Banner

Lejárt sportorvosi miatt játszik harmadik meccset a Sopron és a Vasas

Szerző: Jáborcsik András | 2021-03-28 14:57:00

Sajtófigyelő - wbasket.hu


Nem ért véget szombaton este a Sopron Basket és a Vasas Akadémia negyeddöntő párharca.

A soproni klubvezetés bakijának köszönhetően a soproniakra még egy meccs vár, mielőtt megkezdik az elődöntő párharcot az Aluinvent DVTK ellen.


A soproni klub honlapjának tájékoztatása alapján adminisztrációs hiba miatt a csapat játékosa, Megan Walker a csütörtöki negyeddöntőn jogosulatlanul lépett pályára, így az MKOSZ Versenybizottsága a szabályok alapján 20-0-s eredménnyel a Vasas Akadémia javára írta azt a mérkőzést. Ennek megfelelően a szombati 92-40-es soproni győzelemmel együtt a párharc állása 1-1-re módosult.

Az MKOSZ a harmadik mérkőzést március 28., vasárnap 18 órára írta ki.


Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője az alábbi nyilatkozatot tette a klub honlapján:

Rendkívüli módon sajnálom a történteket, elsősorban azért, mert a saját csapatunkat ilyen helyzetbe hoztuk. A stáb nevében szeretnék elnézést kérni! Másodsorban a Vasas Akadémia csapatától szeretnék elnézést kérni, hogy a két lejátszott mérkőzés tükrében őket ilyen helyzetbe hoztuk. Klubunk nevében vállalom a felelősséget a kialakult helyzetért és elnézést kérünk mindenkitől!


forrás: wbasket.hu




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
4. Attila11
2021-03-29 16:29:03 Kék öves, Tag
Amit én a leginkább nem értek, hogy a soproni szurkolók 99%-a egy ekkora adminisztrációs blama után, ami egyértelműen az ő hibájuk, miért a puszipacsi szövetséget hibáztatja?! Ez lehetett volna sokkal, de sokkal nagyobb érvágás lesz, mert ebben a kaotikus helyzetben, lett volna hirtelenjében két-három beteg, akkor vajon meglépték volna-e velük szemben is, mint a Péccsel megtették.
3. benji
2021-03-29 09:54:34 Lila öves, Őstag
Ki gondolta volna, hogy a Vasas így megszorongatja a Sopront? :)
Az egyetlen 2-1-es párharc a negyeddöntőben, ez is csak adminisztráció miatt.
2. korxi |Válasz erre: 1. Geotic
2021-03-28 18:54:05 Piros öves, Veterán
:)
1. Geotic
2021-03-28 18:52:55 Piros öves, Őstag
Hátha megcsinálják mégegyszer :-)
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...