Banner

Kanadai csatárral erősített a DVTK Jegesmedvék

Szerző: objektív | 2022-01-08 10:39:00

Chris Seto a DVTK Jegesmedvék játékosa


Kanadai csatárral erősítette meg keretét a DVTK Jegesmedvék. Chris Seto a kanadai és amerikai junior évek után Pekingben játszott a Kunlun Red Star KHL-es, valamint VHL-es farmcsapatában. A 24 esztendős támadó a szezon végéig szóló szerződést írt alá és a pénteki napon már meg is érkezett Magyarországra.



Chris Seto a kanadai Surrey városában született és a jégkorong alapjait is Észak-Amerikában tanulta. 2015-ben került Kanadából Amerikába és a WSHL juniorligában kiemelkedő pontátlagot hozott, hiszen 107 mérkőzésen 221 pontig jutott. Két esztendővel később, 2017-ben döntött úgy, hogy Pekingben folytatja pályafutását és az orosz jégkorong második legerősebb ligájában, a VHL-ben szereplő KRS Heilongjiang játékosa lett. Ez a csapat a KHL-ben szereplő Kunlun Red Star partnerklubja, így a 2018/2019-es esztendőben már szerepet is kapott a közismert orosz bajnokságban. Ebben az idényben 19 KHL mérkőzésen lépett jégre, de 36 VHL találkozón is szerepet kapott, amelyeken 18 gólt és 10 gólpasszt gyűjtött. A következő évadban ismét a VHL-ben szerepelt, majd a 2020/2021-es idényt kihagyta. Az idei 2021/2022-es évadban azonban ismét a KHL-es Kunlun Red Star keretéhez tartozott és 10 mérkőzésen kapott szerepet. Chirs Seto pénteken érkezett Magyarországra, majd az orvosi vizsgálatok és az átigazolással járó teendők után hamarosan be is mutatkozhat a DVTK Jegesmedvék csapatában.

- A játékstílusomat tekintve én egy jól korcsolyázó, jól passzoló csatárnak tartom magam, aki képes a gólszerzésre is. Azzal a céllal érkeztem Miskolcra, hogy segítsem a csapatot a célok elérésében és a sortársaimmal együtt dolgozva pontokat szerezzek. Nagyon örülök, hogy egy új kalandba kezdhetek és kifejezetten motiváltan várom az előttünk álló időszakot. Korábban még nem jártam Magyarországon, ezért alig várom, hogy megismerjem az országot, a várost, a helyi ételeket és a csapattársakat - mondta Chris Seto.


Olvasd el a teljes cikket >>>


forrás, fotó: dvtk.eu

És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

12. korxi |Válasz erre: 9. laca
2022-01-10 17:40:38 Piros öves, Veterán
Dehát épp ez az, ezt én is néztem, csak 24% a Borsodsport Invest Kft. részesedése. A döntéseket nem ők hozzák meg. Nem kell őket kivásárolni, elég leszavazni.
11. laca |Válasz erre: 10. Kezdökör
2022-01-10 15:49:40 Lila öves, Fanatikus tag
ebben abszolút igazad van, de nem néztem mélyebben utána a beszámolóban/mérlegben hogy mi történt, csak az előző évek trendjéhez képest volt nagy a változás.
10. Kezdökör |Válasz erre: 9. laca
2022-01-10 15:00:59 Piros öves, Őstag
Nem vagyok a téma szakértője, de egy veszteséges cégnek is lehet szinte korlátlan mennyiségű elkölthető szabad pénze, és egy nyereségesnél is lehet, hogy egy fillér sincs a kasszában. Tehát a nyereségesség-veszteségesség egyáltalán nem jelzője a működőképességnek.
A cash flow (pénzáramlás) viszont az. Vannak olyan társaságok, amelyek kimondottan szeretnek veszteségesek lenni mert a negtív összeggel – a jogszabály biztosította keretek között – csökkentheti az adózás előtti eredményét. Vagyis, hogy mit mutatnak ki papíron az nem igazán mérvadó!
9. laca |Válasz erre: 8. korxi
2022-01-10 09:13:22 Lila öves, Fanatikus tag
A válasz egyszerű, a Jegesmedvék mögött lévő cégben 24,5%-ban tulajdonos a Borsodsport Invest Kft... Ki kellene vásárolni őket, ha szakítani szeretne valaki. Egyébként 24,5-a van a cégben a Miskolc Holdingnak és 51%-a Miskolci Jegesmedve Jégkorong SE-nek.

a pénzügyi adatokból az is látszik, hogy a 2020-as év tragikus volt: nettó árbevétel -30%, adózott eredmény több, mint -300%!!! 2019-hez képest. Úgy hogy előtte minden évben volt némi nyereség, 2020-ban 80 milliós veszteséget számoltak el. Ez is lehet oka a takarékosabb üzemmódnak
8. korxi |Válasz erre: 5. Kezdökör
2022-01-09 16:57:28 Piros öves, Veterán
De ha ez így van, akkor nem csak hogy ugyanaz a kérdésem, hanem pláne azt kérdezem: mit keres még mindig a Jegesmedvék a DVTK keretén belül?
Amikor a bajnoki cím és kupagyőzelem után a Jegesmedvék DVTK lett, arról volt szó, hogy ez majd több forrást és szintlépést jelent (mármint felfelé szintlépést, nem visszafelé).
Előttem kérdéses volt akkor is, hogy a több pénzért megéri-e magára vonnia a diósgyőri lúzerség átkát. Dehát tudom hogy ez nem számít racionális érvnek, meg aztán hátha, de most már látjuk hogy mi van.
7. Geotic |Válasz erre: 5. Kezdökör
2022-01-09 11:53:42 Piros öves, Őstag
Örülök, hogy ezt nem nekem kellett leírni, köszönöm, hogy megtetted!
Talán így már minden itt hozzászóló számára árnyaltabb lesz picit az idei szezon.
6. repohár
2022-01-09 11:28:17 Piros öves, Őstag
https://index.hu/sport/2022/01/09/dvtk-edzes-rosszullet-ujraelesztes/
5. Kezdökör |Válasz erre: 4. korxi
2022-01-09 11:16:12 Piros öves, Őstag
A városi pletyka szerint sántháék (DVTK multi klub elnök) átnyúltak Pistabácsi (DVTK-Macik elnök) feje felett és hiába csöpög a „zsé” a hokiba, mint államilag támogatott sportág, azt nem egészében a jégkorong használja fel a klubon belül! Állítólag ebből volt is egy szájkarate Egri és sántha között és lett is egy besértődés, ennek a levét issza meg a hoki! Ez az átka mikor el „multiklubosodik” egy egyesület, a sok bába közt elvész a gyerek.
4. korxi |Válasz erre: 3. marianosztra
2022-01-09 09:08:56 Piros öves, Veterán
De miért kategóriákkal kevesebb a pénz? Úgy hogy DVTK lett a Jegesmedvék? Pont ez itt a kérdés, erre nincs válasz. A Miskolci Jegesmedvék bajnok és Magyar Kupa győztes volt, úgy hogy a Székesfehérváron verte a Volánt a kupadöntőben.
Ha kategóriákkal kevesebb a pénz, miért DVTK a csapat?
Fasza dolog az építkezés, de amikor elindultunk a szlovák Extraligában, senki nem említette hogy a három év elmúltával majd kategóriákkal kevesebb lesz a pénz, és a nulláról való építkezés évei jönnek a hazai ligában.
3. marianosztra |Válasz erre: 1. Stevenstreet
2022-01-08 17:36:08 Fehér öves, Újonc
TV nekem sem a szívem csücske, de amit te csinálsz itt meccsről meccsre, az azért már kezd sok lenni.
A szezon elején deklarálva lett, hogy nem indulunk a szlovák ligában - el is engedtük a csapat keménymagját és le lett nyilatkozva, hogy az építkezés évei jönnek (kezdj el hozzászokni, másoknak is megy). Nyilván a pénz is kategóriákkal kevesebb. Az, hogy te ezt nem tudod felfogni -még mindig- kinek a hibája?
Ismerjük a játékosainkat, ismerjük a képességeiket is. Amit a tabella mutat, kicsivel marad el a realitástól. Hová akarsz még 3-4 új játékost? Nézted már a tabellát? Ismered a pénzügyi hátteret? Vagy esetleg szponzorként hozzávágsz a csapathoz néhány tízmilliónyi eurót?
KHL-es edzőt miért akarsz? TV nem topedző, de a másodezője nem véletlenül expert a szakmájában: https://www.youtube.com/watch?v=2tBQpxncoZ0&t=75s A csapattal együtt ők is fejlődnek. Gyanítom, hogy 2-3 év múlva ugyanez a csapat össze fog érni és egy sikeres csapat lesz.
Kíváncsi leszek az akkori rosszindulatú megjegyzéseidre.

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...