Banner

Csak Földi Attila nem utazhat a törökországi Euroliga selejtezőre

Szerző: Jáborcsik András | 2020-10-24 18:21:00

A jövő héten szerdán 16 órától a törökországi Izmit városában kellene pályára lépnie az Aluinvent-DVTK női kosárlabdacsapatának Euroliga-selejtezőn, az Izmit Belediyespor ellen. A piros-fehéreknek ahhoz, hogy útra kelhessenek és meccset játszhassanak a legrangosabb európai kupasorozatban a csoportkörbe, a 16 közé jutásért, az elutazás előtt két negatív koronavírusteszt-eredményt kellett produkálniuk.


Az első tesztre a múlt héten pénteken került sor, és erről másnap az derült ki, hogy a játékoskeret minden sportolójánál negatív eredmény született, a stábtagok közül viszont éppen a szakvezető, a tünetmentes Földi Attila tesztje pozitív lett. A csapat második tesztelése csütörtökön volt, ennek eredménye pedig pénteken született meg.

A második teszt eredményéről a boon.hu számolt be. A mai híradásban Völgyi Péter, az Aluinvent DVTK sportszakmai igazgatója számolt be a fejleményekrők.


Nagy örömünkre ezúttal senkinek nem lett pozitív a teszt­eredménye. Ez egyben azt is jelenti, hogy nincs akadálya annak, hogy vasárnap útra keljünk Törökországba. Azt borzasztóan sajnáljuk, hogy jelen állás szerint Földi Attila nem tarthat velünk, és bár próbálkoztunk azzal a szervezőknél, hogy a karantén letelte után esetleg kedden csatlakozna hozzánk Törökországban, de azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges. Ugyanis a hivatalos álláspont szerint csak az vehet részt a mérkőzésen, aki vasárnap megérkezik Izmitbe, mert onnantól kezdve buborékban, vagyis a külvilágtól elzárva, egy hotelben lesz minden résztvevő négy napon át, amelyet csak a sportcsarnokba utazás idején lehet elhagyni, és nem mellékesen sem látogatót, sem új delegációtagot nem lehet fogadni.


Tovább a boon.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>>


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
7. Karpfen
2020-10-27 06:43:46 Barna öves, Veterán
https://wbasket.hu/euroliga-selejtezo-keszul-az-aluinvent-dvtk-medgyessy-dorat-kerdeztuk/
6. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 3. Karpfen
2020-10-26 12:52:13 Fekete öves, Veterán
Kösz szépen, hogy jelezted, javítottam a visszaszámlálót.
5. divan |Válasz erre: 3. Karpfen
2020-10-26 12:00:34 Narancs öves, Tag
A PEAC meccs majd november 28. lesz.
4. Karpfen |Válasz erre: 2. korxi
2020-10-25 20:45:35 Barna öves, Veterán
Láttam, jó meccs volt. Sokaknak meg fog gyűlni a baja a Győrrel. Ez más csapat, mint a tavalyi.
3. Karpfen
2020-10-25 20:43:58 Barna öves, Veterán
A fejlécben javítani kellene a következő meccs ajánlását. Több szempontból sem játszhatunk a PEAC-cal, pl. mert akkor lesz az EL selejtező.
2. korxi |Válasz erre: 1. Geotic
2020-10-25 00:45:07 Piros öves, Veterán
Egyébként most így hogy leigazolták a fél tavalyi diósgyőri kezdőt, én is :)
1. Geotic
2020-10-24 19:21:24 Piros öves, Őstag
A Győr ma nyert Szekszárdon.
Minden szekszárdi vereségnek szívből tudok örülni :-)
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...