Banner

Vukmir diósgyőri útja konfliktusokkal van kikövezve

Szerző: objektív | 2022-05-10 13:00:00

Háttér az öltözői balhétól a 25 perces csatárcseréig


Bő egy hónap alatt számos konfliktusba állt bele Dragan Vukmir, a Diósgyőr vezetőedzője. Lépésről lépésre vettük eddigi kemény döntéseit. Úgy tudjuk, Molnár Gábort azért száműzte a tartalékok közé, mert a játékos összehívta a csapatot, hogy ne az edző által kért taktikát kövessék. - írja a csakfoci.hu



Egy hónappal ezelőtt, április 7-én írtuk meg, hogy a csakfoci.hu információi szerint Dragan Vukmir váltja Kondás Elemért az NB I-be való feljutásért harcoló Diósgyőr kispadján, másnap pedig a klub hivatalosan is bejelentette a változást. A mögöttünk hagyott egy hónap rendkívül eseménydús volt az új vezetőedző életében, annyi pedig rögtön látszódott, hogy Vukmir kemény kézzel irányítja együttesét, nem félt szinte azonnal beleállni egy-egy konfliktusba, sőt, szinte minden hétre akadt egy figyelemreméltó esemény a DVTK-nál. Az alábbiakban összeszedtük, mely fontosabb konfliktusok határozták meg eddig Vukmir munkáját és annak a Diósgyőrnek a szereplését, amely két fordulóval a vége előtt három ponttal van lemaradva a Kecskemét mögött az NB I-ért zajló csatában.

I. Április 19., kedd | Az első kritika – még inkább csak az elődnek

A csapat szereplésével kapcsolatos első érdekesebb nyilatkozat Vukmir második mérkőzését követően jött el. A borsodi együttes előbb 0-0-s döntetlent játszott a Tiszakécskével, majd 1-0-ra kikapott a Haladástól, Vukmir a rossz kezdés indokaként, ha név szerint nem is említette meg, de az előző szakmai stábot jelölte meg.

– Hogy miért nem tudtunk jobban dominálni? Mi tudjuk belül, hogy mi a probléma, de ezt nem mondjuk kifelé.

Van egy kis hiányérzetünk azzal kapcsolatban, hogy milyen állapotban van a csapat, ezt meg kell mondanom.

Volt az ellenfélnek is helyzete, de nekünk több lehetőségünk volt, mint nekik. Sőt, a második félidőben a Haladásnak helyzete sem volt, és mégis gólt lőtt 11-esből. Ilyen a futball. Az a baj, hogy nagyon kevés az idő, ezért is mondtam, hogy ez az erőnléti probléma a legnagyobb probléma – nyilatkozta Vukmir az összecsapás után az M4 Sportnak. Majd egy nappal később a nagy Diósgyőr-Szeged üzengetésbe is beszállt azzal, hogy előző klubja nem becsülte meg őt.

II. Május 1., vasárnap | Az első komoly kritika a csapatnak

A szombathelyi mérkőzés után a Szentlőrinc ellen meglett az új edzővel a Diósgyőr első győzelme is, így egy kis levegőhöz jutott a csapat, de ezt egy újabb, ezúttal a Budaörstől elszenvedett vereség követte. Ezt követően pedig már a játékosok teljesítménye mellett sem ment el szó nélkül a tréner.

Nagyon sajnálom a mai mérkőzést és szégyellem magam! Nem láttam az alázatot, nem láttam a küzdeni akarást… Elfogadhatatlan, hogy nem mindegyik játékos érezte át, mennyire fontos ez a nap a klubnak a feljutás szempontjából.


Elolvasom a teljes cikket >>>



forrás, fotó: csakfoci.hu

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 4 > 

37. vebgy* |Válasz erre: 24. Spirálfüzet (kockás)
2022-05-19 00:24:23 Fekete öves, Veterán
Ez kb így van.
36. vebgy* |Válasz erre: 31. adamme
2022-05-19 00:20:33 Fekete öves, Veterán
Csak hozzon...én meg argentin megoldásokban gondolkodom onnantól... :D
35. betyarok |Válasz erre: 34. Szilas
2022-05-12 22:17:27 Fekete öves, Őstag
Az provokáció, hogy véleményt nyilvánítanak? Amilyen az aggyonisten, olyan a fogaggyisten.., Évtizede tűrjük az ámokfutásukat, most végre van aki odalép. Igaza van a Lépegetonek.
34. Szilas |Válasz erre: 33. birodalmi-lepegeto
2022-05-12 21:55:02 Narancs öves, Tag
jajó, akkor végülis rendben volt ez a jegy ügy.
33. birodalmi-lepegeto* |Válasz erre: 32. Szilas
2022-05-12 19:30:29 Fekete öves, Veterán
A csapat és a vezetőség kb 2016 óta provokálja a szurkolókat.
32. Szilas
2022-05-12 18:14:15 Narancs öves, Tag
Provokációnak értékelem azt a sziutációt az Ultrák részéről. Mondhatnám trollkodásnak is.
31. adamme |Válasz erre: 27. jaborcsik-andras
2022-05-11 23:30:38 Barna öves, Tag
Nem kell ez, András, a rendező (nem = szervező) pedig ha biztonságtechnikai szempontból kockázatosnak ítél meg valamely eseményt a létesítményen belül, hozhat olyan döntést mint hétfőn.
30. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 29. Szilas
2022-05-11 22:49:16 Fekete öves, Veterán
Abba a szektorba akartak bemenni, de nem az a vendégszektor. Egy olyan szektorba vettek jegyet, ahová elméletileg bárki jegyet válthat. Diósgyőrben ez nem így működik azonban.
29. Szilas |Válasz erre: 27. jaborcsik-andras
2022-05-11 22:01:29 Narancs öves, Tag
Mert azt írja itt lentebb valaki, hogy abba szektorba akartak bemenni a jegyükkel, ahová a vendégcsapat hozzátartozói kapnak jegyet.
28. Szilas |Válasz erre: 27. jaborcsik-andras
2022-05-11 21:59:24 Narancs öves, Tag
A vendég szektorba akrtak bemenni jól értem?

1 2 3 4 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...