Négyezer eurós fizetésért senki se akarjon klasszis légióst

A téli átigazolási szezonban ismét kiéleződött a használhatatlan légiósok kérdése. A Nemzeti Sport az "NB I. ki látta őket játszani? Ismeretlen arcok az élvonalban" összeállításában számba vette azokat a légiósokat, akik olyan kevés játékpercet kaptak aktuális csapataikban, hogy jobbára csak a magyar fiatalok elől vették el a lehetőséget.

A sorozat második részében - melynek címe "A klubok kínjukban nyúlnak olcsón megszerezhető légiósokhoz" volt - két érintett klub, a DVTK és a Mezőkövesd vezetője nyilatkozott a szerződtetések miatti problémákról. Benczés Miklós szerint a csalódást keltő légiós nem kifejezetten a magyar futball, sokkal inkább a labdarúgás egészének problémája.

A mai, harmadik részben Paunoch Péter a játékosügynök oldaláról világítja meg a kérdést blogbejegyzésében. Paunochról tudni kell, hogy az ő közreműködésével érkezett Diósgyőrbe Jose Luque és Francisco Gallardo is.

Ebből idézünk:

Magyarországon a belső játékospiac ugyan megmozdult (némely klub már hajlandó fizetni is játékjogért), de ezek az összegek egy-két csapatot leszámítva olyan alacsonyak, hogy ennyiért legfeljebb olyan labdarúgó szerződtethető, akinek fél éven belül úgyis lejárna a szerződése.

A többi piacképes és (hosszú távú) szerződéssel rendelkező magyar labdarúgó nem elérhető semelyik klub számára sem, olyan magas ára van. Elgondolkodtató, hogy miután a játékosokra külföldi kereslet az elmúlt évek tapasztalatait alapul véve nincs, miért tartják ennyire magasan a klubok a labdarúgók árát, és ha már ilyen magasan tartják a saját játékosaik árát, ők maguk miért akarnak szinte gombokért játékost vásárolni.

A piaci viszonyokról, árakról sokat mondanak a Ferencváros elnökének, Kubatov Gábornak a példái, melyekről az újévi köszöntőjében beszélt: „Kísérletet tettünk egy magyar, harminc év feletti játékos átigazolására, de többet kért érte a klubja, mint a huszonnégy éves Tokmacért, akit Norvégiából hoztunk el. De említhetem azt az esetet is, amikor Isael piaci értékének másfélszeresét kérték egy fiatal magyarért.”

---

Nézzük az első esetet, a hazai fiatalok szerepvállalásának kérdését! Talán furcsán hangzik, de közel 20 éves játékosügynöki tapasztalatom alapján állíthatom, nekünk játékosügynököknek több szempontból is ez lenne az üdvözítőbb. Miért is?

Ha a jól képzett és az élvonalbeli futballra alkalmas fiatal magyar játékosokat mély vízbe dobják és ott megállják a helyüket, folyamatosan jól teljesítve felhívják magukra a figyelmet, s ezáltal segítenek edzőjüknek és a klubjuknak a jó eredmények elérésében, akkor gyorsan kulcsemberré válhatnának. Innen már csak egy lépés lenne, hogy beverekedjék magukat az U21-es, majd a felnőttválogatottba, kaput nyitva az áhított külföldi szerepléshez. Ami generálná a magyar játékosok jövőbeli piaci pozíciójának erősödését, felértékelődését.

Ebben az esetben többszörös „win-win” esetről beszélhetnénk, hiszen jól járnának a klubok (eladó, vevő), a játékos, a magyar futball és természetesen – nem akarok álszerény lenni – az ügynökök is!

amikor a Magyarországra érkezett légiósok teljesítményét vizsgáljuk, azt vegyük figyelembe, hogy adott futballista milyen értéket képviselt, amikor az NB I-be érkezett, mennyit játszott az előző klubjában, ahonnan jött, mit lehetett tőle várni, és ahhoz képest mit nyújtott. Ha egy olyan játékos nyújt gyenge teljesítményt, aki az előző állomáshelyein sem volt meghatározó, akkor a klubvezetőknek kell feltenni a kérdést, mégis mit vártak tőle? Másrészről a játékosok importját alapvetően meghatározza, hogy a légióst kereső klub milyen paramétereket határoz meg, mert egy játékosközvetítő is csak azon belül tud mozogni.

Hiába akar egy klub például megbízhatóan teljesítő, válogatott szintű játékost, ha mondjuk csak 100-200 ezer eurót tud szánni a megszerzésére, a fizetésére pedig 3-4 ezer eurót. Ilyen feltételek mellett senki se várja el, hogy az új szerzemény majd megváltja a világot. Ezért jó példa a Paksi FC, amelynél a klub vezetősége leszögezte: tisztában vannak a lehetőségeikkel, hogy mennyi pénzük van igazolásokra és tudják azt, hogy ebből nem tudnának minőségi külföldi játékosokat idehozni, ezért nem is keresnek légióst. Ugyanakkor érdekes, hogy a Paks azon három csapat közé tartozott az ősszel – a Mezőkövesd és az Újpest mellett –, melyek az NB I-ben nem szerepeltettek 21 évnél fiatalabb magyar játékost.

Nagyon sok esetben a magyar klubok olyan feltételekkel keresnek új játékosokat, hogy amellett lehetetlen minőségi futballistát találni, és ezért nem a közvetítőket terheli a felelősség. Nem akarok egyik oldalon sem állást foglalni, de az ilyen klubok inkább ne vásároljanak, mert tényleg jobban járnak, ha a saját utánpótlás felé fordulnak és a meglévő pénzükből a hátországukat, a fiatalok képzését fejlesztik. Másrészt azt sem szabad elfelejteni, egyetlen klub sincs arra rákényszerítve, hogy közvetítőkkel dolgozzon, lehet saját megfigyelőhálózatot, átigazolásért felelős stábot építeni. Persze annak is van költsége, de hosszú távon sokkal kifizetődőbb lehet, mint ügynöki ajánlásoktól tenni függővé egy klub játékospolitikáját.

Ide kattintva elolvashatod a teljes blogbejegyzést a nemzetisport.hu-n >>>>>>>

forrás: nemzetisport.hu