Banner

Dušan Brković interjú - dvtk.eu

Szerző: objektív | 2020-01-27 12:46:00

Győzelemmel kezdte az új évet a DVTK, Dušan Brković a ZTE elleni hazai mérkőzés után idegenben is szöglet után, közelről talált be az ellenfél kapujába.

- Gratulálunk az év első győzelméhez!
- Mindig nagyon fontos a jó rajt! A felkészülésünk nagyon jól sikerült, az edzőtáborban ideális körülmények között rengeteget dolgoztunk, ennek jött ki az eredménye Zalaegerszegen.

- Mit gondoltál volna az első negyedóra végén, ha valaki azt mondja, te fogsz egyenlíteni?
- Minimum furcsán néztem volna rá, hiszen kiválóan kezdtük a mérkőzést, már az első perctől kezdve támadóan léptünk fel, jól járattuk a labdát, és egymás után alakítottuk ki a helyzeteket. Olyan sokat, hogy őszintén mondom, már számolni sem tudtam. Sajnos ekkor még mind kimaradt, de ez nem zavart meg, hanem tettük tovább a dolgunkat. A félidő közepétől nekik is adódott néhány helyzetük, gól viszont nem esett.
A második félidő elején érvényesült a futball egyik íratlan törvénye, amelyik csapat túlságosan nagyvonalúan bánik a helyzeteivel, az előbb-utóbb hátrányba kerül.

- Ekkor érkeztél te, és miként hazai pályán, úgy idegenben is közelről szereztél gólt a ZTE ellen.
- Nagyon fontos pillanatban találtam az ellenfél hálójába, sikerült megerősíteni a győzelembe vetett hitet. Florent Hasani jól adta a hosszúra a szögletet, Tamás Márk megnyerte a fejpárbajt, és a kapu elé fejelte a labdát. Ott állt egy védő, akit megelőztem, mert gyorsabban ismertem fel a helyzetet. Hogy mi a titkom? Semmi különleges, az ellenfél kapuja előtt az ötös környékén minden játékosnak figyelni kell, aki hamarabb reagál, az tisztáz, vagy szerez gólt.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
5. toki*
2020-01-28 07:29:48 Fekete öves, Veterán
A gólja tény, hogy szép helyzetfelismerés volt. De a ZTE gólja előtti nagy hiba nem fér bele.
4. vebgy*
2020-01-27 21:41:19 Fekete öves, Veterán
A rögzített játékhelyzetekre kidolgozva , remélem még van jópár a tarsolyunkban ! Mert azokkal a mennyeiben meccseket lehet hozni...egy EL-ben már kevés lenne ennyi, de itthon sok pontot hozhat a konyhára.
2020-01-27 19:21:03 Piros öves, Tag
Így kell ezt csinálni! Ha meg akar ragadni nálunk, akkor muszáj neki felpörgetni magát! Benne még meg van a gyorsaság és a lehetőség, nem úgy mint Karanban! Ő már nem sokat fog kezdeni nálunk és szerintem nyáron utilapu.
2. Bandi65
2020-01-27 17:49:09 Lila öves, Tag
Nagy gratuláció Brko! Egy belső védőnek első sorban a stabil védekezés a feladata, de ha még gólt,gólokat tud szerezni,az már extra! Ezért szeretünk! Várjuk további góljaidat,ha lehetőség van rá!
Aki a gólpasszt fejelte,meglepődve tapasztaltam, képes megnyerni felugorva egy párharcot! Akkor mi a frászért kell sokszor kilökni az ellenfelet a labda alól,amikor testi felépítésénél fogva képes szabályosan "légtornát" nyerni! Át kell ezt gondolni,melyik verzió hasznosabb a csapatnak!
De ne feledkezzünk meg Polgár,és Hasani góljairól sem! Gratula nekik is,és várjuk tőlük is a további gólokat!
Hajrá Diósgyőr!!!
1. KáGábor*
2020-01-27 13:37:09 Fekete öves, Veterán
Gratula, Dusan neked is, illetve az egész csapatnak! Nagyon kellemes hétvégét szereztetek nekünk ezzel a győzelemmel. Viszont most kell szerénynek maradni. Nektek nagyon, illetve nekünk szurkolóknak is, bár nekünk talán megengedett, hogy kevésbé. Egy Kaposvár elleni győzelemmel mindenképp távolodnánk a kieső zónától. Az eredmények megfelelő alakulása esetén pedig akár az 5. helyre léphetnénk előre (igaz, ehhez egy 5 gólos gólkülönbségbeli hátrányt is le kellene dolgozni a Honvéddal szemben). Akárhogy is, egy győzelem nyugtatólag hatna a csapatra is, szurkolókra is, megalapozhatja a tavaszt.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...