Banner

Pályán az utánpótlás - labdarúgás

Szerző: objektív | 2021-02-02 16:15:00

A DVTK utánpótlás csapatai gőzerővel készülnek a bajnokságok tavaszi felére. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a mögöttünk hagyott hétvégén szinte valamennyi együttes pályára lépett. Az edzőközpont műfüves küzdőterein folyamatosan pattogott a labda, egymást váltották a korosztályok. Összeállításunkban egy csokorba szedtük a történteket.

U9: Minitorna Debrecenben

A DVTK U9-es korosztálya a Debreceni Labdarúgó Akadémia meghívásának tett eleget. A Hajdúságban a játéklehetőségen volt a fő hangsúly, ezért eredményhirdetést nem is tartottak. Vass László együttese két mérkőzést játszott a Bozsik Akadémia Nyíregyházával, összecsaptak a házigazda Debreceni Labdarúgó Akadémiával, valamint a Loki Focisuli korosztályos együttesével is.

U10: DVTK - Sajóvölgye Focisuli U11 11-4

Három játékrészből álló felkészülési mérkőzést játszott egymással a DVTK U10-es korosztálya valamint a Sajóvölgye Focisuli egy évvel idősebb csapata. A találkozó első két harmada szorosan alakult, a hajrában azonban Nyeste János csapata kiharcolta a nagyobb különbségű győzelmet. A DVTK U10 egyébként jelenleg a Legendák Kupára készül, amelyet a jövő hét végén, az akadémia sátortetős, műfüves pályáján rendeznek majd meg.

U12: DVTK - Encs VSC U14 7-4

A ferencvárosi vendégjáték után ezúttal is hét gólt rúgott a DVTK U12-es csapata. A hazai körülmények között megrendezett felkészülési találkozón Kiser László és Szakál Csaba legényei négy játékrészből álló találkozón győzték le az Encs VSC két évvel nagyobb együttesét. A szoros mérkőzésen a hajrában alakult ki a három gólos diósgyőri siker.

U13: DVTK - Sajóvölgye Focisuli U14 5-0

Rendkívül hasznos találkozót játszott a DVTK U13-as korosztálya a Sajóvölgye Focisuli egy évvel nagyobb együttesével. A partner klub ellen a Sipos Gergő csapata végig irányította a találkozót, amelyet végül a diósgyőri fiatalok öt gólos különbséggel nyertek meg.

U14: DVTK - MVSC U16 0-1

Két évnyi különbség, egy gól hátrány. A DVTK U14-es csapata szoros, küzdelmes mérkőzést játszott az MVSC 16 éves alakulatával, amelyet végül a vasutas fiatalok nyertek meg. A diósgyőrieknek természetesen minden olyan mérkőzés sokat segít a fejlődésben, amelyet korban valamivel nagyobb, fizikálisan erősebb ellenféllel szemben játszhatnak le.

U15: DVTK - Újpesti TE U15 0-2

A DVTK edzőközpontjában megrendezett találkozón az Újpest U15-ös csapata jobban, eredményesebben futballozott, ezért megérdemelten nyert a több újonccal felálló DVTK U15 ellen. A diósgyőri fiatalok ezen a napon is több helyzetet kidolgoztak, de ezeket nem tudták gólra váltani. Támadásban és védekezésben is elmaradt az együttes az elképzelt játéktól, a sok hibát elkövettek a piros-fehér mezes játékosok.

U16: Puskás Akadémia U16 – DVTK 2-0

Felcsúton vendégszerepelt a DVTK U16-os együttese felkészülési mérkőzésen. Miskei Attila csapata gólnélküli első játékrész után, 2-0-ra maradt alul a Puskás Akadémia hasonló korosztályú fiataljaival szemben. A lényeg viszont az volt, hogy a felkészülés szempontjából rendkívül hasznos találkozót játszott a két csapat, a DVTK keretéből pedig mindenki játéklehetőséghez jutott.

U17: DVTK - Encs 4-1 (1-1)

Az eredmény szempontjából kiegyenlített első játékrész után a DVTK U17-es csapata három góllal győzte le, a megyei I. osztály középmezőnyéhez tartozó encsi felnőtteket. Bém Gábor együttese végig jobb teljesítményt nyújtott ellenfelénél, az idei második felkészülési mérkőzésen.

U19: DVTK - Sajóbábony VSE 4-1

Nyolc U18-as korú játékossal a keretében is győzni tudott a DVTK U19-es együttese az NB III-ban szereplő Sajóbábonnyal szemben. A gólnélküli első játékrész után ugyan a vendégek szereztek vezetést, erre azonban Vincze Richárd csapata néggyel is válaszolt. A DVTK fiataljai a három gólos különbség mellett végig nagy labdabirtoklási fölényt alakítottak ki, ami ugyancsak biztató lehet a bajnokság tavaszi felére nézve.

Tállya - DVTK tartalék 2-3 (0-2)

Schildkraut Krisztián triplázott a Tállya ellen, a DVTK tartalék csapata ezzel megnyerte a második felkészülési találkozóját. Zsivoczky Gyula együttese a szünetre kétgólos előnyt szerzett, amivel a folytatásban is jól gazdálkodott. A Tállya ugyan kétszer is szépített, de a piros-fehérek így is megérdemelten nyertek.


forrás, fotó: dvtk.eu



És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
1. toki*
2021-02-02 16:49:10 Fekete öves, Veterán
Nyeső az U10 edzője? Gratulálok neki. Na majd figyelemmel kísérem. Pár év múlva, akár a néhány évvel idősebbeket is edzheti majd. Remélem.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...