Banner

Felcsúti kiszemeltjeink: Molnár, Prosser és Henty

Szerző: Jáborcsik András | 2018-04-03 08:00:00

Mint bizonyára emlékeztek rá, a csütörtöki sajtótájékoztatón Objektív megkérdezte Bódog Tamást, hogy mik igazak az nb1.hu-n megjelent sajtóhírből, miszerint vezetőedzőnk a következő szezontól a Felcsút szakvezetője lesz. Tamás a következőket válaszolta kérdésünkre:

Ha a klubot megkereste valaki, arról én nem tudok. Engem nem keresett meg senki. De az elég szomorú, ha nekem ezzel kell foglalkoznom, hogy az újság mit ír. Ti is tudjátok, hogy amit írtok, az néha csak egy provokatív történet. (nem ránk gondolt – a szerk.) Ha valamelyik újságíró megírná, hogy két mellet operáltattam a hátamra – hiába mondom azt, hogy nem – lenne olyan, aki elhinné. Amíg le nem vetkőzök. Ez ugyanaz. Hiába mondom, hogy nem beszéltem senkivel. Nem baj. Jövő héten mi is megjelentetjük, hogy tárgyalunk egy-két Puskás játékossal.


Nos, a felcsúti játékosokkal való tárgyalásról megjelentendő hírt mi is megmosolyogtuk, de most a mi arcunkra is ráfagyott a mosoly. Klubhoz közel álló forrásokból ugyanis úgy értesültünk, hogy a DVTK nem kevesebb, mint három felcsúti játékosra is kivetette a hálóját. A szóban forgó játékosok: Molnár Gábor, Ezekiel Henty és Prosser Dániel.


Molnár Gábor a 2016/17-es bajnokságban 30 mérkőzésen lépett pályára kezdőként a Mezőkövesd csapatában, 6 alkalommal pedig csereként szerepelt a kék-sárgáknál. Csupaszív, gólra törő játékával és persze 11 góljával alaposan kivette a részét abból, hogy a Mezőkövesd az első osztályban folytathatta a bajnokságot. A szezont követően több csapat is - köztük a DVTK is - szívesen tudta volna soraiban a 24 éves labdarúgót, aki végül nem meglepő módon a felcsútiakat választotta. Molnár egyébként borsodi srác, Miskolcon született, Edelényben kezdett el futballozni, a Zsóryt megelőzően játszott a Kazincbarcika és a Tiszaújváros együttesében is. Borsodi kötődése révén sokan reménykedtünk benne, hogy minket választ majd, de végül Felcsúton kötött ki. Most újra felcsillant a remény arra, hogy ismét a borsodi sikerekért küzdjön, azonban immár piros-fehérben.

Pintér Attila légiósokkal felhízlalt keretében jóval kevesebb játéklehetőség jutott Molnárnak, aki csak alig több, mint a meccsek felén lépett pályára kezdőként, 8 alkalommal pedig csereként küldte pályára a felcsúti Guardiola.


Prosser Dániel nagy reményekkel érkezett Felcsútra a Kispest Honvéd csapatától a tavalyi bajnokság félidejében. Az NB-II-es bajnokságot megnyerő felcsúti együttesben még élt a bizalom vele szemben, hiszen 18 meccsen 1527 játékpercet kapott, és Prosser élt is a lehetőséggel, hiszen 7 gólja mellett 4 gólpasszt is kiosztott. A rengeteg légiós érkeztével azonban az idei bajnokságban a remélt játék percek messze elmaradtak a játékos várakozásaitól, ugyanis az eddigi 24 bajnoki találkozón mindössze 11 alkalommal kapott bizalmat Pintér Attilától és csak 685 bajnoki percet kapott. Ezek közül pedig csak egy találkozón, a Haladás ellen otthon elveszített meccset játszotta végig, 9-szer nem is nevezte Pinyő a felcsútiak keretébe. Idei egyetlen bajnoki találatát éppen ellenünk szerezte, a 2-2-re végződött debreceni találkozón másodszor is vezetést sikerült szereznie csapatunk ellen. Egy jobb oldali kiugratást követően 10 méterről szépen gurította el balla kimozduló Antal Botond mellett.

Prosser gólja 4:52-től látható a meccs összefoglalójában.


A harmadik kiszemelt neve hallatán mi is összehúztuk kicsit a szemöldökünket, mert szó, mi szó, meglepődtünk Ezekiel Henty neve hallatán. A felcsútiak fekete báránya, aki állólag kicsapongó életmódja miatt vált kegyvesztetté Fehérváron, kölcsönben szerepel Felcsúton.

A 25 éves nigériai támadó az őszi szezonban még a Videoton csatáraként keserítette az ellenfelek életét, 15 mérkőzésen lépett pályára, 5 gólja mellett 3 gólpassz fűződik a nevéhez. A tavaszi klubváltást követően ő is a felcsúti légiós kontingenst gyarapítja. Pintér Attila eddig 4 mérkőzésen küldte pályára, érdekesség, hogy egyik meccset sem játszotta végig, 3

alkalommal le, 1 alkalommal pedig becserélésre került. A Ferencváros elleni találkozón második sárga lapot követően a kiállítás sorsára jutott, a Lovrencsics ellen elkövetett sportszerűtlensége miatt a Fegyelmi Bizottság utólag tiltotta el további 2 mérkőzésre.


A hír hallatán természetesen megkérdeztük Bódog Tamást a hírek valóságtartalmáról. Vezetőedzőnk az információt érthető módon nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Elmondta: "Az említett játékosok erősítést jelenthetnének a DVTK számára, játékukat folyamatosan figyeljük. Többet nem kívánok erről nyilatkozni."



fotók: a felcsúti klub hivatalos honlapja

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

34. toki*
2018-04-03 14:01:48 Fekete öves, Veterán
Prosser, Molnár jöhet, Henty felesleges.
2018-04-03 13:54:23 Piros öves, Őstag
A rangado.hu gyors oldal, ebből adódóan hamarabb leadják a vélt "híreket", minthogy meggyőződjenek a valóság tartalmáról :)
32. vebgy* |Válasz erre: 29. laca
2018-04-03 11:38:39 Fekete öves, Veterán
Ezek a "top" oldalak...:D
31. xDoNx
2018-04-03 11:23:00 Barna öves, Fanatikus tag
Oké. Vágom, hogy ez egy jól sikerült tréfa volt.
Nem igazán tudom hova írni, de ez cseppet sem az. Hol voltak innen a DVTK szakemberei?!!!

http://www.nemzetisport.hu/minden_mas_foci/katonai-ellenorzopontok-ritkas-fucsomok-innen-indulnak-nigeria-futballsztarjai-2627801

Nem is olyan régen arról beszélgettünk, hogy Afrika országai mekkora kincsesbánya is lehetne Magyarország számára. Erre mikor lehetőség van, a DVTK csatlakozik az összes első osztályú gyáva magyar klubhoz és nem küld ki senkit sem Nigériába! Egyetlen egy magyar klub a győri ETO képviselteti magát! Nem igaz, hogy nem lehetett volna egy up edzőt kiküldeni, hogy nézzen széjjel, hátha talál egy gyöngyszemet, akiből a klub és a játékos is profitálhat a későbbiekben!
Szomorú és szánalmas....
30. zorba*
2018-04-03 11:17:11 Fekete öves, Veterán
https://rangado.24.hu/magyar_foci/2018/04/02/nb-i-es-rivalisat-rabolna-le-a-diosgyor/
29. laca
2018-04-03 11:05:05 Lila öves, Fanatikus tag
A rangado.hu már át is vette a "hírt" :)
28. dfcwolf |Válasz erre: 27. KáGábor
2018-04-03 10:23:07 Fekete öves, Őstag
Azért a Vidi védőket nagyon megfirkálta a hétvégén.
27. KáGábor*
2018-04-03 08:44:35 Fekete öves, Veterán
Ha a hír fedné is a valóságot, magam részéről ennek a Henty-nek nem örülnék. Játéktudása alapján simán beférne a csapatba, de emberileg toprongy. A Vidiből is kibaszták, illetve amit művelt Lovrencsiccsel, az elfogadhatatlan. Azt gondolom, ilyen játékosra nem lenne szükség nálunk.
Molnárra, meg Prosserre viszont kíváncsi lennék, hogy mit tudna belőlük kihozni Bódog.
2018-04-03 08:40:40 Fekete öves, Veterán
Én a saját U.19, U.17-es kiszemeltjeinkről is szívesen olvasnék.
25. zorba*
2018-04-03 07:52:03 Fekete öves, Veterán
A viccet félretéve, a diósgyőri kaland a hamarosan induló több milliárd forintos észak-magyarországi állami sportfejlesztési programnak köszönhetően hamarosan termőre fordul, pozitív szaldós lesz.

Most lehetőség nyílna a komolyabb erősítésre úgy, hogy középtávon a tulajdonosok vagyona nem sérülne.

Most tényleg meg lehetne mutatni, hogy mennyire fontos a diósgyőri szurkoló tábor, akikre a kommunikációjuk során oly sokszor hivatkoznak.

A kitartásáért cserében ez a tábor is megérdemelné már legalább a siker morzsáit!

Elég volt a szürkeségből, elég volt a statiszta szerepből, elég volt a középszerűségből!!!

Akár igaz is lehetne ez a lista...

1 2 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...