Győzelem után

Szerző: dfcwolf | 2020-11-22 08:31:00

Kijöttünk végre a gödörből, nincs miért izgulni, és amúgy sincs itt semmi látnivaló, mindenki oszoljon. Megmondta a „nagyszerű vezér” Sántha Gergely, hogy szurkolók a győztes meccsek után nem kritizálnak, csak ha kikap a csapat. Amúgy ez az észak-koreai image eléggé használható is a klubunk vezetésére, ahol ki van tiltva, aki nem tiszteleg a szarnak, ahol a szurkoló neve kuss, ahol steril alákérdezős riportok kerülnek ki a vezetőről, nehogy valaki zavarba hozza egy kérdéssel. Talán még egy nagy vörös csillag sem lenne elképzelhetetlen a stadion egy magaslatára. Vagy egy szivárványos zászló. Az is bekövetkezhet majd, ha a tulaj nyer pár tendert a fővárosban a pár nappal előtte alakított cégeivel.

De mi nem adjuk fel. Kértünk riportot Sántha Gergelytől, természetesen Világi Péteren keresztül, de nem jött még válasz, pedig nagyon várjuk. A polgármesterünk is megígérte a legutóbbi riportban, hogy utánanéz a kitiltásunknak, talán tud segíteni. Mi nagyon bízunk benne.

Tegnap délután Pacsi Bálint osztott meg a saját privát Facebook oldalán egy posztot, amiről azt gondoltuk, nagyobb nyilvánosságot érdemelne. Volt már ilyen azelőtt is. Természetesen, most is rákérdeztünk, hogy megoszthatjuk-e az amigeleken.hu-n, de meglepő módon az a válasz jött tőle, hogy meg kell kérdezie Világi Pétert. Erre azt mondtam, hát ez világi. Egy privát facebook posztot sem mernek a klub alkalmazottai megosztani az amigeleken.hu oldalán. Természetesen, Világi válasza elutasító volt. Ok. Soha egyetlen percig sem hagynám azt, hogy a munkáltatóm beleszóljon abba, mit és hol osztok meg a facebookomon vagy valahol máshol.

Na mindegy, lépjünk tovább. Válogatottunk végre olyan meccsekkel ajándékozta meg a szurkolóit, amikre én személy szerint évtizedeket vártam. Amikor a focitudatom ébredezni kezdett, akkor már bőven lejtmenetben volt a magyar futball és onnan nagyon sokáig volt egyre lejjebb. De most megváltozott valami. Van egy olyan edző, aki tudott egy olyan taktikát hozni a csapatnak, amivel meccseket tudunk nyerni. Egy olyan edző, aki meg tudja tanítani és be is tudja tartatni ezt a taktikát. Vannak ügyes játékosok, akik meccseket képesek eldönteni. De ami legjobban megváltozott, az a mentalitás. Eltűnt a depressziós, már az öltőző folyosón meccset feladó magyar válogatott. Kaptunk helyette egy önmagában bízó és a végsőkig küzdő csapatot.

Akik kijutottak az Európa bajnokságba és feljutottak a Nemzetek Ligájának elit csoportjába. Nagyon jól mondta Szalai, hogy a csapat fejlődik és nem akarnak megállni a fejlődésben. Amikor kisorsolták a B csoportot, szerintem a szurkolók 80 százaléka azt mondta, tök utolsók leszünk. De nem így lett, mert a társaság elkezdett fejlődni. Teher alatt nő a pálma, szokták mondani. Csoportelsők lettünk és jöhetnek a nagyok. Ahol biztosan nem lesz ilyen sok sikerélmény, de a lényeg a fejlődés lesz. Tudunk-e majd tovább fejlődni és pontokat szerezni, esetleg újra meglepetést okozni a világnak? Ez a nagy kérdés és remélem, hogy a válasz igen!

Ezt a fejlődést nem látni a mi csapatunknál. Meggyőződésem, hogy a szünet alatt edzőt kellett volna cserélnünk és minden elszalasztott pillanat a kárunkra lesz majd a végén. Nincs már lendület, nincs már tűz, inkább azt látom újra, hogy a játékosok próbálják megoldani a pályán saját erőből. Volt már ilyen, akkor sem sikerült. Ha már elkezdtünk edzők után érdeklődni, tárgyalgatni, akkor mi változott? Valóban az Újpest elleni ajándék pontok nyugtatták meg a vezetőket? Ha így van, akkor egyszer majd úgyis kiderül, hogy meztelen a király, csak nehogy késő legyen.

A Vidi még mindig nem a mi súlycsoportunk, mégis talán őket tréfáltuk meg a legtöbbször az utóbbi időben és ebben bízom most is. Hátha sikerül valamilyen csoda folytán felülkerekedni rajtuk. Hátha nagyon rosszul látom és ez a stáb az, amelyik nekünk kell és győzelembe tudja vezetni a gárdát. Hátha hülye vagyok a focihoz! Még a klubnál sem örülne senki jobban tőlem, ha ez kiderülne. Kérlek srácok, nyerjetek értünk! Ahogy Szalai mondta az Izland ellenei meccs után. Hagy vigyük el a győzelem örömét pár napig magunkkal. Hagy merítsenek erőt belőle a szurkolóitok. Az egészségügyben dolgozók, boltok pénztárainál és összeszerelő sorokon senyvedők. Arcukat maszkkal elfedő tinik, felnőttek, idősek. Adjatok nekünk egy kis örömöt, hogy könnyebb legyen minden, mert ha a Diósgyőr nyer, akkor minden szebb…




És ezt olvastad már?
Hozzászólások

1 2 > 

15. vebgy |Válasz erre: 11. Sickunt
2020-11-22 19:02:55
Mert hozzáértő mindenki a szakmai vezetésben...is.
14. vebgy
2020-11-22 19:02:01
Közelítünk a Ratyihoz erősen... te gy..t..f.... Úgy találkoznék vele egyébként...kb 20 évig semmi gondom nem lenne utána...de megérné ...
13. tvk-003
2020-11-22 15:40:16
Ja és közben a kisvárda a második helyen, mi kb. a hatodikról is csak álmodozhatunk mindig...
12. szombatondelelott |Válasz erre: 11. Sickunt
2020-11-22 10:51:25
De Sigér nem hajtotta ki magát az Újpest ellen, úgy könnyű!
11. Sickunt
2020-11-22 10:42:14
De ,hogy a tökömbe van nálunk ennyi sérült könyörgöm? Mióta elkezdődött a bajnokság kéthetente játszunk. Sigér 29 nap alatt játszott 9meccset. Nekünk a mai a 12.meccsünk 98nap alatt.
10. tomi87 |Válasz erre: 9. szombatondelelott
2020-11-22 09:56:57
Ez csak a boon szerinti várható kezdő. :) De ha Polgár és Grozav is sérült, akkor olyan nagy eltérés nem lesz.
9. szombatondelelott |Válasz erre: 8. tomi87
2020-11-22 09:50:07
Köszi szépen a kezdőket!
8. tomi87 |Válasz erre: 6. borsodi73
2020-11-22 09:41:18
Gabika sérülése utáni rehabilitációját végzi, legalábbis az instan ez volt írva.

"Feczkó Tamás arra a kérdésünkre, hogy lesznek-e a DVTK-nak hiányzói, azt felelte, hogy sajnos igen, a meghatározó játékosok között is van, aki nem bevethető, sérülés, illetve betegség miatt, de pozitívumként említette, hogy a korábban 2 hónapot kihagyott Vági az elmúlt két hétben már teljes értékű munkát tudott végezni."

A Diósgyőri VTK várható kezdőcsapata: Danilovic – Szűcs K., Karan, Hegedűs J. – Shestakov, Márkvárt, Max, Memolla – Drazic, Ivanovski, Rui Pedro.

boon.hu
7. szombatondelelott
2020-11-22 09:40:05
Nagyon jó írás, azonban "féltve szeretett vezetőinknek" igazuk van, ha úgy érzik, minden rendben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a különböző tabellák, a számok nem hazudnak.
Íme: a DVTK 9. helyen áll a bajnokságában. Pont úgy, mint a Werder Bremen, Manchester United, a Barcelonát azért nem hoznám fel, mert tizedikek. :-)

Hajrá, fiúk, ma este!
6. borsodi73
2020-11-22 09:20:52
Molnár Gabi meggyógyult már? Tud játszani?

1 2 > 

BannerBanner
Mégsem


Üzenet küldése...