Banner

Megkezdte a felkészülést az Európa-bajnokságra a labdarúgó válogatott

Szerző: Jáborcsik András | 2021-05-17 21:55:00

Marco Rossi szövetségi kapitány hétfő délután megtartotta első edzését a nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő válogatottnak.


Marco Rossi szövetségi kapitány hétfő délután megtartotta első edzését a nyári, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő válogatottnak. A létszám még nem teljes, de kerettagok több mint fele már megérkezett Telkibe.


Szűk egy hónappal a Portugália elleni első csoportmeccs előtt az OTP Bank Ligában játszó kerettagokkal illetve a klubszezont már befejező Lang Ádámmal, Kecskés Ákossal és Nagy Ádámmal vágott neki a felkészülésnek a férfi A-válogatott.

Jelenleg 18 játékos vesz részt az edzéseken, de csütörtökön már a két Törökországban játszó kerettag, Szalai Attila és Varga Kevin is megérkezik Telkibe. A többiek jövő hét elejétől állnak majd a szakmai stáb rendelkezésére.

Nagyon hasznos, hogy már most el tudtuk kezdeni a munkát a kerettagok többségével – mondta az mlsz.hu-nak Marco Rossi. – Úgy vélem, a már megszokott kerettagok számára ugyancsak hasznos ez a plusz egy hét, de az újoncok számára is jó lehetőséget ad arra, hogy minél jobban megismerjék az elképzeléseinket, és persze nekünk is, hogy minél jobban megismerjük őket.



Ezen a héten a taktikai elemek gyakorlásán, az automatizmusok minél hatékonyabb kialakításán lesz a hangsúly, jövő héten Ausztriában azonban egy kicsit nagyobb figyelmet kap a fizikai felkészítés is.


Jelenleg az alábbi játékosok készülnek a kerettel:

Kapusok:

Bogdán Ádám (Ferencvárosi TC)
Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC)
Tóth Balázs (Puskás Akadémia)

Védők:

Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC)
Botka Endre (Ferencvárosi TC)
Fiola Attila (MOL Fehérvár FC)
Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC)
Kecskés Ákos (FC Lugano)
Lang Ádám (Omonia Nicosia)
Lovrencsics Gergő (Ferencvárosi TC)
Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC)

Középpályások:

Cseri Tamás (Mezőkövesd-Zsóry)
Nagy Ádám (Bristol City)
Nego Loic (MOL Fehérvár FC)
Sigér Dávid (Ferencvárosi TC)

Támadók:

Hahn János (Paksi FC)
Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC)
Varga Roland (MTK Budapest)


A korábban sérülést szenvedő Kecskés Ákos és Tóth Balázs hétfőn még nem edzett a csapattal. A közel kétórás edzést követően Marco Rossi elégedett volt a játékosok teljesítményével.

Nagy kedvvel dolgozott mindenki az edzésen, pedig két órán át tartott – értékelt a szövetségi kapitány. – Szerencsére Kecskésen és Tóthon kívül mindenki egészséges, a tréning intenzitása is megfelelő volt, úgyhogy kizárólag pozitívan tudok nyilatkozni a pályán látottakról, elégedett vagyok.

Kedden délután újabb edzéssel folytatódik a felkészülés.


forrás: mlsz.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...