Banner

Megint kaszáltak a Diósgyőrre fogadók

Szerző: objektív | 2021-02-22 16:52:00

A Fradi után a székesfehérvári győzelem fizetett legjobban


Az elmaradt ferencvárosi mérkőzéssel igen jól járt pár fogadó, akik bíztak a Diósgyőr sikerében. Több százezer forintot hozott egyeseknek az az 1-0-ás győzelem. A jó folytatás sajnos elmaradt és bosszantó pontvesztések jöttek ismét. Ezt a hullámvölgyet követően viszonylag simán megvertük a Kisvárdát, aztán az Újpest ellen mutatta megint rosszabbik arcát a csapat. Ember legyen a talpán, aki el tud ezen igazodni, vagy meg tudja jósolni, melyik forma válik aktuálissá a következő ellenféllel szemben.

Van azonban egy olyan gondolkodás, amit nem befolyásolnak a statisztikák és az aktuális formák. A hit a diósgyőri feltámadásban és a győzelemben, bárhol és bárki ellen játszunk. Az elfogultság általában felülírja a racionális gondolkodást, még akkor is, ha ez pénzbe kerül. És milyen jó egy ilyen győzelem után lobogtatni a szelvényünket, hogy az nem csak a szívünket melengette hétvégére, hanem a házipénztárba is jutott kisebb-nagyobb összeg kiegészítésként.

Szurkolótársaink, barátaink nyertes szelvényeit tesszük közzé, osztozva az örömükben!

Gratulálunk nekik!


Az első szelvényen éri a legkevesebbet a DVTK sima győzelme, 6,5-ös szorzóval. De micsoda szelvény ez? 13 mérkőzés 11-es kötésben hibátlanul! 10 forintos alaptéttel, 780 forintos szelvénnyel közel félmilliós kasza volt.

Szorzóban a sima győzelemhez képest pont 10-szerese volt a félidő hazai, végeredmény vendég kimenetelre, ami 65-szörös pénzt hozott. Külön szép a két szelvény egymás mellett.

Legalsó képen egy jó megérzés a pontos végeredményre 51-szeres pénzt hozott.


És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
9. toki* |Válasz erre: 8. Horse
2021-02-23 10:11:48 Fekete öves, Veterán
Nem is csodálkozom.
8. Horse |Válasz erre: 6. jaborcsik-andras
2021-02-22 21:38:02 Fehér öves, Újonc
Remegett a gyomrom, pedig akkor már zsebben volt kb. 80.000-100.000 Ft! Ittam mint állat, anyáztam mint egy Kuruc utcai!
2021-02-22 20:55:33 Barna öves, Fanatikus tag
Én meg szenvedek az 1,4-16 közötti oddsokkal. Grat!
6. jaborcsik-andras* |Válasz erre: 4. Horse
2021-02-22 20:15:09 Fekete öves, Veterán
Azt le tudnád írni, hogy mit éreztél az utolsó meccsen (Vasas-Budaörs) 1-1-nél a 86. percben?
Nagyon kíváncsi lennék rá.
2021-02-22 20:12:09 Fekete öves, Veterán
Nem rosszak, nem rosszak. :)
Még több ilyen fogást. Lesznek meccsek, ahol messze nem mi leszünk az esélyesek sportfogadói szempontból, de borítsunk még papírformákat.
4. Horse |Válasz erre: 3. toki
2021-02-22 20:07:47 Fehér öves, Újonc
Köszönöm!
3. toki*
2021-02-22 19:03:23 Fekete öves, Veterán
Deee széééppp ez a tippnyóóó!!! Gratulálok!
2. objektiv |Válasz erre: 1. max
2021-02-22 15:43:49 Fekete öves, Őstag
Na tessék, az első kommentelő barát lebuktatja. Majd jól megmondom, hogy te voltál. Mehet haza suttyomban a lugasból hátulról, hogy ne vegyék észre. )))
1. max
2021-02-22 15:34:52 Kék öves, Tag
Tud ez a Paci! (ez a beceneve a 13 találatos szelvény kitöltőjének)
Én 4 tuti 1.3-1.4 közötti szorzójú meccset képtelen vagyok eltalálni.
Erre tessék! Ló úr, 13- at telibe.
Igaz az első az borítékolható volt! :-)
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...