Banner

Veréb Gyuri 71!

Szerző: amigeleken.hu | 2020-12-10 15:39:00

A mai napon ünnepli 71. születésnapját csapatunk legendás kapuvédője, Veréb György.


Gyuri NB1-es pályafutása 1968. március 31-én kezdődött. Ezen a napon az MVSC pályán fogadta a DVTK az Újpesti Dózsa együttesét.

A Varga Lajos által összeállított „A Futball-labda diósgyőri útja” című könyv így emlékezik vissza erre a mérkőzésre:

„A hónap utolsó mérkőzésén az Újpest ellen Veréb állt a háló elé. Az újoncnál elsőként Dunai Antal tette le a névjegyét, amikor a 61. percben gólt szerzett a kifutó kapus mellett. Gyuri mégsem vesztes, hanem döntetlent hozó mérkőzésen mutatkozott be, mert a játékidő vége előtti percben nagy kavarodás után Szucsányi a mellel maga elé tett labdát továbbította a vendégek hálójába.”



Az első idényben 11 találkozón védett, majd az 1970-71-es bajnokságtól kezdődően, Tamás Gyula Vasashoz történő átigazolását követően vált stabil csapattaggá.

Az 1970-71-es szezon csapatképén Veréb az álló sor jobb szélén


Harminc éves pályafutása során bajnoki bronzérmet szerzett és kétszer hódította el csapatával a Magyar Népköztársasági Kupát.

Az 1977-es MNK győztes csapatban Veréb az álló sor közepén


Az olaszországi edzőtáborban készült fotón az álló sor bal oldalán Veréb György, mellette Borostyán Mihály és Fekete László, előttük guggol Görgei Csucsu


Olyan felejthetetlen kupamérkőzéseken védte kapunkat, mint a Besiktas és a Hajduk Split elleni Kupagyőztesek Európa Kupája meccseken, valamint a Rapid Wien, a Dundee United és a Kaiserslautern elleni UEFA Kupa mérkőzéseken.

Két alkalommal védte az olimpiai válogatott hálóját. A lengyel és a csehszlovák válogatott elleni mérkőzésen is sikerült megőriznie hálóját a góltól. Sokak szerint a válogatott azért nem jutott ki az olimpiára, mert az utolsó mérkőzésen, a csehszlovákok elleni idegenbeli találkozón Lakat Károly a jó formában levő Veréb helyett Mészöly Kálmán nyomására Katzirz Bélát állította a kapuba.


A fotón az olimpiai válogatott kispadja, középen Veréb Gyurival, Mészöly jobbról a második, Lakat Károly a kép jobb szélén

Gyuri így emlékezett vissza erre a napra:

„Volt egy óriási hátrányom, a 176 cm-es magasságom. A prágai visszavágóra engem jelöltek. Előtte sokak szerint jól védtem, jó formában voltam. Prágában szinte glória vett körül, de a rádióban az esti hírekben Salamon Józsival együtt hallottuk, hogy nem én fogok védeni. Még akkor sem mondták meg Mészölyék. Az utolsó pillanatig vártak vele. Gondolom, én nem kaptam volna gólt. Nem estünk volna ki. A csehek jutottak ki a moszkvai olimpiára és bajnokok is lettek.”


Veréb Gyuri pályafutásának méltatásakor két mérkőzést feltétlenül ki kell emelni!

1981. október 7. Újpesti Dózsa – DVTK 1 – 1

Részlet „A Futball-labda diósgyőri útja” című könyvből: A közel négy hónapos mellőzés után visszatérő kapus, Veréb György nagyszerű teljesítményt produkált Újpesten. A DVTK a 18. percben Kolár öngóljával vezetéshez jutott, ami a 82. percig tartott. A sosem volt, de a játékvezető által megítélt 11-est Veréb sem tudta hárítani. A mérkőzés tudósítója, Lakat T. Károly a korábban alig-alig előfordult 10-es osztályzattal honorálta a Népsportban a kapus egész mérkőzésen nyújtott pazar teljesítményét.”


1998. június 6. DVTK - Videoton 4 – 1

A bajnokság zárómérkőzésen Tornyi Barnabás a sérült Rácz Róbert helyére a kapusedzőként dolgozó, 49 éves Veréb Györgyöt állította a kapuba. Gyuri korát meghazudtoló frissességgel őrizte hálóját. 4-1-es vezetésnél a 68.percben a közönség hatalmas ünneplése közepette cserélte le Tornyi Barnabás.

Érdekesség, hogy a helyére beálló 17 éves Dávidot néhány perc múlva kiállította a játékvezető és tizenegyest ítélt a vendégek javára. Kiser Laci állt a gólvonalra és szenzációs vetődéssel kivédte a büntetőt.

A mérkőzés összefoglalója:


1988 áprilisában Csáki József, a DVTK vezérszurkolója ezekkel a szavakkal méltatta Gyuri 20 éves pályafutását a DVTK műsorfüzetében:

Kedves Gyuri!

Valamennyi DVTK szurkoló nevében gratulálok ahhoz a ritka jubileumhoz, amivel nem sok magyar labdarúgó dicsekedhet.

1 csapatban 1 poszton 20 év.

Szép! Visszapillantva, 20 év röpke idő, mégis mennyi közös szép emléket jelent. Feljutás, bentmaradás, kupasikerek, dobogós helyezés, olimpiai válogatottság, majd néhány, napjainkig tartó gyengébb esztendő, de Veréb mindenkor csapata rendelkezésére állt és a szurkolók kevésbé aggódtak, ha az ellenfél támadott.

Köszönjük Gyuri!

Ritka jubileumod alkalmából szívből kívánom Neked és mindnyájunknak, hogy ősztől újra NB1-es játékosként köszönthessünk 21. DVTK idényed alkalmából

Szurkolótársaim nevében is szeretettel: Csáki József”


Kövesfalvi Istvánnal együtt több, mint egy évtizede indította útjára az abaújszántói Veréb-Kövesfalvi kapustábort, ahová szerte az országból érkeznek a tanulni vágyó fiatalok.


Gyuri Bácsi a csapathoz és a városhoz való hűségének elismeréséért három évvel ezelőtt a város napján tartott ünnepi közgyűlésen "Miskolc város sportjáért" díjban részesült, két évvel ezelőtt pedig díszpolgári címet vehetett át:


Pályafutása elismeréseként számos kitüntető cím birtokosa:

1992-ben a belügyminiszter dísztőrt adományozott számára sport- és munkateljesítményéért;

2003-ban Miskolc város közgyűlése Nívó-díjjal jutalmazta;

2006-ban az abaújszántói Szent Ivó Borlovagrend tiszteletbeli tagja;

2007-ben szülőfaluja, Méra díszpolgári címet adományozott neki.


Gyuri Bácsi!

A DVTK szurkolók nagy családja nevében mi is nagyon boldog születésnapot és jó egészséget kívánunk!


fotók: magánarchívum és minap.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
8. elzett
2021-03-13 13:41:03 Piros öves, Őstag
Gyuri Bácsi van most a Dunawordon, nézzétek.
7. grosser
2020-12-11 03:11:36 Piros öves, Veterán
Veréb Gyuri 71, én 11 nap múlva 52, ha megélem és hol vagyok én a hetventől még, de azon leszek, hogy megéljem! :)
6. miskolci
2020-12-10 18:48:44 Barna öves, Fanatikus tag
Még nagyon sok boldog születésnapot kívánok erőben,egészségben.
5. grosser
2020-12-10 18:44:41 Piros öves, Veterán
Isten Éltessen Gyuri még nagyon sokáig!
Nem tuom, hogy ki emlékszik rá, de 1999k-ben volt egy gála-műsor a sportcsarnokban, Gyuri 50-ik születésnapja alkalmából, ahol Mészáros Laci, erőemelő világcsúcsot is állított fel, ott voltam, de kurvára rohan ez a szar idő, most már 71 éves lett a Diósgyőr legendája!
4. repohár
2020-12-10 18:20:54 Piros öves, Őstag
Isten éltesse Gyuri bácsit nagyon sokáig!
2020-12-10 18:16:26 Piros öves, Őstag
Nagyon Boldog Születésnapot!
2. Zozilla
2020-12-10 18:05:38 Narancs öves, Lelkes újonc
Gyuri bácsi ezerévnyi Boldog Születésnapot és jó egészséget kívánok!!!!
1. Pele1958
2020-12-10 17:05:12 Kék öves, Tag
Kedves Gyuri !
A Jó Isten tartson meg erőben-egészségben a DVTK nagy család számára.
Csak gratulálni lehet a szép, dicsőséges karrieredhez. Boldog további nyugdíjas éveket.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...