Szatmári Csaba: Mi vagyunk a DVTK, tőlünk mindenki győzelmet, feljutást vár

A Gólörömben megjelent interjú.

Szatmári Csaba nyáron érkezett Diósgyőrbe, és gyorsan kihagyhatatlanná vált a csapatból. Elsősorban a védekezés a feladata, de Szegeden megszerezte az első gólját is.

A Gólörömben megjelent interjúból idézünk.

Három hónapja érkeztél Diósgyőrbe, hogy érzed magad?

A születésnapomon írtam alá a szerződésem, a játékostársak legalább azért örömmel fogadtak, mert rögtön megvendégeltem őket néhány pizzával. Gyorsan sikerült berendezkedni, nagyjából ismerem a várost, ami jelenleg azt jelenti, hogy tudom, hol lehet bevásárolni, és merre találhatók a legjobb játszóterek. Nálunk családi hagyomány, hogy az elsőszülött fiú viszi tovább az apa nevét. Édesapám középső gyerek, így én vagyok a második Csaba a családban. A párom viszont kijelentette, hogy még egy Szatmári Csabát nem akar a családban, így kompromisszumos megoldásként Szatmári Nolen Csaba lett a fiam neve. Másfél éves, már jár, úgyhogy vége a jó világnak, de szeretünk jó levegőn lenni. Jön a kistestvér is, aki ráadásul kislány lesz. Jól érzem magam, mert számomra a család és a foci a legfontosabb, és nagyon bízom benne, néhány hónap múlva kétgyermekes apukaként készülhetek újra az élvonalra.

Sokat köszönhetsz a DVTK jelenlegi edzőjének, hiszen ő küldött először pályára az első csapatban, és utána nála lettél stabil élvonalbeli játékos.

Amikor az utánpótlásban töltött éveket követően a DVSC második csapatában játszottam, már nem ő irányította a csapatot, de mindig rajta tartotta a szemét a fiatalokon, kereste, kire számíthat később a felnőttek között is. Először a kupákban játszottam, és utána csatlakoztam a kerethez. Sérülések miatt két nappal a törökországi edzőtábort megelőzően szóltak, hogy én is utazok, és már ez első meccsen beálltam, később pedig kezdőként is kipróbált a Mester. Hazafelé a repülőtéren kihirdette a fiataloknak, hogy mindenki a saját csapatánál folytatja a felkészülést, kivéve engem, mert rám már a következő kupameccsen és tavasszal is az első csapatnál számít. Bemutatkoztam az élvonalban, de sokat tanultam az edzéseken is, mert olyan hátvédtársaim voltak, mint Dušan Brković, Mészáros Norbert vagy a szintén egykori diósgyőri Máté Péter.

Először hagytad el Debrecent egy fél év balmazújvárosi kölcsönjátéktól eltekintve. Kondás Elemérnek köszönhető, hogy a DVTK-t választottad?

Már korábban is hívtak Diósgyőrbe, de egy edző személye mindig fontos szempont egy ilyen döntés meghozatalakor. A több évnyi közös munka során megtanultam, mit vár el egy középső védőtől, mi a játékról alkotott elképzelése, akár még a többieknek is tudok segíteni, ha mondjuk a meccsen a nagy zajban nem értik a kispadról érkező edzői utasítást. Ráadásul Igor az egyik másodedző, akivel nagyon jó a kapcsolatom. És a komfortérzetemet csak fokozta, hogy Norbival (Könyves Norbert - a szerk.) nem csak együtt játszottam Debrecenben, hanem közel három éven keresztül minden gyakorlatban ő volt a párom az edzéseken. Örültem, amikor felvetődött, hogy ő is Diósgyőrbe igazol, és mint régen, most is együtt végzünk minden páros gyakorlatot.

Mondhatjuk, hogy a DVTK egyik alapembere vagy?

Ezzel a céllal érkeztem Diósgyőrbe. Jó érzés, hogy rendszeresen a kezdőcsapatban számítanak rám, mindent el fogok követni, hogy a stáb továbbra is elégedett legyen a teljesítményemmel. Ám sok munka vár még rám, hogy kijelenthessem, a DVTK alapembere vagyok.

Szabó Krisztián kiváló képén látható, hogy lábadon a labda, miközben a többieket irányítod. Ez is a feladatod?

Utolsó mezőnyjátékosként én látom át a legjobban a pályát, természetes, hogy én irányítom a társakat, akik el is várják tőlem a segítséget. A védelem közepén nem csak a védekezés a feladatom, hanem ritmust tudok adni a támadásoknak azzal, hogy oldalra passzolva egy lassú támadásépítést választok, vagy egy hosszú indítással egyből a csatárokat futtatom. A gyors tempó akár az egyik fegyverünk is lehet, hiszen számtalanszor bebizonyítottuk, hogy a fizikai állóképességünk kifogástalan. Azonban ezt csak akkor tudjuk az előnyünkre fordítani, ha magas ritmusban járatjuk a labdát. Ebből a szempontból jó korban vagyok, mert a fiatalok figyelnek rám, és a rutinosabbak is elfogadják a véleményem az öltözőben. A pályán viszont nem számít a kor, csak a teljesítmény. Minden labdarúgónak tudomásul kell venni, hogy egy célért küzdünk, ha keményebben szólok, az is a csapat érdekében történik. Sokkal rosszabb, ha ráhagyják a hülyeséget a fiatalokra, mert akkor az azt jelenti, nem látják benne a szikrát, hogy a jövő héten ismét ott legyen a csapatban.

Tovább a dvtk.eu-ra a teljes cikkre >>>>>>>>

forrás: dvtk.eu

fotó: Szabó Krisztián