Banner

Simon Fredriksson a DVTK Jegesmedvék játékosa

Szerző: objektív | 2021-02-15 11:39:00

Svéd hátvéd a csapatban


Svéd nemzetiségű hátvéddel erősítette meg keretét a DVTK Jegesmedvék csapata. A kiváló fizikai adottságokkal rendelkező 27 esztendős Simon Fredriksson az elmúlt két évadot a dán élvonalban töltötte, ahol bajnoki címet és kupagyőzelmet is ünnepelhetett.

Simon Fredriksson jól ismeri a David Rundqvistet, aki az elmúlt héten igazolt a DVTK Jegesmedvékhez, hiszen korábban négy szezonban is csapattársak voltak a Färjestad BK együttesénél. Az U18-as és U20-as svéd elitligában is egymás oldalán játszottak, majd a hátvéd a 2012/2013-as idényben a Färjestad elsőosztályú felnőtt csapatában is lehetőséget kapott 18 mérkőzés erejéig. A következő öt szezont a svéd másodosztályban töltötte, a negyedik esztendő végén pedig kipróbálta magát a norvég élvonalban is. A 2018/2019-es idény kezdetén a dán Rungsted Seier Capital csapatához igazolt és az első idénye kitűnően sikerült, 29 pontja mellett dán bajnoki címet és kupagyőzelmet ünnepelhetett. A remek idényt követően nem váltott csapatot és az előző évi sikereknek köszönhetően a Bajnokok Ligájában is kipróbálhatta magát. A jelenleg futó szezonban családi okok miatt nem tudott játszani ezidáig, de a napokban az idény végéig szóló szerződést írt alá a DVTK Jegesmedvékkel. A társakhoz szombaton csatlakozott és a keddi mérkőzésen már pályára is léphet.

- A játékstílusom alapján én egy olyan hátvéd vagyok, aki a pálya mindkét felében hasznos tud lenni és sokat dolgozok a jégen azért, hogy az edző bármilyen helyzetben megbízhasson bennem. – kezdte nyilatkozatát Simon Fredriksson - Azt lehet tőlem várni, hogy mindent megteszek a csapat sikeréért és a játék minden elemében a legjobbra törekszem. Korábban csak egyszer jártam Magyarországon, de rengeteg jó dolgot halottam az országról, a városról és a klubról. Azt is hallottam, hogy a Tipos Extraliga egy nagyon erős bajnokság, ahol minden meccs nehéz. Nagyon várom, hogy megérkezzek egy profi környezetbe és segítsem a csapatot a rájátszásért folytatott csatában.

- Simont azért igazoltuk le a szezon hátralevő időszakára, hogy a hátsó alakzatunkat stabilabbá tegyük. Méretével erőteljesebb jelenlétünk lesz a kapuk előtt. Számítunk majd rá az emberelőnyös és emberhátrányos játék során is. Tisztában vagyunk vele, hogy a következő meccseinken óriási jelentősége lesz a védekező harmadbeli játékunknak, a korongkihozatalainknak és az első passzainknak. A legegyszerűbb és leghatékonyabb játékot kell bemutatnunk, ebben nagy segítségünkre lesz. Korábban erős ligákban és jó csapatokban játszott, továbbá két játékosunkat is ismeri, ez segíthet a gyors beilleszkedésében. Biztos vagyok benne, hogy nagy erősítés lesz számunkra és várjuk már, hogy tétmeccsen is bemutatkozzon nálunk. - mondta Tokaji Viktor, a DVTK Jegesmedvék vezetőedzője.

Olvasd el a teljes cikket >>>

forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...