Banner

Megvan a másodedző és a videoelemző is, az erőnléti edző várhatóan kedden áll munkába

Szerző: amigeleken.hu | 2022-06-20 10:21:00

Alakul a szakmai stáb is.


Dragan Vukmir vezetőedző stábjából csak Tuska János kapusedző dolgozik tovább a DVTK első csapata mellett. Másodedzőként a rutinos Szász Ferenc, videoelemzőként pedig a fiatal Póti Krisztián csatlakozik hozzá, míg az új erőnléti edző várhatóan a kedd délelőtti foglalkozáson kapcsolódik be a munkába.


Szász Ferenc labdarúgóként legmagasabb szinten a másodosztályban játszott, ott viszont hosszú éveken keresztül meghatározó támadó középpályásként erősítette a gödöllői csapatot. Visszavonulását követően párhuzamosan dolgozott a Vasas, majd az MTK utánpótlásában és Pest megyei csapatoknál, illetve egy éven keresztül edzette az Astra élvonalbeli női csapatát. Dragan Vukmir munkáját másodedzőként segíti.


A 34 éves Póti Krisztián labdarúgóként 63 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára középső védőként a KTE (itt Dejan Karannal alkotott belsővédő-párost), a Balmazújváros és három bajnoki erejéig a Nyíregyháza színeiben. Az utóbbi években Pesterzsébeten játszott, míg tavasszal Hidasnémetiben szerepelt. Időközben elkezdte edzői tanulmányait, és rendelkezik videoelemző végzettséggel is. Nyáron visszavonult a profi labdarúgástól, a szakmai stábhoz videoelemzőként csatlakozik.



Névjegyek

Név: Szász Ferenc
Születési idő: 1969. február 20
Születési hely: Budapest
Poszt: másodedző
Edzői végzettség: UEFA A-licenc

Edzői pályafutás
2022/2023 másodedző, Diósgyőri VTK (NB II.)
2021/2022 vezetőedző, III. Kerület U13
2020/2021 ősz vezetőedző, Astra (női NB I.)
2019/2020 tavasz vezetőedző, Astra (női NB I.)
2018/2019 vezetőedző, Tápiószecső (Pest megyei I. osztály)
2017/2018 vezetőedző, Vecsés (NB III.)
2017/2018 novemberig vezetőedző, Gödöllő (Pest megyei I. osztály)
2017/2018 vezetőedző, MTK utánpótlás
2016/2017 vezetőedző, Gödöllő (Pest megyei I. osztály)
2016/2017 vezetőedző, MTK utánpótlás
2015/2016 vezetőedző, MTK utánpótlás
2014/2015 vezetőedző, Isaszeg
2014/2015 vezetőedző, MTK utánpótlás
2013/2014 vezetőedző, MTK utánpótlás
2012/2013 vezetőedző, MTK utánpótlás
2011/2012 vezetőedző, MTK utánpótlás
2010/2011 vezetőedző, al-Khor utánpótlás (Katar)
2009/2010 vezetőedző, al-Khor utánpótlás (Katar)
2008/2009 vezetőedző, al-Khor utánpótlás (Katar)
2007/2008 vezetőedző, al-Khor utánpótlás (Katar)
2006/2007 tavasz vezetőedző, FTC utánpótlás
2005/2006 vezetőedző, Vasas utánpótlás
2004/2005 játékos-edző, Gödöllő (NB III.)
2004/2005 vezetőedző, Vasas utánpótlás
2003/2004 játékos-edző, Gödöllő (NB III.)

Labdarúgó pályafutás
2015/2016 Hungarian Talents FC (Old Boys)
2014/2015 Hungarian Talents FC (Old Boys)
2013/2014 Gödöllő (Old Boys)
2012/2013 Gödöllő (Old Boys)
2011/2012 Gödöllő (Old Boys)2006/2007 tavasz Kóka (Pest megyei I. osztály)
2006/2007 ősz Dány (Pest megyei II. osztály)
2005/2006 tavasz Dány (Pest megyei III. osztály)
2005/2006 ősz Gödöllő (NB III.)
2004/2005 játékos-edző, Gödöllő (NB III.)
2003/2004 játékos-edző, Gödöllő (NB III.)
2002/2003 Tápiószecső (NB III.)
2001/2002 Tápiószecső (NB III.)
2000/2001 Tápiószecső (NB III.)
1999/2000 Tápiószecső (NB II.)
1998/1999 Tápiószecső (NB II.)
1997/1998 Tápiószecső (NB III.)
1996/1997 Tápiószecső (Pest megyei I. osztály)
1995/1996 Gödöllő (NB II.)
1994/1995 Gödöllő (NB II.)
1993/1994 Gödöllő (NB II.)
1992/1993 Gödöllő (NB II.)
1991/1992 Vác (NB I.) 0/0
1976-1992 FTC utánpótlás


Név: Póti Krisztián
Születési idő: 1988. május 28.
Születési hely: Mátészalka
Poszt: videoelemző
Edzői végzettség: MLSZ videoelemző licenc, UEFA C-licenc,

Edzői pályafutás
2022/2023 videoelemző, Diósgyőri VTK (NB II.)

Labdarúgó pályafutás
2021/2022 tavasz Hidasnémeti (NB III.) 14/0
2021/2022 ősz ESMTK (NB III.) 13/0
2020/2021 ESMTK (NB III.) 19/0
2019/2020 ESMTK (NB III.) 2/0
2018/2019 tavasz Ceglédi VSE (NB II.) 6/0
2018/2019 ősz Monor SE (NB II.) 2/0
2017/2018 Balmazújváros FC (NB I.) 15/0
2016/2017 tavasz Soproni VSE (NB II.) 11/0
2016/2017 ősz Aqvital FC Csákvár (NB II.) 16/0
2015/2016 Szigetszentmiklósi TK (NB II.) 6/1
2014/2015 Szigetszentmiklósi TK (NB II.) 6/1
2014/2015 nyár Nyíregyháza Spartacus (NB I.) 3/0
2013/2014 Kecskeméti TE (NB I.) 24/1
2012/2013 Kecskeméti TE (NB I.) 19/0
2011/2012 tavasz Kecskeméti TE (NB I.) 2/0
2011/2012 tavasz KTE II (NB III.) 2/0
2011/2012 ősz MTK (NB II.) 0/0
2010/2011 Hajdúböszörmény TE (NB II.) 23/2
2009/2010 tavasz Hajdúböszörmény TE (NB II.) 8/1
2009/2010 ősz ETO II (NB II.) 7/0
2008/2009 tavasz Bőcs (NB II.) 10/0
2008/2009 ősz Jászberény (NB II.) 10/0
2007/2008 tavasz Jászberény (NB II.) 12/0
2007/2008 ősz Tököl (NB II.) 11/0
2006/2007 REAC (NB I.) 0/0
2003 Fóti SE
2003-2006 Szent István SE utánpótlás
2001-2003 Budapest Honvéd utánpótlás
2000-2001 Goldball
1994-2000 Csenger utánpótlás


forrás: dvtk.eu


Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 3 > 

21. Zole61
2022-06-21 06:25:12 Piros öves, Őstag
Vissza jött már Dobos?
20. betyarok |Válasz erre: 6. laca
2022-06-20 14:50:19 Fekete öves, Őstag
Teljesítmény alapú bért akkor lehet igérni, ha a másik oldalon vannak célok, van szakmai stáb, van erős keret.
2022-06-20 14:06:38 Piros öves, Veterán
xxxxxxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2022-06-20 15:45:54

18. Spirálfüzet (kockás) |Válasz erre: 17. sadab1
2022-06-20 14:05:35 Piros öves, Veterán
xxxxxxxxxxxxxxxx

Moderálva: 2022-06-20 15:46:08

17. sadab1*
2022-06-20 13:10:53 Fekete öves, Veterán
Ez valami elképesztő! Ékes példát csinálnak klubunkkal, hogyan kell nagy múltú, első osztályú csapatot milliárdokból falusi szintre süllyeszteni. Ekkora a hozzáértés hiánya illetve legalizált gazdasági bűncselekmény???
16. Reality
2022-06-20 13:09:24 Narancs öves, Tag
Benczés maradj! :-)
15. elzett |Válasz erre: 10. Guntio
2022-06-20 13:01:46 Piros öves, Őstag
nem. Annak túl durva lenne...
14. Zole61
2022-06-20 12:32:04 Piros öves, Őstag
Hát..senkit meg nem bántva de ez komoly, ez úgy néz ki mintha direkt intenének be a szurkolótábornak. Lófasz duma itt az Nb1. komolyan, Hidasnémeti, meg Astra női csapat, na ne mán.. Volt már itt egy Zsirojevics annó Szivicsnél, na az a szint kellene. Stábba nem tilos külföldi " szakembert" igazolni. Ez siralmas. Ezzel az erővel Dobost is visszahozhatják, de most komolyan ennek van itt az ideje , hogy kísérletezgessünk nullkilométeres stábbal, Nb1- re készülve? De hát amilyen a tulajdonos ugye.... Ez olyan mint Elek, vele kapcsolatban is azt gondoltam, hogy ne itt akarjunk rutint szerezni, na de ezek után! Erőnléti edzőnek, gondolom hoznak majd mondjuk a vizilabdában, vagy futsalban eddig dolgozó nevenincs embert. Ez direkt szívatás.
13. miskolci
2022-06-20 12:29:49 Barna öves, Fanatikus tag
Jó sokáig kereshették őket.! Nem megbántva az urakat(nyilván számukra életük lehetőssége),de ez minden csak nem profi építkezés, amilyen züllesztés megy itt évek óta büntetlenül az egészen példátlan. Csupa topp igazolás . Hogy ebből hogy lesz valami ütőképes csapat, azt nem tudom,de mondjuk nem is én vagyok a szakértő,én csak egy szurkoló vagyok ,akit évek óta szembeköpnek mosolyogva...
2022-06-20 12:25:27 Fekete öves, Őstag
Jézusom, ezt a stábot össze lehetett volna szedni Zsolcáról meg a Vasúttól is.

1 2 3 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...