Banner

Völgyi Péter: Össze kell még gyúrni a társaságot

Szerző: amigeleken.hu | 2021-12-15 12:31:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


Szerdán kezdetét veszi az Európa Kupa 2021/2022-es kiírásának rájátszása. Az első fordulóban a DVTK ellenfele a Zabiny Brno lesz.

A wbasket.hu Völgyi Péter vezetőedzőt kérdezte az elmúlt időszak tapasztalatairól és a várakozásairól. Az interjúból idézünk:


November végén vetted át a vezetőedzői feladatokat. Eddig öt találkozón irányítottad a csapatot, milyen változásokat eszközöltél?

Öt mérkőzésből négyet nemzetközi kupás csapatokkal vívtunk. Európa Kupa fordulók voltak ezek, illetve a Szekszárddal és a Sopronnal játszottunk. Tehát négy nagyon erős ellenfél és ezen felül volt egy könnyebb mérkőzésünk a PINKK ellen. Próbáltuk gyorsítani a játékunkat. Törekszünk arra, hogy az első 12 másodpercben több támadást be tudjunk fejezni reálisan kosárral.



Ennek megfelelően próbáltunk a támadásainkon egy kicsit változtatni. Úgy érzem, hogy jól reagált a csapat. Két-három negyeden keresztül tudtunk is magasabb szinten kosárlabdázni, de ott még nem tartunk, hogy 40 percet így végig tudjunk játszani. Az a cél a következő időszakban, hogy ezt kitoljuk egész mérkőzésre.

Legyőztétek a török Ormansport és végletekig kiélezett csatában maradtatok alul a Szekszárddal, illetve a Sopronnal szemben. Lehet ezekből az eredményekből a szezon második felére a versenyképességet tekintve messzemenő következtetést levonni?

Igazából nem lehet ezt megtenni. Az Európa Kupában a csoportelsőként való továbbjutás pozitív, hiszen török és orosz ellenfelünk egy nagyon erős ellenfél volt. Annak, hogy a Szekszárddal és a Sopronnal sikerült egylabdás mérkőzést vívni – ezek közül a szekszárdit azt gondolom, hogy mi rontottuk el -, az igazi fokmérője, értéke január-februárban fog megmutatkozni.

Ha hazai pályán a bajnokság előbb kiemelt időszakában a Győr, a Szekszárd és a PEAC elleni mérkőzések közül minél többet meg tudunk nyerni, akkor az azt fogja jelenteni, hogy nem átmeneti ez a dolog, hanem tudunk egy kicsit magasabb szinten kosárlabdázni, összeérik a csapat.

Ne felejtsük el, hogy Keyona Hayes bár tavaly itt volt, de igazából pár hete érkezett meg az idei csapathoz. Új irányítónk van Leslie Vorpahl személyében. Össze kell még gyúrni a társaságot. Úgy érzem, hogy valahol félúton tartunk ebbe munkában.


Tovább a wbasket.hu-ra a teljes interjúra >>>>>>>>


forrás: wbasket.hu

fotó: dvtk.eu


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
5. vebgy* |Válasz erre: 4. burritos
2021-12-18 00:40:22 Fekete öves, Veterán
Mondjuk nem ártana 10 hasonló tudású spíler a keretben...mert így esélytelen a legjobb négy is.
4. burritos |Válasz erre: 3. vebgy
2021-12-16 08:10:35 Zöld öves, Fanatikus tag
Talán nem az, viszont nem bírja el, ha akár egy játékos is kiesik, avagy egyszerre többen is rossz formában vannak. Keyona meg jóval mackósabb mint tavaly, sebességén is meglátszik.
3. vebgy*
2021-12-16 00:53:48 Fekete öves, Veterán
Ez a keret kuka...sajnos. Meglepne, ha maga a szezon nem lenne az...
2. Tivadar
2021-12-15 23:19:27 Lila öves, Tag
Van még mit gyúrni a lányokon, de jó lesz! :-)
1. kétess
2021-12-15 15:42:03 Lila öves, Őstag
Ha a DVTK a két legutóbbi meccsek formáját át tudja menteni e meccsre. akkor van mit keresni a DVTK csapatának. Zabiny Brno ellen. Hajrá DVTK lányok. Veletek van egész Miskolc!!!!!!!.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...