Banner

Szatmári Csaba: Mi vagyunk a DVTK, tőlünk mindenki győzelmet, feljutást vár

Szerző: amigeleken.hu | 2021-10-20 20:13:00

A Gólörömben megjelent interjú.


Szatmári Csaba nyáron érkezett Diósgyőrbe, és gyorsan kihagyhatatlanná vált a csapatból. Elsősorban a védekezés a feladata, de Szegeden megszerezte az első gólját is.

A Gólörömben megjelent interjúból idézünk.


Három hónapja érkeztél Diósgyőrbe, hogy érzed magad?

A születésnapomon írtam alá a szerződésem, a játékostársak legalább azért örömmel fogadtak, mert rögtön megvendégeltem őket néhány pizzával. Gyorsan sikerült berendezkedni, nagyjából ismerem a várost, ami jelenleg azt jelenti, hogy tudom, hol lehet bevásárolni, és merre találhatók a legjobb játszóterek. Nálunk családi hagyomány, hogy az elsőszülött fiú viszi tovább az apa nevét. Édesapám középső gyerek, így én vagyok a második Csaba a családban. A párom viszont kijelentette, hogy még egy Szatmári Csabát nem akar a családban, így kompromisszumos megoldásként Szatmári Nolen Csaba lett a fiam neve. Másfél éves, már jár, úgyhogy vége a jó világnak, de szeretünk jó levegőn lenni. Jön a kistestvér is, aki ráadásul kislány lesz. Jól érzem magam, mert számomra a család és a foci a legfontosabb, és nagyon bízom benne, néhány hónap múlva kétgyermekes apukaként készülhetek újra az élvonalra.

Sokat köszönhetsz a DVTK jelenlegi edzőjének, hiszen ő küldött először pályára az első csapatban, és utána nála lettél stabil élvonalbeli játékos.

Amikor az utánpótlásban töltött éveket követően a DVSC második csapatában játszottam, már nem ő irányította a csapatot, de mindig rajta tartotta a szemét a fiatalokon, kereste, kire számíthat később a felnőttek között is. Először a kupákban játszottam, és utána csatlakoztam a kerethez. Sérülések miatt két nappal a törökországi edzőtábort megelőzően szóltak, hogy én is utazok, és már ez első meccsen beálltam, később pedig kezdőként is kipróbált a Mester. Hazafelé a repülőtéren kihirdette a fiataloknak, hogy mindenki a saját csapatánál folytatja a felkészülést, kivéve engem, mert rám már a következő kupameccsen és tavasszal is az első csapatnál számít. Bemutatkoztam az élvonalban, de sokat tanultam az edzéseken is, mert olyan hátvédtársaim voltak, mint Dušan Brković, Mészáros Norbert vagy a szintén egykori diósgyőri Máté Péter.

Először hagytad el Debrecent egy fél év balmazújvárosi kölcsönjátéktól eltekintve. Kondás Elemérnek köszönhető, hogy a DVTK-t választottad?

Már korábban is hívtak Diósgyőrbe, de egy edző személye mindig fontos szempont egy ilyen döntés meghozatalakor. A több évnyi közös munka során megtanultam, mit vár el egy középső védőtől, mi a játékról alkotott elképzelése, akár még a többieknek is tudok segíteni, ha mondjuk a meccsen a nagy zajban nem értik a kispadról érkező edzői utasítást. Ráadásul Igor az egyik másodedző, akivel nagyon jó a kapcsolatom. És a komfortérzetemet csak fokozta, hogy Norbival (Könyves Norbert - a szerk.) nem csak együtt játszottam Debrecenben, hanem közel három éven keresztül minden gyakorlatban ő volt a párom az edzéseken. Örültem, amikor felvetődött, hogy ő is Diósgyőrbe igazol, és mint régen, most is együtt végzünk minden páros gyakorlatot.

Mondhatjuk, hogy a DVTK egyik alapembere vagy?

Ezzel a céllal érkeztem Diósgyőrbe. Jó érzés, hogy rendszeresen a kezdőcsapatban számítanak rám, mindent el fogok követni, hogy a stáb továbbra is elégedett legyen a teljesítményemmel. Ám sok munka vár még rám, hogy kijelenthessem, a DVTK alapembere vagyok.

Szabó Krisztián kiváló képén látható, hogy lábadon a labda, miközben a többieket irányítod. Ez is a feladatod?

Utolsó mezőnyjátékosként én látom át a legjobban a pályát, természetes, hogy én irányítom a társakat, akik el is várják tőlem a segítséget. A védelem közepén nem csak a védekezés a feladatom, hanem ritmust tudok adni a támadásoknak azzal, hogy oldalra passzolva egy lassú támadásépítést választok, vagy egy hosszú indítással egyből a csatárokat futtatom. A gyors tempó akár az egyik fegyverünk is lehet, hiszen számtalanszor bebizonyítottuk, hogy a fizikai állóképességünk kifogástalan. Azonban ezt csak akkor tudjuk az előnyünkre fordítani, ha magas ritmusban járatjuk a labdát. Ebből a szempontból jó korban vagyok, mert a fiatalok figyelnek rám, és a rutinosabbak is elfogadják a véleményem az öltözőben. A pályán viszont nem számít a kor, csak a teljesítmény. Minden labdarúgónak tudomásul kell venni, hogy egy célért küzdünk, ha keményebben szólok, az is a csapat érdekében történik. Sokkal rosszabb, ha ráhagyják a hülyeséget a fiatalokra, mert akkor az azt jelenti, nem látják benne a szikrát, hogy a jövő héten ismét ott legyen a csapatban.


Tovább a dvtk.eu-ra a teljes cikkre >>>>>>>>


forrás: dvtk.eu

fotó: Szabó Krisztián




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2021-10-21 18:21:41 Piros öves, Őstag
Gyerekek nagyon sok ez a reklám, értem én, hogy kell a pénz, de ez szerintem túlzás. Más oldalak is működnek így ezekkel a gugli reklámokkal de én még sehol nem tapasztaltam ilyen aránytalanságot, inkább legyen fizetős az oldal. Gondolom van sok olvasó,van sok kommetelő akik minden nap nyomatják, rájuk lehetne építeni nem????? Jah eddig nem érzékeltem mert blokkolóm van már mióta kitalálták,de most befenyítettetek engem is, ki kellezt kapcsoljam, oszt majd leesett az állam hogy eddig mit úsztam meg XD
2021-10-21 18:14:20 Piros öves, Őstag
duma az mindig van
3. toki*
2021-10-21 11:22:23 Fekete öves, Veterán
A Nyíegy és a Vasas elleni meccs valóban jobb volt a többitől - és ugye ez meg is látszódott az eredményen -, de, hogy az még közel nem ütötte meg az élvonal színvonalát abban biztosak lehettek. Na, és ha ezt gondolják a fiúk, meg Elemér, és a többi nagy tudású is, akkor itt szakmai hozzáértés terén, nagyon komoly problémák vannak.
2. vebgy*
2021-10-21 11:11:23 Fekete öves, Veterán
Ti jelenleg egy nb 2-es középcsapat vagytok, sajnos...baromira fel kell javulnotok kisfiam, ha együtt akarnánk ünnepelni jövőre.
1. El Bandi
2021-10-21 09:13:14 Piros öves, Őstag
SZATMÁRI CSABA: MI VAGYUNK A DVTK, TŐLÜNK MINDENKI GYŐZELMET, FELJUTÁST VÁR

Ez így igaz.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...