Banner

Jeles szakmai elismerésben részesültek a diósgyőri stadion tervezői

Szerző: Jáborcsik András | 2020-10-18 17:11:00

Jeles szakmai elismerésben részesültek a diósgyőri stadion tervezői. Pottyondy Péter és Hegedűs Péter párosa a Csonka Pál-érem 2020. évi díjazottja - számolt be a hírről a minap.hu.


Az építészek és tartószerkezet-tervezők alkotó együttműködését elismerő díjazásban idén a Puskás Aréna tervezőcsapata, illetve Stocker György, a BME Építőmérnöki Karának docense mellett a Diósgyőri Stadion alkotópárosa részesült. Az ünnepélyes díjátadót a múlt héten a fővárosban tartották, ahol kollégáit Miskolc nevében a városi főépítész, Szunyogh László méltatta.

Építészi és szurkolói minőségemben is lelkes érdeklődéssel követtem az új diósgyőri stadion megvalósítását. Tudom, megéltem, láttam, hogy mennyi probléma, ellentét, ellenvélemény közepette született meg az épület, kezdve a „kórházat építsünk, ne stadiont” politikai állásfoglalástól a régi stadionhoz való ragaszkodásig – mondta az esemény kapcsán. – Miután minden meccsen ott vagyok, azt gondolom, autentikusan számolhatok be a következőről. A szurkolók, akiknek gyakorlatilag épült, szeretik ezt a stadiont. Ők őszinték, azaz: mi őszinték vagyunk, megmondanánk, kifejezésre juttatnánk, ha nem. S ez azért is nagy dolog, mert szerettük a régi, Dézsi János építész és Kovács Lehel statikus által tervezett, szektoros-bástyás rendszerű stadionunkat is. Azért, mert az akkor modern, a hagyományokkal szakító megfogalmazásával tökéletesen összhangban volt progresszív acélvárosiságunkkal. Egyedi volt, mind formájában, mind szerkezetében. S hasonlót élünk meg most is. A sok „szappantartó” után itt egy, a miskolciságunkkal összhangban lévő stadiont kaptunk. Ahogyan szögletesek voltak a régi bástyaszektorok, a Pottyondy-Hegedűs páros által megálmodott stadiont is szigorúan a szögletes formák határozzák meg. Ez nekünk kedves, itt, az egykori vasgyárak tövében. Mérnöki, iparos.



Hegedűs Péter, aki maga is futballrajongó, így emlékezett vissza a tervezésre:

A diósgyőri tervezést 2014-ben kezdtük el. Vázlatterveket készítettünk, egyébként már akkor nagyjából kialakult mindaz, amit ma megépülve láthatunk. Kirajzolódott, hogy a pálya mérete folytán a lelátó tíz részre tagolt állásai összesen tizenegy pillérállás-tengelyt tesznek indokolttá. A tizenegyes szám pedig... Én magam is focirajongó vagyok, rögtön beugrott, hogy tizenegy játékos van egy csapatban. És jól emlékszem az egykori diósgyőri „Aranycsapatra” is. Így aztán, mint a statikus felidézte, a tervrajzok készítése során a tizenegy darab rasztervonalat, ami ezeket a pillérállásokat jelölte, ő szépen a hetvenes évekbeli DVTK-játékosok neveivel látta el: Veréb – Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi – Oláh, Tatár, Görgei – Borostyán, Fükő, Fekete.

Hegedűs Péter elmondta még: a legendás futballista-nevek utóbb lekerültek a tervrajzokról: „volt olyan reakció a megrendelők részéről, hogy ez komoly dolog, ne viccelődjünk”. Ám a múlt heti rendezvényen is megerősítette: mikor azt kérdezték tőle a tervezés folyamán, miért pont tizenegy pillérrel számol, nem tízzel vagy tizenkettővel, azt válaszolta – „Tizenegy nyomós okom van rá. Veréb, Szántó, Salamon...”


Tovább a minap.hu-ra a teljes cikkre >>>>>>


forrás: minap.hu

címlapfotó: Mocsári lászló




És ezt olvastad már?
Banner
Hozzászólások
2020-10-18 18:02:23 Fekete öves, Veterán
Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a Stadionrekonstrukciós Kft-nek és a Market ZRt. vezetésének köszönhetően a bontástól az avatásig a szurkolókkal közösen követhettük végig ennek a csodálatos stadionnak a megszületését.

http://www.amigeleken.hu/hirek/dvtk/egy-stadion-szuletese-szurkoloi-szemmel-2018-05-01
2. KáGábor*
2020-10-18 17:49:18 Fekete öves, Veterán
Gratula a tervezőknek! Kiérdemelték. Valóban nagyszerű épület lett.
1. makaó
2020-10-18 17:34:29 Barna öves, Fanatikus tag
"A sok „szappantartó” után itt egy, a miskolciságunkkal összhangban lévő stadiont kaptunk. "
Megérdemelt díj!
Gratula nekik.
Banner
Mégsem


Üzenet küldése...