Banner

A DVTK nem profi klub, csupán profi szeretne lenni

Szerző: amigeleken.hu | 2020-10-18 18:34:00

Wágner Gábor, a klub egykori utánpótlás edzője facebook posztban fejtette ki véleményét a DVTK sikertelenségével kapcsolatban.

A szerzőt Bene Ferenc, akkori utánpótlás szakmai igazgató csábította anno Miskolcra testvérével, Ádámmal együtt. Ők voltak annak az U16-os csapatunknak az edzői, amely 2014-ben hatalmas meglepetést okozva megnyerte Olaszországban a II. Weisz Árpád Nemzetközi Tornát.

A poszt után érdemes vetni egy pillantást a kupagyőztes csapat keretére, zárójelben feltüntettük jelenlegi csapatukat.


Hogy mi a véleményem a DVTK labdarúgó szakosztályával kapcsolatban?

Tudomásom szerint, Leisztinger Tamás többségi tulajdonos (aki természetesen, az én értelmezésemben nem ért/nem érthet a labdarúgáshoz, hiszen, máshoz ért...; és aki alapvetően azért van, hogy a saját pénzét beletegye ebbe a sportvállalkozásba, hogy az ezáltal sportszakmailag megfelelően és idővel még jól is működhessen/működjön (eredményesen) – na, és a hab a tortán az lenne számára, ha mindez gazdaságilag is profitot termelne...), szóval, pár évvel ezelőtt a Benczés Miklós nevű szakembert – mint kinevezett sportigazgatót – bízta meg azzal a feladattal, hogy feleljen azért, ami a DVTK labdarúgó szakosztályánál sportszakmailag történjen a jövőben/történik már évek óta a múltban/történik most a jelenben (anno, éppen emiatt hoztak létre egy ilyen pozíciót a labdarúgó szakosztály felépítésében)...

Röviden és tömören a véleményem: elmondható tehát, hogy most már évek óta Benczés Miklós sportigazgató felel azért, ami a DVTK labdarúgó szakosztályánál sportszakmailag történik (irányért, tradíció őrzéséért/továbbviteléért..., kialakítandó stílusért, vezetőedző személyére való javaslattételért ehhez illeszkedően, játékosok adás-vételéért/átigazolásáért /játékospolitikáért/ stb.)...

Szóval, azt gondolom – éppen ezért –, neki kell levonni a megfelelő következtetéseket – és nem pedig nekem, aki ott sem vagyok...

Amennyiben neki nem megy a megfelelő következtetések levonása, akkor pedig következik a többségi tulajdonos, illetve tulajdonosi kör (akik – ugyebár – hozzá nem értők, de dönteniük kell)...

Alapvetően azt gondolom, hogy magának a klubnak (!) a játékosokhoz való kezdeti közelítése (hozzáállása) az, amely évek óta egy olyan légkört teremthet meg klubon belül (öltözőben és klubházban egyaránt), amely mindig túlzott ajnározással (a semmire előre!) kezdődik, majd ez csap át hirtelen – a DVTK-nál már-már menetrendszerűen érkező eredménytelenség ideje alatt – az ellenkezőjébe, és na, ezzel a hirtelen megváltozott élethelyzettel (légkörrel) sosem tud mit kezdeni sem a klubvezetés, sem a szakmai stáb, sem a játékosok... Mindig edzőváltás a vége... Senki nem érti, tulajdonképpen mi is változott meg..? Magyarán, az alapvető, kezdeti hozzáállás a játékosokhoz nem megfelelő, avagy a profi labdarúgás megteremtéséhez (a valódi profizmushoz!) totálisan másra van szükség Diósgyőrben...

Szerintem, mindezért a mindenkori sportigazgató felel – amennyiben van egy ilyen pozíció az adott klub felépítését tekintve (Diósgyőrben márpedig van)... Ki más felelne érte?

Utóirat:

Summa-summarum, egész egyszerűen azt gondolom, hogy a klub nem profi (a szó legszorosabb értelmében), hanem csupán profi szeretne lenni, tehát jelenleg, amolyan álprofi...

A profizmus megteremtéséhez totálisan más attitűdre és légkörre van szükség ahhoz Diósgyőrben, hogy végre egy folyamatosan fejlődő, folyamatosan megfelelő szinten teljesíteni képes/tudó játékosok (utánpótlástól felnőttekig) alkossák a szakosztály csapatait... Egy DVTK kaliberű klubnak minimum (!) az UEFA Európa-ligában kéne vitézkednie évről-évre, és nem pedig helyette pl. a Felcsútnak...

Ne vicceljünk már!


Az 1999-es születésű tornagyőztes csapat (zárójelben jelenlegi csapatuk)

kapusok: Konyecsik Ferenc (Eger SE - NB III.), Bátyi Gergő (Tordas FÉSZ ZRt, - Megyei I o.)

mezőnyjátékosok: Bálint Csanád (Maklári SE - Megyei I.o.), Bitó Márk (-), Gantner Bence (Gesztely - Megyei I.o.), Géringer László (Eger SE - NB III.), Géringer Tamás (Balatonfüred - NB III.), Havasi Ádám (Hódoscsépány - Megyei III.o.), Lakatos László (Bőcs - Megyei I.o.), Mészáros Gyula (Gesztely - Megyei I.o.), Nagy Gergő (MVSC - Megyei I.o.), Tasi Dominik (MVSC - Megyei I.o.), Terjék Péter (Berekfürdő - Megyei III.o.), Vitelki Balázs (Tiszaújváros - NB III.), Zavodni Tamás (TFSE - BLASZ II.o.), Zsoldos Richárd (-).


forrás: facebook.com




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 3 45 6 7 > 

25. magyar-hazafi |Válasz erre: 15. wexeye
2020-10-18 10:40:52 Barna öves, Tag
15 wexeye / KáGábor :

Minden dolgok hátterében áll valami a véleményem szerint.
Azt , hogy lett uj stadion, sok (talan tul sok pénz ) is - hiszen szazmilliokat kap kiemelt egyesuletkent, TAO stb a DVTK

Ebből következett:
- 2015- be n megjelenik egy Szabo T. : aki ismert a Bosch-ban is a tevekenységéről ( aki többet szeretne megtudni kérdezze meg a Bosch Logisztikat/ gazdasag vezetőt ) , hogy miért kellett onnan tavoznia...

Ő kiépit egy totalitaris, haver a haverja rendszert.
Melllette ott van a korábbi szimpatikus tesi-tanár Benczés . Perszeő is atveszi az attitudoket,s folytatodik a haveri rendszer kiepitoje

S persze mindekettőjük mozgatrugoja, hogy pár évig meglovagoljak a szerencset, .... s felvesznek +100 millio FT-ot munkaberre.
...a vmilyen szintű elvégzett munkáért....
A pénz felvétele sikerült , - a munka is ellett vegezve...vhogy.,,,,,
Igaz Szabo T is megbukott, de a rendszer sajatossaga miatt még mindig itt van... más pozicioban.
Benczes is megbukott mar vezetoedzokent, szakmai igazgatpokent, akademia vezetőként, de még mindig itt van...

A DVTK költségvetése nagy, az nem a ner hibaja, hogy nem 4,-ek vagyunk vagy 5.ek.
Kisebb költségvetésű csapatok 4, 5. helyeket el-elcsinek.

*****
WÁGNER GÁBOR megfoglamazza :
" A profizmus megteremtéséhez totálisan más attitűdre és légkörre van szükség "

Mit ért ezalatt ? Klubhaz infoim alapjan:
Ezt a légkört, attitudoket, Szabo T, Benczes, Santha teremtik meg !!!!

Azaz :
- CSAK haverok dolgoznak a klub alkalmazasaban 90% -ban !
- Átlagnal jobban fizetnek, akar egy masszor pozicioban is . De elofordult, hogy volt egy masszor, jol vegezte a dolgat, de egyszer csak közölték vele. : " Bocs - tudjuk jol dolgozol, de kell a hely a havernak "
- Wagner is erre utal implicit,- en, hogy itt az utanpotlas igazgato az a bevallottan Nyiregyhaza szurkolo Fogarasi . Akit Sütő haverja , ő kérte fel a megye 1 bol jöjjön ide utanpotlas igazgato helyetttesnek . Azaz ez lett megigerve, hogy tapasztalat nelkul benyomjak ide. Előtte 0, azaz nulla utanpotlas tapasztalattal jött ide. Lehet dolgozik 10 órat, de vki hogy lehet igazgató - hogy azt sem tudja mielott idejott...mi az utanpotlas ??!!?!?!
- Utanpotlas edzők: itt is a haveri sorrend dominal . Wagner Bene embere volt, -de kellett a hely masnak.
Mert jobban fizetnek az atlagnal
- Még egy technikai kooordinato is céges autoval közlekedett, --- s persze ment a hely ezen pozicioert is .. ki .kinek a a havera
- TEHAT SEMMI NEM SZAKTUDAS, RATERMETTSÉG, ÉVEK tapasztalata

VIDEO-ELEMZŐ
hogy a videolemező Benczés fia + a haverja 20 évesen nb1-es csapat videlo elemzője ?!
Ez szerintem még Eritriában sem mukpdik igy a rendszer

Azt hogy megbukik itt kb6. edő 5 év alatt, de Benczes/Szabo / /Santha - akik a fenti rendszert kiépitették. Ez is sajatsagot
Versenyszferaban, de meg a haveri kormanynal is megbukik allamtitkar, miniszter is ... ha kinosan nem mukodik megfeleloen 1-2 év utan.
Ezek 5 ev utan is itt vannak, - a legnagyobb gonduk az volt a Volskswag-en lecsenges utan hoygan szerezzenek Toyotat és Mercedest...
Sikerult nekik, no problem

Szoval:
a 4-5. hely elérése nem NER hiba, - de az a ner hez + LT-hez köthető hogy a Szabo T/Santha/Benczes mini-ner ketn mukodteti ezt a rendszert

A fentiekert mindharom "ur" egyetemlegesen felelős, s el kellene takarodnia azonnal !!!
24. KáGábor* |Válasz erre: 23. johny
2020-10-18 10:32:58 Fekete öves, Veterán
Teljesen jogos. Sántha felelőssége elvitathatatlan.
23. johny*
2020-10-18 10:14:48 Fekete öves, Veterán
Kapargatja a felszínt Wágner, de az írás olyan, mint egy sértett ember írása. Vajon mi lehet a háttérben?

Szóval megvan a hibás, Benczés. Hiszen olyan nb2-es játékosokat igazolt, mint Molnár, Márkvárt, Danilovics, Grozav, Hegedűs. Velük garantált a kiesés.
Na de ki alkalmazza ezt a kókler Benczést? Ki vette fel erre a posztra? Ha nem teljesít a beosztottam, elbocsátom, és hozok olyan embert, aki érti a munkáját. Az a hibás, aki felvette, aki nem rúgja ki.
22. sadab1*
2020-10-18 09:36:17 Fekete öves, Veterán
Persze, jó írás..., de! Ezt az egyszeri szurker is láthatja évek óta, h a sportig pl. amikor Bódog itt volt, hú de kiállt mellette! Bezzeg amikor L.T. lapátra tette Bódogot, egyből nem állt ki mellette /vajon miért?:)/, plusz németes gigapressúrból átváltott volna /de nem ment/ a Fernandós spanyol tilitolira. Micsoda? Nevetséges! Ez szakemberség???
Tudjuk már ezt évek óta, de most aztán végleg kiborult a bili! Én tényleg leültetném edzőnek, oszt egye meg amit főzött, most már elengedném akár az MBIet is ezért!
Mindettől függetlenül Feczkóról is megvan a vélemény, h magától nem mond le már meccsek óta ilyen eredményekkel!!!
21. KáGábor* |Válasz erre: 19. v1910
2020-10-18 09:27:44 Fekete öves, Veterán
Nagyon nem gyenge. Lehet, hogy érdemes lenne ezeket kommenteket egy külön cikkben lehozni, különös tekintettel arra, amit Balogh Sándor válaszolt Zolinak az amigeleken ügyben. Nem mindenkinek van fb profilja.
2020-10-18 09:21:41 Zöld öves, Lelkes újonc
Hogy konkrét legyek.
Milyen szakmai tudása van annak az embernek, aki:
Hagyja az edzőnek, hogy Iszlait, akin 10 kg súlyfölösleg van (szemre) és sokadjára is végigporoszkálja a meccseket VÉDEKEZŐ KÖZÉPPÁLYÁSKÉNT, mialatt a GÖRÖG első osztályból idehozott Maxot Feczkó padoztatja, aki amikor beáll felszántja a pályát és próbálja betömni a lyukakat a középpályán?
Nem veszi észre hogy az öltöző annyira SZÉTESETT h a játékosok - talán kétségbeesésükben - már FT megbuktatására játszanak? Mert úgy látják, hogy az az egyetlen esély a fordultra?
Hogy Rui alig várja, hogy elhúzzon Miskolcról és teljesen MOTIVÁLATLAN?
Hogy egy VÁLOGATOTT Hasanit nem bír eladni és bevárja h jövőre lejárjon a szerződése?
Hogy idehoz 2 grúz alultáplált ÓVODÁST?
Vak ez az ember? Vagy....? Még annál is rosszabb....?!
19. v1910
2020-10-18 09:13:16 Fekete öves, Őstag
Azért az nem semmi, hogy korábban a klubnál dolgozó személyeknél is elszakadt már a cérna, és nyilvánosan leírják milyen egy gyomorforgató klub a miénk. Takarodjon már mindenki LT-től kezdve és megtisztulást, mert ennek semmi értelme. De ezt már évek óta tudjuk mi szurkolók....
18. KáGábor* |Válasz erre: 17. korxi
2020-10-18 09:08:20 Fekete öves, Veterán
+1 Nyilván ebben is van igazság, viszont nem mond ellen annak, amit írtam. Így fogalmazol: “ maximum az élmezőny utáni középmezőny eleje lehet a legvérmesebb célja annak, aki nem nyíltan valamint bújtatottan közpénzből feltápolt fradi-felcsút-videoton.” Nem a ner hibája, hogy ettől is rettenetesen távol vagyunk. Ha eljutnánk legalább eddig a legvérmesebb célig, akkor lenne érdemes ezen filozofálni
17. korxi |Válasz erre: 14. KáGábor
2020-10-18 08:47:24 Piros öves, Veterán
Ez csak részben igaz. Az nyilván nem csak a ner hibája, hogy a DVTK fociban évek óta vergődő sereghajtó. Az viszont teljesen ner hatás, hogy nem is igazán érdekel hogy nb1-esek vagyunk-e vagy sem, mert semmi értéke egy olyan bajnokságnak, ahol maximum az élmezőny utáni középmezőny eleje lehet a legvérmesebb célja annak, aki nem nyíltan valamint bújtatottan közpénzből feltápolt fradi-felcsút-videoton.
És az is közvetlenül érinti a Diósgyőrt, hogy történetesen Benczés itt a sportigazgató, és csak a nerben fordulhat elő, hogy valaki, aki vezetőedzőnek is alkalmatlan és sportigazgatónak is alkalmatlan, mégis évek óta ingázik Felcsút és Diósgyőr között e kettő pozícióban.
16. KáGábor* |Válasz erre: 15. wexeye
2020-10-18 08:09:58 Fekete öves, Veterán
Az mondjuk lehet, sőt... De pont ezért lehetne egészen nyugodtan megköszönni neki a munkáját.

 < 1 2 3 45 6 7 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...