaz.
A szlovák klubok ugyanis jegybevételekből élnek, nem taóból. Ha tehát zártkaput rendelnek el, akkor mindegy lesz hogy egyébként szabadna lenniük zárt kapus meccseknek, mert nem lesznek. És természetesen mindegy lesz az is, hogy nálunk még a zárt kapu sem lenne kötelező.
10. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 9. perecesi-diosgyor-szurkolo
2020-09-28 20:31:56 Fekete öves, Veterán
A megfejtés valószínűleg ebben a mondatban van:

"Kizárólag olyan sporteseményeket lehet megtartani ugyanis, amelyeknél a szervezők az összes résztvevő esetében biztosítani tudják a negatív teszteket."

Így meccset lehet rendezni, ha mindenki negatív a csapatoknál.
9. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 8. jaborcsik-andras
2020-09-28 20:30:03 Fekete öves, Veterán
Kétlem.
Sztem vagy holnap, vagy szerdán rendkívüli meeting Zólyomban, és Nagy Ádám is kimegy. De sztem csak online konferencia lesz a hogyan továbbról. (szerdán?!)
A legjobb talán a csúsztatás lenne. De mennyi 1 hónap, 2, több?
Amúgy furcsa, hogy náluk a napi számok azért kisebbek, mégis ők lépték meg. De lehet ez lesz a helyes.

Nálunk is bármikor betilthatják hasonlóan a sporteseményeket (is).
8. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 7. perecesi-diosgyor-szurkolo
2020-09-28 20:20:28 Fekete öves, Veterán
Teljesen igazad van, inaktívvá is tettem a cikket.
De ha Szlovákiában nem lehet majd meccset rendezni, akkor felvetődik az emberben a kérdés, hogy megrendezik-e egyáltalán a Jegesmedvék hazai meccseit is?
7. perecesi-diosgyor-szurkolo* |Válasz erre: 6. jaborcsik-andras
2020-09-28 19:46:54 Fekete öves, Veterán
Szívesen.
Bár lehet kicsit félreértelmeztem a mondanivalójukat. Ha betiltás, akkor ergo az események sem mehetnek le. De eddig még sem az eredmenyeken, sem SofaScore-on, sem máshol nem látni, hogy töröltek az események.
Jó lenne még tisztábban látni, de a fejlemények koránt sem kedvezőek.
6. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 5. perecesi-diosgyor-szurkolo
2020-09-28 19:24:42 Fekete öves, Veterán
Kösz az infot, kitettem külön cikkben is!
2020-09-28 18:51:16 Fekete öves, Veterán
Mindeközben a szlovákok Október 1.-ei hatállyal betiltják a tömegrendezvényeket.

A központi válságstáb néhány kivételtől eltekintve betiltotta a tömegrendezvények megtartását. Kivételnek számítanak az esküvők, a temetések, a közhivatalok ülései. A kivételek közé számítanak az olyan események is, ahol a szervezők az összes résztvevő esetében biztosítani tudják a negatív teszteket.

Betiltották tehát a kulturális, egyházi, sporteseményeket is. A családi összejöveteleket nem tudják betiltani, de nem javasolják a megtartásukat.

https://ujszo.com/kozelet/oktobertol-betiltjak-a-tomegrendezvenyeket

Ezzel el is dőlt, hogy a Tipos Liga meccsei zártkapusak lesznek, már ami minket nem érint. De a most Vasárnap esedékes Nitra - DVTK is zárt ajtók mögött. Mi sem mehetünk ki, ha esetleg menne bárki is.
Hogy ez meddig lesz érvényben kitudja, reménykedjünk a legjobbakban.
Nálunk is ketyeg azért egy ilyen ""óra"". Nem csodálkoznék rajta, ha először csak nézőszámok erős lekorlátozása, aztán meg zártkapuk. Meglátjuk.

... De ezt https://www.hockeyslovakia.sk/sk/article/hokej-dostal-cervenu-krizovy-stab-zakazal-organizaciu-podujati-do-odvolania olvasva, pedig nem indulunk pénteken.
Várhatóan a sport és kultúrális szféra fog kapni kompenzációt.
A Nové Zámkynál 20 esetet regisztráltak, az érsek karanténban. Ők egy ideig off.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...