Banner

Sajtótájékoztató a Haladás meccs előtt

Szerző: amigeleken.hu | 2019-04-05 14:02:00

A DVTK labdarúgó csapata szűk egy hónap szünet után léphet ismét pályára hazai környezetben az OTP Bank Ligában.

Az ellenfél a Szombathelyi Haladás FC lesz. Szokásos mérkőzés előtti sajtótájékoztatón - melyen munkahelyi elfoglaltságaink miatt sajnos nem tudott részt venni az amigeleken.hu - Fernando Fernández válaszolt az újságírók kérdéseire.



Fernando Fernández:

Az idény eddigi legfontosabb mérkőzése vár ránk szombaton. Egy közvetlen ellenfél érkezik Diósgyőrbe, akik előtt jelenleg 8 ponttal vezetünk, és egy győzelemmel végleg lerázhatjuk őket, mert a 11 pontos hátrányt a bajnokság hátralévő hat mérkőzése alatt nagyon nehéz ledolgozni. A Haladás az elmúlt hetekben egészen kiváló eredményeket ért el, ugyanakkor számukra is hatalmas a tét, hiszen ez az utolsó esély a felzárkózásra. Legutóbb kétszer is idegenben léptünk pályára, és sajnos nem tudtunk pontot szerezni, ezért különösen fontos, hogy hazai pályán ismét győzzünk. A korábbi találkozókon bebizonyítottuk, hogy a DVTK Stadionban képesek vagyunk megszerezni a három pontot, bízom benne, hogy ezúttal is sikeresek leszünk. Minden mérkőzésen a győzelemért lépünk pályára, de itthon a saját szurkolóinkkal a hátunk mögött mindig könnyebb dolgunk van. A lelátóról érkező energia megsokszorozza a játékosok erejét, ami látszik az eredményeken is. Az elmúlt héten is sokat dolgoztunk a támadásbefejezések gyakorlásán, mert gól nélkül nem lehet nyerni. Minél több helyzetet kell kialakítani, ehhez pedig több agresszivitásra van szükség a támadó harmadban. Ha ez megvan, akkor még pontosabbnak kell lenni a kapu előterében, az pedig biztosan meghozza a gólokat, és a győzelmet is.


Horváth Ferenc:

Az utóbbi hetek eredményei azt bizonyítják, kezd összeérni a csapat, a télen érkezett játékosok fizikálisan utolérték magukat, megismerték társaikat. A mérkőzéseken is jól működik, amit az edzéseken gyakorolunk, de időre volt szükségünk, mire összeállt a játékunk. Azonban elégedettségre nincs okunk, noha három meccset megnyertünk, ez nem jelent semmit, hiszen még mindig az utolsó helyen állunk. A két csapat jól ismeri egymást, sok újjal nem tudja meglepni a másikat. Úgy gondolom, elsősorban a játékosok mentális állapota döntheti el a találkozót, az, hogy fejben ki lesz erősebb. Ami a Diósgyőrt illeti, látszik a csapaton Fernando Fernández vezetőedző munkája, kialakult, stílusos, szép futballt játszik a diósgyőri együttes. Mindenesetre egy ilyen csapatból, amelynek ilyen kiforrott játéka van, könnyebb felkészülni. Tiszteletreméltó a DVTK hosszú hazai veretlenségi sorozata, de reméljük, ezúttal megszakad. Nagyon fontos mérkőzés előtt állunk, hiszen az utóbbi hetek eredményeinek köszönhetően csökkent a hátrányunk riválisainkkal szemben. A meccs fő kérdése: vagy tovább tudunk zárkózni, vagy ismét leszakadunk. Nem utolsó szalmaszálként tekintek a találkozóra, inkább úgy fogalmaznék: élet-halál meccs vár ránk.


forrás: dvtk.eu




Mutasd a teljes cikket
És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások

1 2 > 

15. vebgy* |Válasz erre: 12. achilleus68
2019-04-06 19:36:19 Fekete öves, Veterán
Bejött....TAKARODÓ DIÓSGYŐRBŐL MINDEN INGYENÉLŐNEK !!!!
14. tomi87*
2019-04-06 12:27:16 Fekete öves, Veterán
A várható kezdő
A DVTK-nál Makrai, és Ivánka – sérülésüket követően – nincsenek még játékra kész állapotban, Bárdos műtét után van, a kameruni Ousman sem bevethető, valamint Márkvárt öt sárga lap miatt eltiltott. Karan és Tóth B. ugyanakkor visszatérhetnek.

A Diósgyőr várható kezdőcsapata: Antal – Brkovic, Karan, Tamás – Shestakov, Hasani, Szabó, Tajti, Juhar – Mihajlovic, Vernes (Prosser).

Haladás:
Bosnjak, Saláta, Gyurján sérült, Király eltiltását tölti, Dausvili pedig öt sárga lapja miatt nem játszhat.
Várható kezdő: Rózsa – Habovda, Jagodics, Tamás, Németh Milán – Holdampf – Ivanov, Golodiuk, Rui Pedro, Ofosu – Rabusic.
13. chr1s
2019-04-06 10:53:39 Piros öves, Fanatikus tag
Sima cumi lesz...
2019-04-06 09:46:27 Piros öves, Őstag
A gólokhoz helyzetek kellenek meg épkézláb csatárok. Sajnos egyikből kevesebb van,mint a másikból. És ez sajnos nem csak Fernando hibája. Valószínűleg ma a Haladás magával visz minket a másodosztályba.
2019-04-06 02:14:18 Piros öves, Őstag
A közhelyek puffogtatása közben kiérződik, hogy itt a vég, de még abban bízík Fernandó, hogy a szurkolók mrgnyerik a csapat helyett a mérkőzést.
Semmink nincs a Haladás ellen, csak a még maradt maroknyi szurkoló tábor, és a hazai pálya..
A gyakorlásra való hivatkozást meg felejtsük már el, 1 év alatt sem mentünk vele semmire, sőt, inkább vissza felé fejlődünk látványosan.
Fejben nagy segítség lenne, ha már biztosan kiestünk volna, mert akkor a játékosaink megtáltosodnának, hiszen el kell adniuk magukat, de így csak a zavar van bennűk, hogy lehet bent maradunk, de lehet hogy mégsem, vagy igen? De nem. Kitudja.

Na mindegy, ezt a meccset is le kell szenvedni, jöjjön aminek jönnie kell, azaz a hátúl passzolgatós dög unalmas időhuzásnak.
10. Borsodi Bányász* |Válasz erre: 2. vebgy
2019-04-05 22:38:16 Fekete öves, Veterán
Ezek a sajtótájékoztatók a legjobbak a héten. Itt mindig nyer a DVTK.

Most is micsoda felismeréseket tett a vezetőedző! Sokunknak feltűnt, hogy kidolgozta végre a legjobb taktikát, miszerint sok helyzetet kell kialakítani, és azokból jópárat be kell lőni. Arra sajnos nem terjedt ki, hogy többet, mint az elenfél, de majd azt a jövőhéten.
Ha ezek az utasítások önmagukban nem lennének elegendőek, akkor sem lesz baj, mert gyakorolták a helyzetkialakítást a fiúk! Lehet még a góllövést is, Mihály kétszer annyit, mint a többiek. Mihály már a cselezést nem is gyakorolja többet, mert már úgy be tudja vezetni az előtte állóba a labdát, hogy ezen már nincs mit tökéletesíteni.

Sajnos a Haladás jó csapat, így utolsóként is nyeri a meccseket, mert már nem fizetik ki a játékosokat és mindenki el akarja adni magát Kövesdnek. Kettőnek már sikerült is. Az éltethet csak minden DVTK szurkolót, hogy a DVTK jobb csapat, hiszen kettővel a Haladás előtt áll és szép focit játszik.
A szurkolók pedig akkor tudják megfelelően befolyásolni a klubvezetést, ha egy sem megy ki a meccsre, de azok kimolinózzák körbe a pályát, valamint teltházason végigszurkolják, még a VIP is, de úgy ám, hogy az egész Újpestig elhallatszik, ahol a tulaj ül, vagy legalább a városház térig, ha nem ment haza Váradra, nem a Kis, hanem a Nagy-ra a másik tulaj. Ha mindez megtörténik, akkor én egy 4-0-ás hazai győzelmet tippelek, ha Király játszana, akkor még ennél is nagyobbat, de sajnos kiállították és eltiltották. Így nem lesz volt válogatott a pályán, meg kell elégednünk U 16, U 18 vagy esetleg U 15-ös saját nevelésű válogatottakkal.

Stílusos jó játékot várok, azzal meglephetjük az egykor csontzenét játszató volt Diósgyőr, azóta is kiesés specialista ellenfél edzőjét.
2019-04-05 22:21:44 Narancs öves, Lelkes újonc
Ez a csavo meg mindig itt van??? :) Go home Fernando es vidd magaddal a tulajdonost is!!!
8. szombatondelelott* |Válasz erre: 7. El Bandi
2019-04-05 19:16:53 Fekete öves, Veterán
Nem, de 1-0-ra nyerünk. :-)
7. El Bandi
2019-04-05 18:56:09 Piros öves, Őstag
Lövünk kapura? Vagy jó a 0-0?
6. diodio
2019-04-05 18:46:05 Barna öves, Fanatikus tag
Fernandó szerint a DVSC és az MTK sem volt jobb tőlünk......
Ha szét bontjuk a mérkőzéseinket.
Ez a faszi nem tudom, hogy hol él!!??

1 2 > 

Banner
Mégsem


Üzenet küldése...