Banner

Nem várható változás a női kosárlabda bajnokság lebonyolításában

Szerző: amigeleken.hu | 2022-04-27 13:16:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


A női A-csoportos bajnokságban nem lesz lényegi változás a következő szezonban sem, ellenben a férfi mezőnyben több újdonságra is számíthatnak a csapatok és a szurkolók - adta hírül a wbasket.hu a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének mai közleményére hivatkozva.

Ahogyan az már hagyománynak számít a magyar kosárlabdázásban, a szövetség vezetése minden szezonban konzultál a két elsőosztályú bajnokság klubjaival az évad végéhez közeledve. Az elmúlt héten lezajlott egyeztetésen az MKOSZ kikérte a klubok véleményét többek között a versenynaptárról és a fiatalszabály jövőjéről is.


Az egyeztetést követően terjesztettük az elnökség elé azokat a javaslatokat, melyek érvényesek lesznek már az ősszel rajtoló 2022/23-as szezontól. A női versenyrendszer lényegében nem változik, az eddig megszokott szabályok szerint működik tovább a bajnokság újabb két esztendeig.


Magyar Kupa versenyrendszere viszont részben megújul. Továbbra is a bajnoki alapszakasz felénél a tabella első nyolc helyén álló gárda vehet részt a sorozatban, de nem lesz nyolcas döntő.

“A férfi és a női Magyar Kupa kapcsán annyi újítás történik, hogy a negyeddöntő mérkőzéseket – melyeket eddig a nyolcas döntő első napján rendeztek – az alapszakasz első körében jobb helyezést elérő csapatok pályaválasztó jogával játszanak le a csapatok a Magyar Kupára fenntartott hét elején, így csak a négy továbbjutó csapat utazik majd a hétvégi négyesdöntőre.”


Tovább a wbasket.hu-ra >>>>>>>


forrás: wbasket.hu


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
7. Toto2099
2022-04-29 06:45:10 Fehér öves, Tag
Nálam ismét aranyérem, szépségversenyen;D Szépek a Hölgyek nagyon.
6. benji
2022-04-29 01:27:30 Lila öves, Őstag
Köszi a Sportpercek videót! (csak vissza kell tekerni az elejére, a foci elé) :)
Ezek szerint még 2-3 hétig marad a bizonytalanság edzőkérdésben, de nem értem, addig hogyan tudják lezárni a játékoskeret építését, ami a cél addig. Gondolom, a játékosok első kérdései között szerepel, hogy ki lesz az edző, ha idejön.
5. piros79
2022-04-27 22:09:18 Lila öves, Fanatikus tag
https://www.youtube.com/watch?v=rU-28PBO0Bo&t=973s
2022-04-27 21:59:40 Piros öves, Őstag
Én másképp látom és szerintem észszerű döntés, ha levetkőzitek a Sopron fóbiát.
Mi a brontért élősködjön még 4 csapat a rendező kontójára úgy, hogy a negyeddöntőkön tudjuk, hogy még nem tolonganak a nézők. Így kevesebb kiadás a rendező klubnak, és feltehetően több néző a hazai pályákon. A 4-es döntő szerintem elég és igazából erre van igény... Kit érdekel semleges pályán egy 8ból 4-be jutás? Nyilván a 4 meccsből csak a hazait. Ez 25%, azaz smafu. Jó döntés egyértelműen.
3. Mkosar |Válasz erre: 2. piros79
2022-04-27 20:10:58 Lila öves, Fanatikus tag
Viszont, Sopronnak kényelmesebb. Nem kell 3nap alatt, 3mérkőzést játszani.
2. piros79
2022-04-27 19:25:17 Lila öves, Fanatikus tag
Nagyszerű! Akkor semmi előrelépés! Legyen minél kevesebb meccs, az is jól széthúzva. Nehogy valakinek is felkeltse az érdeklődését! Érthetetlen! Miért nem akarják a saját terméküket eladni???
Akinek talán ez jónak tűnhet (de nem az), az a Sopron, aki az Euroligára koncentrál.
A fiatal-szabály meg kifejezetten akadálya a színvonal emelkedésének... Gratulálok a döntéshozóknak!
Maradunk a Bajnokok Ligájánál.
1. humi1
2022-04-27 14:48:55 Fehér öves, Lelkes újonc
Mondjuk az mit sem számít, hogy egy szurkoló hogyan tud a tv előtt megnézni egy nyomorult kosármeccset.
Az teljesen egyenlő a nullával.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...