Banner

Zoran Zekić: Bátran és okosan kell játszani

Szerző: Jáborcsik András | 2021-04-15 18:00:00

Az OTP Bank Liga 29. fordulójában Budafokon játszik a DVTK.


Az OTP Bank Liga 29. fordulójában Budafokon játszik a DVTK. A találkozó előtt Zoran Zekić vezetőedző a dvtk.eu-nak nyilatkozott.


Öt mérkőzés maradt hátra a bajnokságból, 6 pont a DVTK hátránya a ZTE mögött, azaz a bennmaradáshoz most már csodára van szüksége a DVTK-nak?

Igen, most már kisebbfajta csodára van szükségünk a bennmaradás kiharcolásához. Ám nem elég várni a csodát, tenni is kell érte, bátran és okosan kell játszani.

És hisz a csodákban a horvát sportszakember?

Az egész életem egy csoda - bólogatott. - Amikor kiskoromban a barátokkal fociztam, akkor arról álmodtam, hogy a stadionokban egyszer nekem tapsolnak majd a nézők. Amikor bemutatkoztam a felnőttek között, akkor gólkirály szerettem volna lenni, a labdarúgó pályafutásom lezárulta után pedig edző. Mind megvalósult, és ha ehhez hozzáteszem, hogy van egy csodás családom, mind maga a csoda, mindent megkaptam Istentől. Tehát igen, hiszek a csodákban.



Az egyik mérkőzés utáni sajtótájékoztatón úgy búcsúztál el, hogy jó éjszakát annak, aki tud ilyenkor aludni.

Fiatal koromban szép nőkről álmodtam, később konkrétan a feleségemről, idén tavasszal pedig az ébrenlétem minden pillanatát olyannyira a DVTK tölti ki, hogy már álmomba is focistákat látok, és arra ébredek hajnalban, hogy ez vagy az a taktikai megoldás vajon hogyan működne a valóságban. Bízom benne, hogy ezúttal sikerült "megálmodni" azt a taktikát, ami sikerre vezet a Budafok ellen.


Tovább a dvtk.eu-ra a teljes cikkre >>>>>>>>


forrás: dvtk.eu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

17. alpesi krokodil |Válasz erre: 15. lg
2021-04-16 10:35:36 Barna öves, Fanatikus tag
Valószínűleg ugyanaz a személy írja a mostani nyilatkozatokat, mint a mackóét.
Sajnálom Zekic-et, jól indult és szerintem több ő ennél. Nem tudom mi hozta ezt a törést és, hogy valaha megtudjuk-e, pedig engem már kb csak ennyi érdekel a mostani bajnokságból... meg esetleg, hogy mi zajlott a háttérben a tulajváltáskor (mackó túl sokáig itt tartása, Geri 3 meccse...)
16. Szabó József* |Válasz erre: 14. donjozsi
2021-04-16 08:40:33 Fekete öves, Veterán
Nekem arról a meccsről a stadionnal szembeni bérház melletti szurkolásról szólt, így csak a kivetítőn láttam a meccset, néha-néha.
Azonban Szivics idejében volt utoljára tartósan, másfél évig profi csapatunk, nem csak néha-néha fél évig tartó fellángolás.
Azaz 2015 óta az járja Diósgyőrben, hogy itt nem lehet jó focit csinálni, mert aki megpróbálta, annak keresztbe tettek.
15. lg
2021-04-16 08:38:00 Lila öves, Tag
Fú basszus Zekic nálam kezd Feckómackói magasságokba-mélységekbe csúszni ezekkel a nyilatkozatokkal. Mi is álmodtunk stabil első 6-ot, tisztességes élvezhető játékot, teltházas futballünnepeket, esetleges eurépa ligás helyezést, aztán minden évben csak a szaros bilibe lóg a kezünk. Én a helyében már felmondtam volna, mert nem az ő sara, de majd ő is elviszi a balhé egy részét, azok helyett akikre a népharag teljes mértékben kellene hogy zúduljon.
14. donjozsi
2021-04-16 08:27:30 Lila öves, Fanatikus tag
Háát nem tudom.... ÈN már nem akarok okos játèkot látni! Elèg volt belőle! Emlèkszik mèg valaki Szivics idejèből az itthoni Dunaújváros elleni 2. fèlidőre? Emberhátrányban 0:3 -ról indult! 3:3 lett a vège! Na az az egymásèrt, a szurkolókèrt szünni nem akaró támadás, ès a másik kisegítèse kellene már, hogy legyen! De hetek óta!!
Óó! Bocsánat! Most láttam, hogy állmomban írtam...
13. toki*
2021-04-16 06:20:00 Fekete öves, Veterán
Végre nincs Drazsé, akit sokan nagy "megmentőként" vártak. Milovic hiányát viszont szerintem meg fogjuk érezni. Molnárnak kezdenie kell az tutkó.
12. tamaskpt |Válasz erre: 11. jaborcsik-andras
2021-04-15 23:06:06 Piros öves, Őstag
Tudtommal felnőtt MLSZ bajnokitól van ilyenkor eltiltva a játékos, tehát az NB1 nem játszik. Viszont Barcikán pl. idén konkrétan el volt az játszva, hogy a több meccsre eltiltott Kelemen a megye egyes kooperációs klub Bánhorvátiban játszott addig, mert az a megyei szövetséghez tartozik.
11. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 8. pala17
2021-04-15 22:41:48 Fekete öves, Veterán
Makrai 3 meccses eltiltást kapott, amiből egyet letöltött a kövesd 2 ellen.
Az Nb I-es meccsre nevezhető olyan játékos, akit Nb 3-as meccsen való kiállítás miatt tiltanak el?
Mert ha igen, akkor minden bizonnyal az első csapat keretében lesz.
Mondjuk, Makrai 16 gólos, Cortes meg 10.
Simán betenném őket a töketlen csatáraink helyett, biztos, hogy lendületesebb lenne a csatárjátékunk.
10. tamaskpt |Válasz erre: 7. veg-h-zet
2021-04-15 22:36:37 Piros öves, Őstag
Ha csak sablon lenéző duma volna, nem mondana ilyen konkrétumokat.
9. pala17 |Válasz erre: 7. veg-h-zet
2021-04-15 22:13:49 Piros öves, Fanatikus tag
Nem kötekedésképpen, de nem tudom melyik olimpikonunk mondta :"sírni csak a győztesnek szabad" -amúgy igazad van mert egy f@sz,és már kb egy hete készülhetett rá, hogy megalázzon minket

Szerk.: inkább pökhendi f@sz
8. pala17
2021-04-15 22:11:19 Piros öves, Fanatikus tag
Közben a képen mutogatják Makrait,aki még egy percet sem játszott ,egy nyújtás felénél,amibe már most látszik, hogy majdnem belhal... na ez a profizmus a toppon

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...