Banner

Ez csak egy légvár

Szerző: dfcwolf | 2021-10-08 17:51:00

Jelenleg a Diósgyőr csak néhány embernek okoz örömöt.

Rögtön a cikk elején le is vonom a tanulságot abból, amit írni fogok, pedig ez többnyire az írások végén szokott megtörténni. De ha a kedves olvasó nem akar időt pazarolni az olvasásra, akkor is hamar megtudhatja a véleményemet. Jelenleg a Diósgyőr csak néhány embernek okoz örömöt.

Ott kezdődött minden, hogy évekig csak a csoda segített abban, hogy ne essünk ki az első osztályból és ezekben az időkben is szinte csak a szurkolók látták reálisan az eseményeket. A klubházból akkor is folyamatosan a kincstári optimizmus ömlött, és amikor az utolsó fordulókban sikerült bentmaradni, akkor a mellüket veregették ahelyett, hogy elkezdtek volna többszörös erőbedobással dolgozni azon, hogy az előző szezon hibáit kijavítsák. Van az a mondás, hogy az okos ember a más hibáiból tanul, a buta a sajátjából sem. Azt hiszem, hogy erre a gondolatra a diósgyőri vezetés a legjobb példa. A közelmúltban eltávozott már a klubtól sok játékos, edző, sőt még tulajdonos is. Az áhított változás nem következett be és ez a tény arra enged következtetni, hogy a szenvedéseink okozói továbbra is itt vannak és dolgoznak azon, amin már régen nem kellene.

A klubunk rendkívül jó leképezése annak, ami ebben az országban zajlik már évek óta. A következmények nélküli károkozás, az okoskodás minden szinten és a pénzek felelőtlen elherdálása. Ehhez pedig nem kell semmi, csak pár politikailag jól beágyazott seggnyaló a klub vezetésében, akik első kézből látják azt, hogy mi is az, amit még a rendszer eltűr nekik és nem kell félniük a következményektől. Természetesen kell pár bújtatott állásban elhelyezett aranyifjú, akiknek ki kell egészíteni a havi jövedelmét, és ha ez megvan, akkor, egyből gyűlnek ez elismerések a nevek mellett, épülnek a balatoni nyaralók, panziók, egyre több a Gucci a szekrényekben és ez elég is. Na, ők azok, akiknek már régen nem kellene itt lenniük és természetesen ők azok, akikről az elején beszéltem, akiknek örömet okoz a DVTK.

Óriási megtiszteltetésnek kellene lennie annak, hogy bárki is a Diósgyőr vezetője lehet és ehhez mért alázattal kellene viselni ezt a tisztséget. Nem lenne szabad ezt pénzkeresetté alacsonyítani, hiszen rengeteg remek ember munkálkodott az elmúlt évtizedekben azon, hogy ez a klub egyáltalán megmaradjon és ezek az emberek sokszor inkább hozzátettek a klubhoz, mint elvettek. A jelenlegi vezetés nem ilyen. Az, hogy nem vezetik jól ezt az egészet, az tény, kár lenne vitatkozni, viszont az, hogy nem mernek kiállni és adott esetben válaszolni az amigeleken.hu kérdéseire az már pofátlanság. Viszont ezt is megtehetik, hisz nincs, aki emiatt számonkérje őket.

Az új tulajdonos, akit nevezzünk Magyar Mátyásnak, elérhetetlen. Írtunk neki több email címre is, hogy szeretnénk vele riportot készíteni, de válasz nem érkezett. Ezen sem szabad meglepődni, hiszen az egész országban ez látható, hogy meg lehet válogatni azt, hogy kik a kiválasztottak, akiknek ezek a nagyurak válaszolnak a kérdéseikre. Nyilván csak olyanok jöhetnek szóba, akik kényelmeseket kérdeznek. Undorító.

Létrejött a szurkolói koordinációs iroda is, amiről azt gondoltuk, hogy végre segíthet rendezni a problémákat. Megkértük őket, hogy közvetítsék a klub felé a kérésünket, hogy szeretnénk Könyves Norberttel riportot készíteni. Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ez sem volt célravezető. Nem kaptunk választ a kérésünkre és pont emiatt azt gondoljuk, hogy ez az iroda dolog is csak addig működik jól, amig nem akarnak valós és komoly dolgokkal foglalkozni. Amíg olyanokat kérnek, ami a klubnak is kényelmes, addig megy az együttműködés, amint átfordul a dolog kényelmetlenbe, akkor kipukkad a lufi.

De az amigeleken problémájától sokkal nagyobb gond az, ami a csapattal történik, hiszen egy kieső csapatnak illene meghatározónak lennie a másodosztályban, de ez nem sikerül. Nagyon kellemetlen az, hogy az éppen soros ellenfél edzője rendre elmondja, milyen erős is a Diósgyőr kerete és ezzel egyből magát menti fel egy esetleges vereség alól, de adja a lovat a vezetők alá, akik komolyan elhiszik hogy erős ez a csapat, csak nem jön ki a lépés. Pedig nem ez van, ez a keret nem erős. Miből gondolta azt valaki, hogy ha NB2-ből igazol, akkor NB1-es csapata lesz? Ki az az eltévelyedett elme, aki ezt el tudta hinni? Kettő játékosunk van, akik kiemelkednek a csapatból, és ha nekik nem megy, akkor el vagyunk veszve. Biztosan mindenki tudja kik ők…

Próbálunk 3 védővel játszani és közben látható, hogy nincs értékelhető szélsőnk. Miért nem látja ezt az, akinek igazolnia kellett volna? Milyen játékra igazolt, miért nem kérdezi meg tőle valaki? De kicsit nézzünk hátra, hiszen a védelmünk az katasztrófa. Bohózatba illő megmozdulásaikon nevetnék, ha nem a saját csapatomban látnám, de így inkább sírni lenne kedvem.

Kádár Tamást meg kell venni! Minden áron és bármi áron. Tudom, hogy van még két éve Kínában, de a valódi tulajdonosunknak van elég pénze arra, hogy hazahozza és egy komoly szerződést kínáljon neki. Ő lehet az, aki hosszú távon meg tudná oldani a védekezésünket és valódi vezére lehetne a csapatnak. Tudna hátulról irányítani és mellette még a középszerű védőink is jelentősen fel tudnának javulni. ezzel az igazolással óriásit tudnánk lépni előre.

A szélsőkről már beszéltünk, de kellene egy középpályás, aki labdákat is szerez és ütközni is tud. Egyszerűen nincs középpályás játékunk és nem tudunk onnan építkezni nincs, aki onnan irányítsa a csapatot és mozgassa a támadásokat. Éppen ezért tűnik szinte minden támadásunk esetlegesnek, mert azok is.

A csapat fékeit pedig el kell küldeni. Sőt, ide sem kellett volna hozni őket. Ezekért az igazolásokért is elő kellene venni azt az embert, aki szerződést tolt az orruk alá. Több millió forintot keresnek itt a semmivel. És közben azt hallottam, hogy feszélyezi őket, hogy a szurkolók kritizálják a játékukat. Erre nagyon egyszerű a válasz. Ha nem bírod a diósgyőri nyomást, akkor össze kell pakolni a cuccot és el kell innen menni. Itt már nincs több türelem és ne is kérjétek! Évek óta türelmesek voltunk, ugyan mit kellene még elnéznünk? Nézzük csendben tapsikolva, hogy NB2-es középcsapattá silányítjátok ezt a nagyszerű a klubot vagy még innen is kiestek? Ha nem bírod a kritikát, akkor takarodj innen, mert nincs rád szükségünk!

Az edzőről most nem akarnék komolyabban írni, hiszen az országban a top 3 edző között van a sportigazgató szerint. Namármost, ha esetleg mégis kirúgnák, akkor a sportigazgatónk látta ezt nagyon rosszul és ez meg is mutatja, hogy mennyire ért a munkájához...

Itt járunk. Ez a vezetőség nem látja, vagy nem akarja észrevenni, hogy mekkora károkat okoz. Elég végignézni a lelátókon és látható a munkájuk eredménye. Az emberek szépen lassan elfordulnak a csapattól és más szórakozást keresnek, de miért érdekelné őket ez? Pénzüknél vannak, megy az okoskodás a háttérben, mindenki jól keres, a szurkolók csak puffognak a fórumokon.

Még csak puffognak, de közeleg az idő, amikor harcba kell majd őket szólítani, mert bármennyire is úgy tűnik, itt sem lehet bármit megtenni. Vagy a tulajdonos takarítja ki innen a szemetet az irodákból, vagy a népharagnak kell őket elsöpörni. Egyszerűen nem lehet a faltól tovább sétálni és nálam már régen elmentek a falig. Szóval vagy változásnak kell következnie, vagy valami másnak…

Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

 < 1 23 4 5 6 7 > 

49. tomi87*
2021-10-08 15:01:34 Fekete öves, Veterán
Nah a klub már meg is oldotta. Készítettek ők Könyvessel egy interjút. Éppen pont vele...
48. El Bandi
2021-10-08 12:03:12 Piros öves, Őstag
Lehet, hogy volt már válasz, csak én nem láttam, de mi történik, ha riport készül az adott játékossal? Mi az, hogy engedélyt kell kérni?..Mi van ha nyilatkozik? Beszélgetni lehet vele, vagy én sem mehetek oda hozzá?...Nem egyszer látunk 'szelfiket' is az adott kedvenccel.... nem értem.
2021-10-08 11:50:07 Fekete öves, Veterán
Amúgy mi az a szurkolói iroda? Valami fedő vezetőséget védő valami? Benne vannak az ultrák is?
Mikor megalalult, ki döntötte el kik lehetnek benne? A csatolt kép alapjan ebben is csak az érdekelt emberek vannak.
46. dfcwolf |Válasz erre: 42. gabi-a-b-kozep-dobosa
2021-10-08 10:17:15 Fekete öves, Őstag
Akkor lássuk ki hazudik és ferdít. Figyelmedbe ajánlom a dátumot, hogy mióta húzódik az ügy. És itt lezártam a veled való kommunikációt.

45. sunyi1958 |Válasz erre: 41. gabi-a-b-kozep-dobosa
2021-10-08 08:46:35 Citromsárga öves, Tag
Te kisdobos................................:)
44. szombatondelelott* |Válasz erre: 30. El Bandi
2021-10-08 07:13:29 Fekete öves, Veterán
Az mondjuk tetszik az új Puskásban, hogy az is körbejárható, legfelül, közben végig látod a meccset.
43. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 41. gabi-a-b-kozep-dobosa
2021-10-08 06:43:10 Fekete öves, Veterán
Érdekes olvasata van annak, amit írsz. Akkor szerinted azok, akik akkoriban bojkottal tiltakoztak a szurkolói kártya bevezetése ellen, nem igazi szurkolók, sőt ők voltak a DVTK elárulói? Milyen most velük együtt ténykedni a Szurkolói iroda keretein belül?
42. gabi-a-b-kozep-dobosa |Válasz erre: 18. dfcwolf
2021-10-08 00:36:38 Fehér öves, Újonc
Kedves Zoltán!
Az első bekezdésedre reagálnék. Valóban az iroda a szurkolók és a klub közötti összekötő kapocs! Minden szurkolót képvisel, de nem a külömböző médiákat, azoknak megvan az út ahol fel tudják venni a kapcsolatot a klubbal, amivel a Ti portálotok tisztában van! Egyébként szívesen megnézném a képernyő képet hogy ki nem emlékszik az iroda tagjai közül a megkeresésetekre!
41. gabi-a-b-kozep-dobosa |Válasz erre: 22. hool-ió
2021-10-08 00:10:21 Fehér öves, Újonc
Kicsit tévedésben vagy, nem felejtették el sőt örültek hogy a DVTK szurkolói nem maradtak dob nélkül! Ezért nem is lehettem a DVTK szurkolók elárulója, mert azok minden körülmények között járnak meccsre!
2021-10-07 22:23:20 Barna öves, Tag
- vendeg szurkolok elszeperalasan hianyarol :(

Srácok,
Egy kérdés : valaki emlékszik a 80 as evek közepe/vége felé egy DVTK-Nyiregyhaza meccsre.
Amikor kb 2 busznyi, öreg Ikarussal érkezett tirpak szurkolo busanak a hatso ablaka romma lett zuzva...
A regi tribuntol, előre szerettek volna kijönni a kavicsos rész felé a buszokkal :)
Csak ablak nem sok maradt.
Vki emlekszik mikor volt és hogyan történt a kontaktus és mikor volt a meccs ?

A regi B közép és vendegszurkolok elvalasztasa nem ment flottul:(
Emlekszem 90-ben mikor a Szeged feljutott, volt egy DVTK-Szeged meccs 1-3, s a fedett tribunre menekult fel a 10 szegedi szurkolo , s 2 tenyersapkas rwendor vigyazott rá
S volt kis balhe is, mert paran feljottek megnezni őket, s még kisebb gumibotozas is volt :(
A 90es elejei egri, barcikai meccskerol nem is beszelve :(
Mikor a Fradi Wukovics goljaval bajnok lett , ott sem mukodott jol a szeperacio, mert afradistak az oranal voltak, kb x2 annyian , mint amennyinek hivatalosan volt jegye... s nem volt lezart szektor a szektorok között. Repkedtek is a Borsodi..akkor még üveges sörök :(

 < 1 23 4 5 6 7 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...