Banner

Jose Luque: A mai napig is gondolok a városra, a szurkolókra

Szerző: Jáborcsik András | 2021-04-24 00:29:00

A szurkolók által a kétezres évek legjobb diósgyőri középpályásának választott játékost kérdeztük.


Az év elején szavazásra hívtuk az amigeleken.hu olvasóit. Célunk az volt, hogy összeállítsuk a kétezres évek legjobb diósgyőri csapatát, amihez vártuk a szavazatokat. Szerettük volna megtudni, kik voltak azok a játékosok, akik játékukkal a legmélyebb nyomokat hagyták bennetek, akiket leginkább megőriztetek az emlékezetetekben. Első körben négy voksolást tettünk közzé, melyben a legjobb kapust és a legjobb mezőnyjátékosokat kerestük. Grosser szurkolótársunk javaslatát megfogadva indítottuk el az utolsó szavazást, melyben a legjobb edzőt kerestük.


A szavazás a következő eredménnyel zárult.

Kapusok: Köteles László 80,4%

Hátvédek: Kádár Tamás 90,0%

Középpályások: José Luque 94,2%

Csatárok: Egressy Gábor 67,7%

Edző: Tomiszláv Szivics 80%.

(a nevek mögött álló szám azt jelzi, hogy az összes szavazó hány százaléka adta voksát az adott játékosra)



Az egyes kategóriák győzteseihez néhány rövid kérdést intéztünk, szerettük volna megtudni, hogyan fogadták a szavazás eredményét, milyen emlékekket őriznek diósgyőri pályafutásukkal kapcsolatban.


Elsőként a legjobb edzőnek megválasztott Tomiszláv Szivics válaszolt a kérdéseinkre, most pedig a valamennyi jelölt közül a legtöbb szavazatót kapó Jose Luque válaszai következnek.


Szia Kapitány! Nagy szeretettel köszöntünk a diósgyőri szurkolók nevében. Hogy fogadtad a szurkolói szavazás végeredményét, amelynek eredményeként téged választottak meg a kétezres évek legjobb diósgyőri játékosának?

Nagy büszkeséggel tölt el, hogy engem szavaztak meg a legjobb jàtékosnak, nemcsak az elismerés miatt, hanem azért is, mert nem felejtettek el a szurkolók. Én is a mai napig gondolok rájuk és persze a városra is ...



Hogy szerepel a csapatod a bajnokságban?

A csapattal minden jól megy, idén is nagyon fiatal a játékoskeret. Jelenleg első helyen állunk, de nagyon sok van még hàtra az idényből.


A szerkesztő kiegészítése:

Ahogy Jose a tavaly év végi interjúban elmondta, a Real Betis Balompié női B csapatának edzőjeként tevékenykedik. A csapat a spanyol harmadosztályban, a Primera Nacional Femenima 4. csoportjában szerepel. A csapat átlagéletkora nagyon alacsony, mindössze 17,2 év. 4 fordulóval a bajnokság vége előtt 4 pont előnnyel vezetik a tabellát, play-offot jelentő helyen állnak. Az eddig lejátszott 22 mérkőzésből mindössze egy alkalommal szenvedtek vereséget.


Hogy van a családod? Hogy élitek meg a Covid járványt?

Köszönöm, minden rendben a családdal, hál’ Istennek a Covid-világjárvány is elkerült minket egyelőre szerencsére, így nem lehet okunk a panaszra.



Köszönjük! Még egyszer gratulálunk és nyerjétek meg a bajnokságot!


fotó: facebook.com

címlapkép: Max




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
3. El Bandi
2021-04-24 08:36:41 Piros öves, Őstag
Érdekes érzések kavarognak bennem. Mintha a bajnokság végén mindig elő jönne ez a cikk...sajnos most már ha jól számolom 5. éve. Félre értés ne essék, nincs ezzel baj, remélem Luque is tud legalább annyi energiát adni a csapatnak ami végre átlendíti ebből a sötét középkorból. Ha itt lehetne erre a néhány fordulóra...ha más nem a kispadon...
2021-04-24 07:52:36 Barna öves, Tag
Kicsit kurta lett az interjú, szívesen olvastam volna egy kicsit hosszabbat is róla!
1. Izsák20
2021-04-24 07:48:01 Piros öves, Őstag
Ó kapitány, kapitányom!
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...