Banner

Svéd csatárral erősítette meg keretét a DVTK Jegesmedvék

Szerző: amigeleken.hu | 2021-10-04 18:19:00

Kevin Elgestål a DVTK Jegesmedvék játékosa


Svéd csatárral erősítette meg keretét a DVTK Jegesmedvék. A 25 esztendős Kevin Elgestål korábban a svéd utánpótlás válogatottakban is szerepelt, az utóbbi évek során pedig a Vita Hästen csapatában játszott.


Kevin Elgestål a Frölunda csapataiban szerepelt utánpótlás szinten és tette ezt eredményesen, hiszen rendszeresen meghívót kapott a svéd utánpótlás válogatottakba. Az U18-as csapattal világbajnokságon és a Hlinka Gretzky Kupán is szerepelt. A 2013/2014-es idényben debütált a legrangosabb svéd felnőtt ligában, az SHL-ben és a Bajnokok Ligájában is szerepet kapott, majd a következő idényben az NHL-be is draftolták, a 7. körben a Washington Capitals szerezte meg a játékjogát. Ezt követően előbb kölcsönjátékosként érkezett a svéd másodosztályú HC Vita Hästen csapatához, majd a következő szezonokat is a norrköpingi együttesnél töltötte.



A 25 esztendős csatár a szezon végéig szóló szerződést írt alá, hétfőn érkezett meg Miskolcra és az orvosi vizsgálatok után pénteken debütálhat a DVTK Jegesmedvéknél.


Nagyon örülök, hogy csatlakozhatok a DVTK Jegesmedvék csapatához. Úgy éreztem, hogy új kihívásokra van szükségem, ezért nagyon motiváltan várom az előttünk álló időszakot. Karrierem során először játszom Svédországon kívüli csapatban, biztos vagyok benne, hogy érdekes kihívások várnak rám a jégen és a jégen kívül is. Az első benyomásaim nagyon pozitívak, alig várom, hogy megismerkedjek a csapattársakkal, a szurkolókkal és a várossal és persze az első meccsemet is nagyon várom már.


Névjegy

Név: Kevin Elgestål
Születési idő: 1996. május 29.
Születési hely: Göteborg
Poszt: csatár
Ütőfogás: jobbos
Mezszám: 25


forrás: dvtk.eu





És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás!

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...