Banner

Medgyessy Dóra: Jó embereket sikerült igazolni, amellett, hogy jó játékosok is

Szerző: amigeleken.hu | 2021-09-17 22:41:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


Ötödik helyen zárt a párizsi 3×3-as Európa-bajnokságon a magyar válogatott.

A wbasket.hu Medgyessy Dórával készített interjút, akivel a DVTK szezonkezdetére is kitértek a szerdai rózsahegyi mérkőzés tapasztalatainak ismeretében.


Gratulálok az 5. helyhez! Ugyanazzal a gondolattal kezdeném, mint Károlyi Andrea szövetségi kapitánnyal készített interjúnkat. Kívülről úgy tűnt, hogy nagyon egyben volt ez a kontinenstorna.

Köszönjük szépen! Bennem van egy kis hiányérzet. Én bíztam benne, hogy tudunk meglepetést okozni. Lehet, hogy nem a legerősebb csapattal voltunk, de én pont ezért gondoltam azt, hogy olyan erőket fog mozgósítani bennünk, ami akár egy extra eredményhez is vezethet.

Azt kell mondjam összességében, hogy minden meccs után úgy jöttünk le a pályáról, hogy nem maradt bennünk tartalék. Ezt őszintén mondom. Mindenki kiadott magából mindent, ebben ennyi volt. Én nagyon büszke vagyok a lányokra és külön Bach Bogira is, aki be tudott állni a sorba és sokat tett hozzá ehhez a csapatsikerhez.



Hogy értékeled, mennyire sikerült alkalmazkodni az új, alacsonyabb szerkezethez?

Ez egy kettős dolog. Sok előnye lehet annak, ha van egy magasembered a pályán, de több csapat változtatott olyan irányba, hogy alacsony szerkezettel futott neki az Európa-bajnokságnak. Ilyenek voltak például a franciák is. Kijöhet jól is, de elsülhet rosszul is. Mi a német meccsen szenvedtük meg a hiányát.

Térjünk át a DVTK-ra. A szerda este egy nagyon fontos pillanat volt a felkészülés alkalmával. Először szerepeltetek teljes felállásban. Milyenek voltak a benyomásaid?

Elég gyors volt a tempó. Hétfőn repültünk vissza Párizsból. Cheridene Green a csapattársam is szerepelt az Európa-bajnokságon a brit válogatottban és ugyanebben a helyzetben volt. A Rózsahegy olyan csapat, amelyik sok fiatal játékossal dolgozik. Arra nagyon jó alkalmat kínált az a meccs, hogy tudtunk együtt játszani. Simán nyertünk, van még fejlődni valónk, de úgy érzem, hogy jó csapat alakul Diósgyőrben.



Szerkezetében, karakterében milyen a csapat az elmúlt évadhoz viszonyítva?

Mindenképpen erősödtünk centerposzton is és Milica Jovanovic személyében is. Azt gondolom, hogy kell velünk számolni. A magyar mag nagyrészt együtt maradt, nem kell elölről kezdeni az építkezést. Ez rengeteget számít egy klub életében.

A közösség is formálódik?

Abszolút. Ez a legfontosabb szerintem, hogy jó embereket sikerült igazolni, amellett, hogy jó játékosok is.

A legnehezebb téma maradt a végére. Az eredményesség. Tavaly kihoztátok a maximumot a szezonból a Magyar Kupa ezüstéremmel, az Európa Kupa nyolcaddöntővel és a bajnoki negyedik hellyel. Hogy látod, tartható ez a pozíció?

Én nagyon örülnék annak, ha sikerülne tartani és minden adott ahhoz, hogy ezt elérjük. Úgy érzem a klub elvárása is felénk, hogy mindenképpen az első négyben végezzünk és ez reális is.


Tovább a wbasket.hu-ra a teljes interjúra >>>>>>>


forrás: wbasket.hu

Fotó: FIBA.Basketball és Rudo Maškurica / MBK Ruzomberok




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2. benji |Válasz erre: 1. Attilatop41
2021-09-18 21:28:17 Lila öves, Őstag
Ráérnek még a bérlettel, ha minden igaz, 1 hónap múlva lesz az 1. hazai meccs (10.21.). ;)
2021-09-18 19:13:10 Kék öves, Fanatikus tag
Lehet tudni valamit arról, ki a 4. légiós és netán lesz bérlet érzékesítés? Vagy készüljünk idén is a Népkertbe.
Szerdán láttuk hogy áram már van az új csarnokba, de ez még aligha elég egy meccs rendezéshez.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...