Banner

Úgy tűnik, még sincs kész a keret - Radics Márton kölcsönben Diósgyőrben folytatja

Szerző: amigeleken.hu | 2022-08-11 15:14:00

Fiatal kora ellenére közel félszáz találkozón játszott az NB I.-ben.


Sokat futó, nagy munkabírású 20 éves védekező középpályást vett kölcsön a DVTK Felcsútról, aki fiatal kora ellenére közel félszáz találkozón játszott az NB I.-ben, és ünnepelt már élvonalbeli feljutást is.

Radics Márton egy évre érkezik a Puskás Akadémiától, tovább növelve Dragan Vukmir választási lehetőségét a védelem előtti posztokon.


Több klub is érdeklődött irántam a nyári átigazolási szezonban, akik közül a DVTK tervei tetszettek a legjobban, hiszen itt egyértelmű cél a feljutás - mondta Radics Márton. - A klubhoz hasonlóan nekem is az élvonal a célom, akár azt is el tudom képzelni, hogy a gyirmóti időszakhoz hasonlóan feljutunk, majd még egy élvonalbeli évre maradok, de ne szaladjunk ennyire előre! Hegedűs Jánossal és Bokros Szilárddal is játszottam korábban együtt, illetve amikor Felcsúton felkerültem az első csapathoz, akkor Branislav Danilović védte a kaput. Beszéltem velük, és mind azt mondták, hogy a csapat nagyon sikerorientált, az edzéseken komoly munka folyik, és a szurkolókat mindenki egyenként kiemelte: ha igazi futballistának akarom érezni magam, akkor mindenképpen ezt a klubot válasszam. Mindezt mérlegelve fogadtam el végül a DVTK szerződésajánlatát.



Radics Márton Ménfőcsanakon kezdett focizni, majd a Győri ETO akadémiáján folytatta, ahonnan 2018-ban a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia vitte el. A következő nyáron már az OTP Bank Ligában is bemutatkozott, és összesen 18 meccsen játszott felcsúti színekben az élvonalban. 2021 tavaszán kölcsönben Gyirmóton játszott, és feljutást ünnepelt. Az élvonalban pedig alapemberként 27 találkozón lépett pályára az előző idényben. A kölcsön lejárta után az idei bajnokságban mindkétszer leült a felcsúti kispadra, de játéklehetőséget nem kapott.

Minden ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatot elvégeztek Radics Mártonon, majd aláírta a szerződését, és csatlakozott is új társaihoz.


Névjegy

Név: Radics Márton
Születési idő: 2001. december 2.
Születési hely: Győr
Magasság: 182 centiméter
Poszt: középpályás

Sikerei
Korosztályos válogatott (U21 3/0, U19: 6/0, U18: 10/0)
NB I.-es mérkőzés: 45/0
NB II.-es mérkőzés: 20/0
NB III.-as mérkőzés: 37/0

Pályafutás
2022/2023 Diósgyőri VTK (kölcsönben, NB II.)
2022/2023 Puskás Akadémia (NB I.) 0/0
2022/2023 PAFC II (NB III.) 1/0
2021/2022 Gyirmót (kölcsönben, NB I.) 27/0
2021/2022 Gyirmót II (kölcsönben, NB III.) 2/0
2020/2021 tavasz Gyirmót (kölcsönben, NB II.) 16/0
2020/2021 ősz Puskás Akadémia (NB I.) 5/0
2020/2021 ősz Aqvital FC Csákvár (kooperációs szerződés keretében, NB II.) 3/0
2020/2021 ősz PAFC II (NB III.) 4/0
2019/2020 Puskás Akadémia FC (NB I.) 13/0
2019/2020 Csákvár (kooperációs szerződés keretében, NB II.) 1/0
2019/2020 PAFC II (NB III.) 4/0
2018/2019 PAFC II (NB III.) 26/0
2018/2019 Puskás Akadémia U19
2017/2018 Puskás Akadémia U19, U17
2016/2017 Győri ETO U17, U16
2015/2016 Győri ETO U16, U15
2014/2015 Győri ETO U14
2013/2014 Győri ETO U13
2012/2013 Győri ETO U12
2011/2012 Győri ETO U11
2010/2011 Ménfőcsanak utánpótlás
2009/2010 Ménfőcsanak utánpótlás
2008/2009 Ménfőcsanak utánpótlás


forrás: dvtk.eu


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 2 34

4. Uncle Ben |Válasz erre: 2. toki
2022-08-11 16:54:07 Barna öves, Tag
Mire gondolsz?
3. toki*
2022-08-11 16:39:10 Fekete öves, Veterán
Isten hozta nálunk! Bár szerintem Vuki imádja a fiatalokat, ezért hoztuk!
2. toki* |Válasz erre: 1. Uncle Ben
2022-08-11 16:37:47 Fekete öves, Veterán
Bal oldallal mi újság??
2022-08-11 15:48:18 Barna öves, Tag
Egyik szemem sír, a másik nevet. Nevet, mert amúgy Radics egy nagyon tehetséges játékos, akit jó lenne akár hosszú távon is megszerezni. Nevet azért is az a szem, mert olyan posztra érkezett, ahol kell erősítés. Holdampf ugyan nem rossz játékos, de nem elég jó ahhoz, hogy egy ilyen fontos poszton vezére legyen a csapatnak (mint pl Esiti a Fradiban). Sír viszont azért, mert nem lehet egy 20 éves sráctól azt várni, hogy egy ilyen fontos poszton azonnal vezére legyen a gárdának, azaz nem vagyok benne biztos, hogy megoldja a valós problémát. Ráadásul kezdenénk középen Radiccsal és Bényeivel...mindkettő tehetséges, de mindkettő csikó.

Remélem Könyves visszatér...megnéznék végre egy olyan kezdőt, ahol mindenki a saját posztján játszik és támadunk:
------------------Danilovic------------------
---Szatmári----Hegedűs----Bárdos--
------------Bényei--------Radics----------
Farkas---------Lukács---------Koman--
-----------Könyves-------Eppel------------

Egy ilyen felállásban Farkasnak lenne nehéz dolga bejátszani az egész jobb oldalt és visszaérni védekezni is, de belőle ezt kinézem, hogy meg tudja oldani. Bárdosnak nem kéne feljárni a támadáshoz. Lukács pedig teljesen szabadon mozogna a két támadó mögött. Koman pedig szélről irányítana, ahogy tette azt mindig is, amikor jól játszott. Sohasem a pálya közepén teljesített jól...anno a válogatottban is szélen játszotta a legjobb meccseit. Bényei és Radics viszont nem tudom meg tudja-e oldani, hogy ketten rendesen védekezzenek középen Lukács és Koman mögött. Szerintem a mostani keretre szabva ez lenne az ideális felállás és sokszor elhangzott, hogy de jó lenne Kádár és Tamás Márk (a kettő együtt felesleges lenne, mert pont ugyanaz a poszt és ráadásul Kádár már elkelt). Nos Bárdos helyére Tamás Márk kiváló lenne ebbe a felállásba.

 < 1 2 34

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...