Elek Ákos: Fájdalom, de az NB I-ben, majd az NB II-ben sem kellettem Miskolcon

Sajtófigyelő - nemzetisport.hu

A putnoki pályáról indulva eljutott a franciaországi Európa-bajnokságig – nem vitás, Elek Ákos nagy és sikeres utat járt be. A múlt idő használata nem véletlen: a 34. életévét július 21-én betöltő, 48-szoros válogatott középpályás úgy döntött, befejezi pályafutását. Elek Ákos utolsó interjúját játékosként a nemzetisport.hu-nak adta. Ebből idézünk:

Akkor hát vége?

Igen! Mivel napokon belül lejár a szerződésem, alighanem most nyilatkozom utoljára futballistaként. Jó ideje érlelődött bennem, hogy ezt a fejezetet le kell zárnom. Végül márciusban határoztam el, hogy a nyáron befejezem. Az ősszel még játszogattam a Vidi második csapatában az NB III-ban, de már nem volt az igazi. Hogy a kép mindenki előtt tiszta legyen, vissza kell kanyarodnom 2020 júliusáig, amikor Fehérváron közölték velem, hogy a tartalékcsapathoz irányítanak. Elfogadtam a döntést, annál is inkább, mert olyan ember vagyok, aki elsőként a saját háza táján söpröget. Az azt megelőző időszakban nem futballoztam folyamatosan jól, hullámzó volt a teljesítményem, akárcsak a csapaté. Egyetértettem azzal, hogy bele kell nyúlni a keretbe, még akkor is, ha ennek én ittam meg a levét, hiszen harmadmagammal a tartalék gárdához küldtek. Azt ugyanakkor leszögeztem, hogy a 2022 júniusáig érvényes szerződésemből kizárólag a Diósgyőr kedvéért vagyok hajlandó kilépni. Fájdalom, azóta eltelt három átigazolási időszak, de az NB I-ben, majd az NB II-ben sem kellettem Miskolcon. Évekkel ezelőtt kijelentettem, a szívemhez két klub, a Vidi és a Diósgyőr áll a legközelebb – amikor tudatosult bennem, hogy egyiknek sem kellek, azt mondtam magamban, ez egy jel, ennyi volt.

Franciaországba el is kellett jutni. Nyolc-kilenc évesen, amikor még Putnokon focizott, álmodott válogatottságról, Eb-részvételről?

Ugyan! Sok játékos kesereg a karrierje végén, hogy a tehetsége alapján több volt benne, ehhez képest én olyan sikereket értem el, amilyenekről álmodni sem mertem! De rengeteget is tettem érte, hogy fokról fokra előrelépjek. Amikor meghoztam a döntést, megnyugvást jelentett, hogy azt éreztem, ami bennem volt, kihoztam. Talán még többet is. Csupán egy szívfájdalmam van.

Éspedig?

Azzal a szándékkal igazoltam 2012-ben a DVTK-hoz, hogy egy újkori aranycsapat tagja legyek. Az igazán nagy siker nem jött össze, de a Ligakupa-arany és a Magyar Kupa-ezüst szépen csillogott. Borsodi gyerekként különösen büszke vagyok arra, hogy az elmúlt tizenöt év legjobb Diósgyőrének csapatkapitánya lehettem. Elárulom, még erről sem álmodtam Putnokon, holott onnan nincs is messze Miskolc… A Putnokkal rendre a Kazincbarcikával vívtunk vérre menő csatát, az ellenféltől Béres Csaba figyelt fel rám, ő később nemcsak edzőm, tanárom is lett. Tízévesen ugyanis Barcikára kerültem, végigjártam a szamárlétrát, ott váltam NB II-es játékossá. Tizennyolc éves koromra már több klub felfigyelt rám, tizenkilenc voltam, amikor rábólintottam a Vidi ajánlatára. A székesfehérváriakon éreztem a törődést, Horváth Gabi bácsi – Isten nyugosztalja! – többször is eljött Kazincbarcikára, hogy megnézzen, ha tehette, Mezey György is elkísérte. A Videoton mellett a Honvéd szeretett volna mindenáron átigazolni, végül a családdal, illetve a pályafutásomat tizenöt éves korom óta egyengető edzőmmel, Kádár Zsolttal egyeztetve úgy döntöttem, Fehérváron lesz nekem a legjobb. Az idő engem igazolt, amit idehaza lehetett, megnyertem a Vidivel, ráadásul alapemberként tehettem hozzá a magamét a feledhetetlen győzelmekhez.

Melyik volt a három legszebb periódusból a második?

A Tomiszlav Szivics vezette Diósgyőrben játszani lélekemelő volt! Nem volt bivalyerős csapatunk, a körülmények lehettek volna jobbak is, mégis megvolt a varázsa annak az időszaknak. Akkor éreztem először, hogy az „Együtt vagyunk, győzni fogunk!” szlogen mögött van tartalom. Valóban együtt volt a vezetőség, a csapat és a szurkolótábor. Diósgyőr erős közeg, amilyen hamar felemel, olyan gyorsan le is tud nyomni, de ha vannak eredmények, ott csoda futballozni!

Merre tovább?

Sportigazgató szeretnék lenni. Volt, aki azt mondta, focizzak még, a második vonalba hívtak is, de hogy őszinte legyek, egy-két NB II-es év már nem sokat adna hozzá a pályafutásomhoz. Azt az időt inkább a tanulásra és a tapasztalatgyűjtésre szánom, mert tényleg nagy ambícióim vannak. Attól még, hogy játékosként elértem valamit, nem jár alanyi jogon a tudás, folyamatosan képezni akarom magam. Motivált vagyok, jövök-megyek.

Tovább a nemzetisport.hu-ta a teljes interjúra >>>>>>>>

forrás: nemzetisport.hu