Banner

Mr-d elemez

Szerző: objektív | 2019-09-02 13:03:00

Objektív: Nehéz bármit mondani a tegnapi mérkőzés kapcsán… A csapatunknak finoman fogalmazva minimális esélye volt még a pontszerzésre is a mérkőzés előtt. A szurkolók némelyike 6-8 gólos vereséget is vizionált, de a legtöbben 3-4 kapott gólra fogadtak. Így mentünk neki a meccsnek, mi, szurkolók. Amit viszont a pályán láttam tegnap, nekem rosszabb volt, mint 4 kapott gól.

Gyakorlatilag egy teljes mérkőzést játszottunk 10 ember ellen, de ez mintha minket zavart volna meg jobban. A labda a félpályán is alig vánszorgott át, jól mutatja ezt az első félidő statisztikája - eredmenyek.com - hiszen a számok szerint 32%-ban birtokoltuk a labdát és egyszer próbálkoztunk kapura lövéssel. Emberelőnyben! A második félidő sem volt sokkal rózsásabb, a labdabirtoklásunk ekkor már 44%-os volt és kapura is lőttünk a fáradó ferencvárosi lábak között, de ezek elég harmatos próbálkozásoknak bizonyultak.

Ami számomra bosszantó volt, az az, hogy az eddigi mérkőzések alatt a képességbeli hiányosságokat – ha nem is tudtuk – de legalább megpróbáltuk kompenzálni az akarattal, elszántsággal, némi lelkesedéssel. Tegnap ez nyomokban sem volt felfedezhető számomra. Feltartott kézzel mentünk, gyámoltalan, semmitmondó, minden taktikai koncepciót nélkülöző lélektelen játékkal kaptunk ki. A szurkolói bojkott okán és ehhez kapcsolódva az ügyvezető szívből jövő, őszinte szavai után ha másra nem is, de arra mindenképpen számítottam, hogy nem adjuk meg magunkat könnyen, belemegyünk a párharcokba, küzdünk utolsó vérig még mínusz négynél is, mert hogyan másképpen csalogathatnák vissza a szurkolókat? Nem így történt és egy szégyenteljes 1-0 lett a vége, melyben még egyszer mondom, az eredmény a legkevésbé fájó.

Én most az eddig megszokottal ellentétben nem tennék fel kérdéseket – vagyis csak egyet – hanem megkérnélek arra, értékeld a tegnap látottakat a te szemszögedből.

Az az egy kérdésem pedig arra vonatkozik, hogyan látod a lehetséges új igazolások létjogosultságát, mennyire ismered ezeket a játékosokat és milyennek ítéled meg őket? Több forrásból megszellőztetett hírek, információk szerint a Felcsúttól Trajkovszki, a Ferencváros csapatától pedig Rui Pedro és Szpirovszki (Spirovski) érkezhet. Tudnak-e érdemben segíteni ennek az önbizalmában megroggyant csapatnak, ha a játék ugyanabban a felfogásban és „taktika” szerint zajlik majd, mint eddig?

Mr-d: Sok pozitívumot nem tudok elmondani a mérkőzés kapcsán. Egy dolgot a múlt hétről azonban szóba hozok, ami kisebb vihart kavart a fórumozók között. Kiderült, hogy a játékosok egy plusz nap szabadságot kaptak a a Mezőkövesd mérkőzés után. Ezt szeretném egy kissé más megvilágításba helyezni, egy olyan szakember véleményére alapozva, akit a magyar szurkolók hiteles személyiségnek fogadnak el. Dárdai Pál mondta el egyszer, mi a különbség a magyar és a német hozzáállás között. A németeknél, ha megy a szekér, akkor rátesznek még egy lapáttal, még többet edzenek, hogy a szerencse ne pártoljon el tőlük, ki tudják használni a lendületet, a siker okozta összekovácsoló erőt. Azonban vannak olyan helyzetek, különösen egy sikertelen sorozat esetén, amikor jobb, ha az edző inkább egy plusz szabadnapot ad a játékosoknak, szellőztessék ki a fejüket, zárják ki a futballt, töltsék a családjukkal az időt, újult erővel tudjanak dolgozni. Sajnos azonban tudjuk, hogy a magyar mezőnyben inkább az elkényelmesedés a jellemző néhány nyert meccs után, így az edzők inkább büntetésként a szabadnap helyett is edzést tartanak, ami tovább rontja az edző és játékos közötti kapcsolatot. Tehát nem ördögtől való nyugaton, hogy Fernando a Dárdai által is említett módszert alkalmazta, de nálunk ez sem azt a hatást váltja ki, mint a profi világban, a jelek szerint.

Már a pályára lépés előtt elvesztettük a vasárnapi mérkőzést, túlságosan megijedtünk az ellenféltől. Pedig az eddigi bajnoki mérkőzéseken semmi extrát nem mutatott a Ferencváros. Sőt, egy sebezhető arcukat mutatták, akik a nemzetközi meccsek mellett egyelőre nem tudnak koncentrálni a bajnokikra. Ellenünk is egy kevert, összeszokatlan csapatot küldtek gyepre, de esélyünk sem volt ezt kihasználni. A meccstervünk szépen kirajzolódott az edzői nyilatkozatok alapján. Zárt védekezéssel olyan eredménnyel fordulni a mérkőzés hajrájára, hogy a végén valamilyen módon legyen esélyünk pontot szerezni. Ez annyira berögzült a játékosokba, hogy a korai kiállítás után sem tudtunk váltani, a maga unalmas tempójában csordogált a mérkőzés, mindkét fél elégedettségére. A területek lezárására egy ötvédős rendszert játszottunk, három középpályással. Az öt védő előnye, hogy kis réseket hagy a védők között a mélységi beindulásra, ez működött is. Viszont a három középpályásnak sokat kell tolódnia a pálya szélességében. De nem tudtuk kihasználni az emberelőnyt sem, mert a két futószélső nem tudott fellépni a középpályára, legtöbbször a saját védőharmadunk előtt labdát veszítettünk (úgy látszik, a letámadás elleni játékban sem léptünk előre). Felesleges volt a két csatár elől, labdához sem jutottak.

Azt kell mondjam, ha már ennyire védekező taktikát választottunk, akkor ezt a Suduva pragmatikusabban megoldotta a hétközi meccsen. Ők is öt védővel játszottak, de négy középpályással, akiknek nem kellett így annyit tolódni, az egy szem csatárukra meg szégyenkezés nélkül felívelték a labdát, nem adva teret a letámadásnak, de mindig volt, aki a lecsorgóra is rámozdult. Sokan megrőkönyödtek, hogy a második félidő közepe táján miért szűrőt hozott be Fernando. Nos, előbbiek alapján Szabó el is fáradhatott, másrészt keveset volt nálunk a labda, ilyenkor mégiscsak olyan játékost célszerű behozni, aki tud labdát is szerezni. Az más kérdés, hogy Barna mennyire alkalmas erre, de a végén a legnagyobb helyzet előtte adódott. Az utolsó pár percre sikerült az elfáradó ellenfelet kicsit megszorongatni, legalább némi izgalmat csempészve az egyébként tök unalmas meccsbe. Tabakovicstól nem elvárható több mint egy éves kihagyás után, hogy ilyen meccshez érdemben hozzá tudjon szólni, neki ez inkább felhozó mérkőzés volt. Váginak jobbulást innen is.

Nem akarom kommentálni a szóba került játékosokat, felesleges addig értékelni őket, amíg nem jelentik be valamelyiküket (hétfő délelőtt íródott ez a válasz). Elvileg azokon a posztokon, ahol játszanak, ránk fér az erősítés. Viszont három külföldi leigazolása a “légiósszabály” betartását megnehezíti, várjuk ki a végét, mi lesz ebből. De nekünk nem is játékosok kellenek, hanem "vezérek", karakterek, akiknek céljuk van, ez tegnap is látszott. Az egész öltöző kollektíve megijedt az ellenféltől.

Magyar játékosok ára felkúszott, abból a költségvetésből, ami korábban elég volt, mára csak olyanokat tudunk megszerezni, akikre más klubok nem tartanak igényt. Az edzőkérdésen túl, sokkal fontosabb stratégiai döntést kell hozni, hogy van-e és milyen lehetőség új források bevonására, alkalmazkodva a többi klub megnövelt költségvetéséhez vagy nem vagyunk hajlandóak beszállni a versenybe. Végre elő kell állni, mennyi forrás áll rendelkezésre a felnőtt férfi futball üzemeltetésére, nem a könyvelési trükkök mögé bújni. Enélkül csak hibáztatunk mindenkit, meg vagdalkozunk, felelőst keresünk a sötétben, a szurkolók pedig egyre jobban eltávolodnak a csapattól.

Objektív: Mr-d, köszönjük az elemzést és az észrevételek megosztását!

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

2019-09-03 00:30:58 Piros öves, Őstag
Összegezve. Fernandó megfelelő taktikát választott, de a játékosok beszartak.Nincsennek karakterek, és minőségi játékosaink, ezért új forrásokat kell bevonni, a vezetőség pedig álljon, és beszéljen őszintén a célokról.
Ebből nekem az jön le, hogy LT a fő bűnös, mert nem áldoz a csapat megerősítésére! Egyetértek!
28. samanhegy |Válasz erre: 27. jaborcsik-andras
2019-09-02 21:05:50 Piros öves, Őstag
köszönöm
27. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 26. samanhegy
2019-09-02 20:48:10 Fekete öves, Veterán
dvtkoldboy néven találod meg az nso-n
26. samanhegy
2019-09-02 20:32:40 Piros öves, Őstag
Sosem olvastam ott, de majd benézek.
25. KáGábor* |Válasz erre: 23. samanhegy
2019-09-02 19:54:36 Fekete öves, Veterán
A tippelős játék cikkei alatt szokott írni.
24. chr1s |Válasz erre: 23. samanhegy
2019-09-02 19:50:20 Piros öves, Fanatikus tag
Nson olvashatod a kommentjeit, bár érdekesen látja a dolgokat most is:)
23. samanhegy |Válasz erre: 22. anszkord
2019-09-02 19:16:55 Piros öves, Őstag
Bobák Kornéllal mi lehet? Ő is bevágta a durcát, amikor a nagy Bódog-viták zajlottak. Mindig derült a hsz-eiden. Nekem hiányzik azért. Amolyan őstag-féle volt itt. A legjobbakat kívánom neki ez úton is!
22. anszkord
2019-09-02 18:50:22 Piros öves, Őstag
És milyen jó, hogy pályára léptünk! Ha el sem utazunk akkor 3-0-al megkapja a Fradi, így meg megúsztuk 1 góllal.
21. Zole61 |Válasz erre: 19. tomi87
2019-09-02 18:37:54 Piros öves, Őstag
Ezt nyilván tudom..de akkor még egyszer..a forditási arányokkal van gondom....
20. beli1 |Válasz erre: 19. tomi87
2019-09-02 18:16:07 Piros öves, Fanatikus tag
Szerintem nem csak a tolmács... És Bódog távozásába is benne volt a keze...

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...