Banner

A DVTK-ban debütált a legtöbb magyar

Szerző: Jáborcsik András | 2019-06-10 18:43:00

Az amigeleken.hu-n rendre fellángol a vita, melyben a diósgyőri utánpótlásképzés sikerességéről / sikertelenségéről fejtik ki véleményüket szurkolótársaink. A dvtk.eu-n megjelent összeállításban arról olvashatunk, hogy az utóbbi négy évben Diósgyőrben mutatkozott be a legtöbb magyar játékos az élvonalban, kétszer annyi, mint Debrecenben. Következzék a dvtk.eu írása, amellyel kapcsolatban várjuk a hozzászólásaitokat.



Az MLSZ közgyűlésén Csányi Sándor elnök beszámolóját egy rendkívül tartalmas prezentációval kísérte.

A bajnoki hajrában sokan átsiklottak a részletek fölött, de egy adatra mindenképpen érdemes visszatérni: a 2015-2019 között bemutatkozók listáját magasan a DVTK vezeti, megelőzve olyan utánpótlás-neveléséről ismert klubokat, mint az MTK (Sándor Károly Akadémia), Honvéd (Magyar Futball Akadémia) és a Haladás (Illés Akadémia).


DVTK: 18 fő
Honvéd: 11 fő
Haladás: 11 fő
DVSC: 9 fő
Mezőkövesd: 9 fő
MTK: 8 fő
Paks: 8 fő



A diósgyőri utánpótlás évről-évre fejlődik, a DVTK Edzőközpontban rendelkezésre álló infrastruktúra és a szakembergárda is az ország legjobbjai közé tartozik. A számok pedig azt mutatják, a legtehetségesebb labdarúgók számíthatnak arra, hogy megkapják az élvonalbeli bemutatkozásra a lehetőséget.

A saját nevelésű játékosok közül Bukrán Erik már többször bizonyította, egy sorsdöntő mérkőzésen is be lehet állítani a kapuba, Bárdos Bence stabil kerettag, és a most befejeződött bajnokságban bemutatkozó Korbély Kristóf, Orosz Donát, Tóth Borisz, Géringer Tamás is az első csapattal folytatja, Ternován Patrik pedig a balmazújvárosi kölcsönév után nyáron visszatér Diósgyőrbe. Szalóczy Dávid sérülése miatt abbahagyta a profi labdarúgást, és videoelemzőként dolgozik tovább Diósgyőrben, míg Szabó II Balázst súlyos térdsérülése hátráltatta, gyakorlatilag egy teljes évet ki kellett hagynia. A többiek pedig pillanatnyilag az NB II.-ben és az NB III.-ban szerepelnek.


Debütálók a DVTK-ban

A 2015-2019 között pályára lépők névsorát elemezve kitűnik, az MLSZ nem csak a saját nevelésű labdarúgókat számolta, hanem azokat a magyarokat is, akik külföldről hazatérve (Forgács Dávid, Tajti Mátyás), vagy éppen az anyaországban először játszva (Fülöp István, Szarka Ákos) debütáltak. Amennyiben őket kivesszük a listából, a DVTK 14 labdarúgóval akkor is az első helyen áll, pedig minden bizonnyal a többi klub keretében is találunk hasonló játékosokat.

2015/2016
Szabó II Balázs (1998)
Ternován Patrik (1997)

2016/2017
Bukrán Erik (1996)
Lőrincz Patrik (1997)
Mahalek Marcell (1994)
Oláh Bálint (1994)
Szalóczy Dávid (1998)
Tucsa Róbert (1998)
Fülöp István (1990)
Szarka Ákos(1990)

2017/2018
Bárdos Bence (1998)
Varga József (1999)
Forgács Dávid (1995)

2018/2019
Korbély Kristóf (2000)
Orosz Donát (2002)
Tóth Borisz (2002)
Géringer Tamás (1999)
Tajti Mátyás (1998)


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 > 

19. zaphod |Válasz erre: 18. dfcwolf
2019-06-11 16:26:07 Fekete öves, Őstag
annyiban nem, hanem nagyon is van jelentősége, hogy európai kupában 4 klub és 4 országnevelést nevezni kell, különben nem lehet kitölteni a 25-ös keretet. Itthon persze nem számít, és abban igazad van, hogy hozzánk a felnőtt csapatba jött, tehát ilyen értelemben nem "nevelés".
18. dfcwolf |Válasz erre: 17. zaphod
2019-06-11 15:54:58 Fekete öves, Őstag
Ez csak játék a szavakkal. Mindenki tudja ki számít diósgyőri nevelésnek.
17. zaphod
2019-06-11 15:05:18 Fekete öves, Őstag
UEFA iránymutatás alapján klubnevelésnek számít egy játékos, ha 21 éves kora előtt három szezont a klubnál töltött.
Bukrán ebbe talán beleesik, mert a harmadik szezonjában lett 21 éves.
2019-06-11 14:39:37 Fekete öves, Őstag
Szerencsére Benczés vagy hatodjára tért vissza a klubhoz, persze csak kényelmes állásba, semmi edzősködés.
Azért az meg kibaszott szégyen, hogy az elmúlt 20 év legnagyobb klubikonját hamarabb keresi meg a szomszéd Kövesd, mint a klubházból bárki....
15. DVTK76 |Válasz erre: 14. Diósgyőri
2019-06-11 13:57:28 Lila öves, Tag
Vityát valószínűleg azért nem keresték meg, mert kiderülne a szakmai alkalmatlanságuk, mert ahogy írtad fényévekkel jobb az ittenieknél. Ezt ők is tudják. A kövesd pedig sokat nyert vele, csak jobb lenne ha nálunk lenne és itt kamatoztatná a tudását. El tudnám képzelni szakmai igazgatónak és up. vezetőnek is. Későbbiekben pedig vezetőedzőnek.
2019-06-11 12:39:35 Lila öves, Tag
Statisztikailag nagyon jól mutat, csak az a problémám, Eperjesin (akin gyönyörűen túl adtak, pedig szerintem jobb mint Sesztakov) és Bacsán kívül nincs olyan aki meg tudott ragadni az első csapatnál. A fiatalokat dobálgatják a mélyvízbe, amivel csak a saját munkájukat akarják bizonyítani, hogy milyen jól végzik. Pedig nem. Csak meg kell nézni az up. szereplését. U16-17-19, mindegyik korosztály tök utolsó a saját bajnokságában, komoly ponthátránnyal. Komoly felelősség terheli Tajtit mivel ő a szakmai igazgató és a nyilatkozataival folyamatisan megcáfolja magát. Mindig az adott helyzethez igazítja a mondandóját, és szemet húny az up. vezetés ámokfutásának. Komoly a felelőssége Sütőnek is akinek sikerült teljesen leamortizálni az utánpótlásunkat és a fent említett három korosztály edzőinek is el kell gondolkodni, mert szakmailag nem érződik az alkalmasságuk. Komoly változásra lenne szükség a szakmai vezetésben up. és felnőtt szintén is. Már többször leírtam, ide olyan vezetők kellenének, akiknek van kötődésük, és nem csak egy munkahelyet tekintik a Diósgyőrt. Azt sem értem a Diósgyőr miért nem kereste meg Vityát, aki nyilatkozta is, hogy innen senki sem kereste. Érdekes a kövesd egyből lecsapott rá. Szakmailag magasan az itteni vezetők fölött van, elkötelezettségben pedig fényévekre előttük. Sajnos azt érzem ameddig nem lesz változás addig csak ez a szenvedés fog menni és szerencsében való bizakodás.
13. kope-17 |Válasz erre: 12. toki
2019-06-11 12:28:33 Lila öves, Tag
Erre szerintem nincs egyértelmű válasz. Felfogás kérdése, az MLSZ valami olyasmit fogalmazott meg, hogy 3 évet kell a klub utánpótlásában eltölteni.
Bukrán egyértelműen nem DVTK nevelés, mert egyetlen up. meccsen sem szerepelt a DVTK színeiben.

Korbélyt én annak mondanám, hiszen 12 évesen érkezett Barcikáról, így már 6-7 éve itt pallérozódik nálunk, végigjárta a szamárlétrát.
Ha őt megkérdőjelezzük, akkor Géringeréket (15 évesen érkeztek Balassagyarmatról), Bárdos Bencét (13 évesen érkezett Ózdról) , stb. is meg kell. De szerintem őket már lehet a mi fiainknak tekinteni.
12. toki*
2019-06-11 11:54:10 Fekete öves, Veterán
Mi számít nevelésnek? Aki már a kezdetektől itt van, tehát mi igazoltuk le először, vagy korhoz kötött, hogy 10-14 éves kora között érkezett hozzánk. Tényleg nem tudom, azért kérdezem.
11. objektiv |Válasz erre: 10. dfcwolf
2019-06-11 10:47:19 Fekete öves, Őstag
Én nem is értem, ezt a két nevet ki írhatta le a hivatalosra, mint DVTK nevelés, vagy ha már leírták miért nem helyesbítenek. De rákérdezek mindjárt...
10. dfcwolf
2019-06-11 10:14:05 Fekete öves, Őstag
Bukrán sem és Korbély sem DVTK nevelés.

 < 1 23 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...