Jöjjön, aminek jönnie kell

Lehetne azt mondani, hogy csak a szokásos tavasz elé nézünk, de sajnos, ilyen nehéz helyzetben még nem voltunk az elmúlt években és nyugodtan ki lehet mondani, hogy a bennmaradás felérne egy csodával. De csodák igenis vannak. Az is nevezhető csodának, hogy az ország egyik leggazdagabb embere lett a DVTK tulajdonosa, és ez meg is látszik az igazolásainkon.

Nem is emlékszem olyanra, hogy ilyen tempóban jelentették volna be az érkező játékosokat, és ez biztosan azt mutatja, hogy új szelek kezdtek el fújni Diósgyőrben. Ezek az új szelek pedig nem szeretnék azt, hogy jövőre a második ligában vitézkedjen a csapat, és ezzel én is és sok ezer szurkolótársam is csak egyet tud érteni. Természetesen van annak egy romantikus varázsa, hogy újra utazhatnánk Nyíregyházára, de én inkább megvárnám őket az NB1-ben vagy a kupában, ha választhatnék.

Az új edzőnk meglepően őszintén nyilatkozik a helyzetről és a csapatról, köztük azokról is kemény kritikát fogalmaz meg, akik az Ő kérésére érkeztek Miskolcra. Nagyon tetszik, hogy átérzi ennek a csapatnak a szerepét. Úgy érzem, hogy nem fogunk látni olyan játékosokat a pályán, akik nem képesek kilencven percen keresztül harcolni, és ez így van jól. Ha küzdenek a játékosok, ütköznek és keményen beleállnak a mérkőzésbe, akkor olyan nagy baj nem lehet. Ezzel biztosan hamar vissza lehet szerezni a szurkolók rokonszenvét, és ha végre vége lesz ennek a rémálomnak és kinyitnak a stadionok, akkor vissza lehet az embereket csábítani a lelátóra. De ehhez jól megfogalmazott cél kell és olyan emberek a pályán és a kispadon, akik küzdenek is ezért a célért. Ha így lesz, akkor mi is küzdeni fogunk velük és támogatni fogjuk őket.

Nem fogunk unatkozni tavasszal, hiszen nagyon sok meccset fogunk játszani a bajnokságban és még ott van mellette a kupa, ahol van esély továbblépni. A kérdés az, hogy akarunk-e két fronton harcolni, vagy minden erőnkkel a bajnokságra koncentrálunk majd? Mindkét döntés mögött lehet logika. A legjobb edzés a meccs, és ezért nem mindegy, mennyit játszik együtt a csapat, hogy csiszolni tudjuk a taktikát, de ezzel együtt elfáradhatnak a játékosok és biztosan nem fognak elkerülni a sérülések sem minket. Szóval, megéri-e mondjuk a kupában egy négy közé jutás azt, hogy kiessünk a végén a másodosztályba? Ezt a döntést szerencsére nem nekünk kell meghoznunk. Nekünk csak el kell majd fogadnunk és azt támogatni, amit a szakmai stáb talál majd ki.

Egy fontos mérkőzéssel nyitjuk meg ezt az őrült tavaszt, hiszen az elmaradt összecsapást kell lejátszanunk az első osztályt leuraló Ferencváros ellen, idegenben. Hazai pályán már nagyon régen kapott ki a Fradi és biztos vagyok benne, hogy ezt a sorozatot nem az utolsó helyezett ellen akarják majd megszakítani. De annyira kakukktojás a csapatunk, hogy még azt sem tudom mondani, hogy most elkapható lenne a Fradi. Pedig minden meccs előtt ezzel biztatjuk magunkat.

Éppen ezért kíváncsian várom, mit fogunk látni a csapattól, de szerintem nem csak én, hanem az összes leendő ellenfelünk így van ezzel. Ha látunk majd tudatos labdakihozatalt, ütközéseket, erőnlétet, akkor már előreléptünk. Nagyon bízom benne, hogy így lesz. Biztos vagyok abban, hogy most azok is odaülnek a képernyő elé, akik már csak ritkán nézték meg az éppen aktuális szenvedésünket, mert látni akarják, van-e remény.

Remény mindig van. Jöjjön, aminek jönnie kell!